Leírtuk már: a 168 Óra fontosnak tartja, hogy a blogvilág figyelemre méltó civil szövegei eljussanak azokhoz az olvasókhoz is, akik nem követik az interneten megjelenő eszme- és véleménycseréket.

Most viszont nem a világhálóról halásszuk le Mártonffy Dániel „levélféléjét”, hanem olvasólevél rovatunkból emeljük át. Nem csupán a hosszabb terjedelem miatt, hanem azért is, mert ez az írás – szerintünk – professzionális civil szöveg.

Kedves Rézi!

Szerencsére jó helyre születtél, amiről nem tehetsz. Arról már igen, hogy felcseperedvén természetessé vált számodra a kivételezés, s 25 éves korodra elhiszed – s ami az igazi szégyen: le is mered írni az interneten –, hogy mindezt a saját erődből érted el. Hogy saját erődből fizeted alpesi tanulmányaid évi 20 milliós költségeit. Ami szerencsés diplomás kortársaidnak 8-10 éves jövedelmét teszi ki. Ami Közgépen kikupálódott ifjú férjed azon vállalkozásának egyévi nyeresége, amely cég apu országlása alatt 8 millióból 3 milliárdos árbevételre tett szert. (Igaz, egyelőre még elmarad apu egykori gázszerelőjéhez képest, aki verítékes munkájával – s ugye nem strómanként – került egy-két év alatt az ország leggazdagabbjai közé, s aki nemrég saját erejéből felejtett el bevallani jövedelméből potom egymilliárdot...) Miképp saját erőből pózoltatok esküvőtök alkalmából azon a traktoron, amellyel szemtanúk szerint ellopták a sógornő által „nagy meglepetésre” elnyert 157 hektárnyi két állami szántó közt, mások tulajdonában lévő területről kivágott több mint száz akácfát.

Mint ahogy nagypapa is saját erejéből lett egykori párttitkárból kő(gazdag)bányatulajdonos, és konkurenciája is saját erejéből ment tönkre. Szüleid egykor saját erejükből adták el lakásukat tízszeres áron egy repatriált bácsi fiának, aki – micsoda véletlen! – nemsokára szőlőbirtokos társ és saját erőből kakasföldi nagykövet lett. Hogy anyu saját erejéből vált tokaji szőlőbirtokok és szülőföldi hatalmas latifundiumok tulajdonosává. (Nem emlékezhetsz rá, ezért nézz utána az interneten, a „nemközgyűlésen” miért is mondta apu, hogy „ne mi nyerjük a közpénzekből a legtöbbet!” – s valóban, a szerénység be is jött: csak a második legtöbbet kaptátok...) Hogy öcsi felháborodott, amikor a világsajtó is szóvá tette, hogy mit keresett a riói foci-vb döntőjének díszpáholyában a győztes ország vezetője, Angela Merkel, valamint apu példaképe, Vlagyimir Putyin előtti sorban – persze ő is saját erejéből. (Ha hamarosan idejönnek, biztos nem erről folytatnak majd tárgyalásokat...)

Hogy apu régi és új közvetlen fegyverhordozói, raszputyinjai ugye a saját erejükből gazdagodtak meg, és a régi kis sunyi áfacsalások, Kaya Ibrahim-ozó pitiánerségek után hatalomra kerülve vastagon kezdték lenyúlni az EU-s támogatásokat, közbeiktatni a gázbeszerzéseknél a pénzszűrő közvetítő cégeket, amelyek tízmilliárdokkal csapolják meg a közvagyont, s mindehhez szemérmetlenül felhasználják a NAV-ot is. A Mr. 10 és 20 százalékokként becézett helyi kiskirályokkal együtt a korábbi években legalább a háttérben élvezték az elsíbolt tíz- és százmilliókat, de az utóbbi időkben már nem szégyellik a „sajáterős” aranyórás, guccis, Louis Vuitton-os megjelenést, az új-zélandi Rolling-koncertre való kiugrást, a svájci és londoni kiruccanásokat, milliós hotelszámlákat, az egykori arisztokrácia paródiáját képviselő „nobilitásokkal” úrimuriznak, fácánoznak, és már nyíltan vállalják a „gumifalakkal” bővülő Pasa parki luxuslakásokat, a 30 millás debrói otthont 100 millásra cserélő „ügyes” üzleteket, a „család”, akár a társait feldobó bűnbánó pentito apuka segítségével vásárolt több száz milliós villát. S persze ők döntenek országunk sorsáról...

