h i r d e t é s

Sabri Koci

Olvasási idő
3perc
Eddig olvastam

Sabri Koci

2020. december 01. - 19:43

 

Megemlékezem sejk Hafiz Sabri Kociról (1921-2004), aki Albánia főmuftija volt a 90-es években. 1993-ban találkoztam vele Isztanbulban egy Iszlám konferencián, amit a délszláv háborúval kapcsolatban rendeztek. Jelen volt minden balkáni muszlim vezető és számos iszlám világból érkezett megfigyelő. Itt ismerkedtem meg Recep Tayyip Ergogánnal, aki akkor Isztanbul polgármestere volt.

Sabri Koci és Teréza anya

Ezen a konferencián vérmérséklettől függően különböző töltetű beszédeket hallottam. A legvehemensebb felszólaló a szandzsák mufti volt Montenegróból. Fiatal táltosként hirdetett dzsihádot a szerbek és az egész világ ellen. Beszéde tele volt emócióval, ami magával ragadta a fiatalabb hallgatókat. Az öregeket nem. Az akkor 70 éve felett járó Sabri Koci átvette a szót és ezt mondta: „A vezetéshez két erény kell. Az egyik a bátorság, a másik, a bölcsesség. Az imént a bátorság hangját hallhattuk”. Ezt mondta az a Sabri Koci, aki az embertelen kommunista rezsim börtöneiben Enverhodzsa alatt 23 évet töltött. Akár Nelson Mandelában, a börtön bölcsességet és emberséget érlelt benne.

Én akkoriban még a szandzsák mufti és az öreg közötti térben éltem, de ma már kifejezetten Sabri Koci oldalára billent mérlegem. Nem sokan vagyunk így, mert látva a közösségi terekben posztolt anyagokat, azok inkább a szandzsák titánt idézik.

Majd jött a balkáni háború és láttam mit érnek ezek a titánok. Szart se. Elporladnak és a történelem lehúzza őket a klotyón. A mecsetek tele voltak hozzájuk hasonló dzsihád hirdetőkkel, akik a nagy szájukkal csak azt érték el, hogy a mecseteket lebombázták. Azóta is hányinger fog el, ha egy mecset belső légkörére gondolok. Nagypofájú imámok sulykolják egyéniségüket a hallgatóságra, akiknek tökük tele van azzal, hogy hallgassák őket, de mivel ők is képmutatók, ezért nekik is ott kell lenni és érdeklődést kell mutatni. Minden imám egy mecset és minden mecset egy presztízs, egy különálló identitás. A mecsetek egymás között testvériséget színlelnek, de imámjaik, közösségeik legszívesebben megfojtanák egymást egy kanál vízben. Ez a gyűlölet a hierarchiában felfelé menet tovább fokozódik és a muszlimok régiói, országai nem békés Ummát, hanem ellenséges irányzatokat tömörítenek. És mindezt miért? Mert az identitással, presztízzsel beléjük költözött a Sátán. Ezt pedig a politika kihasználja!

Egy muszlimnak nem lehet identitása! Mohamednek (béke reá) sem volt. Az Iszlámban csak taqwa, azaz őrizkedés, alázat, szolgálat, erény létezik, ami kizárja a presztízst és identitást. A Próféta (béke reá) így szólt:

„nincs más különbség idegen és arab, fekete és fehér között, csak a taqwa (őrizkedés)!”. Csak a szolgálat és alázat szabhat értéket közöttünk, nem a dölyf, kevélykedés, nagyképűség, ami eluralja lelkünket.

Itt a különbség a szandzsák mufti presztízse és az öreg Sabri Koci bölcs alázata között.

Azóta sem járok mecsetbe. Lehet, hogy rosszul gondolom, ezt majd Allah megítéli. Nem vágyom egy közösségbe, ahol felsőrendűséget oktatnak, dzsihádolnak, ellenségképeket kreálnak, emóciókat keltenek, katarzist hajkurásznak azért, hogy másfél milliárd muszlimra hivatkozva saját presztízsüket erősítsék.

Azért sem járok