Hogy nem saját erőből, „lelkes, önkéntes társadalmi összefogásból”, hanem indirekt kényszerből, adóelkerülő közpénzből épült fel falusi házatok sarkában a hatalmas, semmire sem jó, csicsás fociaréna, hogy apu hobbija miatt tízmilliárdokat fordítanak üresen kongó stadionokra, miközben egyre nagyobb a szegénység, rohad az egészségügy, az oktatás és az egész ország. (Utánanézhetsz az interneten: ilyen szégyenteljes magánstadiont falujában egy közép-afrikai korrupt diktátor mellett csak a „Kárpátok Géniusza”, az éppen negyedszázada kivégzett őrült kondukátor, Ceau?escu mert felépíttetni.) Amely stadiont remélhetőleg hamarosan elnevezik az illiberalizmus idióta skanzenjének, s apu a kert végéből nézheti majd, miként viszik sorra a szoborparkba a felháborító irredenta és történelemhamisító emlékműveket.

Ha már nem kell rettegnie Piréziának, amikor a most még meglehetősen szerencsétlenkedő, egyesek szerint talán lefizetett vagy megzsarolt ellenzéki pártok, akár a sajnos gyorsan millásodó MostMi mozgalom, de főleg az egyre jobban nyiladozó szemű, demokráciát kívánó tömegek összefogásával véget ér ez a kétharmados rémálom. Amikor nem rendelik ki és szállítják a birkamenetek fanatikus vagy megfélemlített résztvevőit a közpénzből fizetett cöfögő buszokon. Ha e nyilvánvaló szemérmetlen korrupció ellen halkan vakkantgató párttársaknak nem ígérnek selyemzsinórt vagy akár levágott lófejet a kisebb maffiózók ágyába. Amikor apu már nem üldöztetheti a közép-kádári időkhöz hasonlóan a téged keresztelő bátor, jóságos egyházi vezetőt, aki évtizedek óta igazán sokat tesz a legszegényebbek, az otthontalanok és egyéb elesettek megmentéséért. Ha valóban lehet majd sajtószabadságról beszélni, s nem próbálják tönkretenni vagy akár öncenzúrára kényszeríteni az állami hirdetések megvonásával és a nagy céges hirdetők megfélemlítésével a rádióadókat, tévétársaságokat, újságokat. Amikor eltűnnek a közszolgálati médiából a mikrofonállvány-újságírók, a hírhamisító főszerkesztők vagy nyalogány rasszista főszerkesztő nénik, akik bátran megvédenek, s megpróbálják elhitetni, hogy te valóban a saját erődből...

Tudod, Rézi, a sötét Rákosi- és Kádár-korszakban is voltak funkcigyerekek, akik hasonló jólétben cseperedtek fel, de akik közül a gondolkodók elkezdtek lázadni a szörnyű „sajáterős” igazságtalanságok ellen. Néhányukból még ultrabalos is lett, de többen részt vettek a rendszerváltást elősegítő, igencsak kicsiny ellenzéki mozgalomban. Őket akkor disszidenseknek hívták, pedig itthon tettek a diktatúra ellen. Ma azokat hívjuk disszidenseknek – köztük vastagon a te korosztályodat –, akik apu politikája miatt kényszerülnek több százezren Angliába, Németországba és más országokba, s akik döntő többsége egyelőre nem kíván hazajönni.

Kérdezd meg az ellenzékiségről aput, ő anno, a rendszerváltás előtt még a jó, a demokratikus oldalon, a disszidensek között állt... Neked is el kéne gondolkoznod mindezen – lehetőleg a saját erődből!

Mártonffy Dániel

2012.blogger.hu

{flike}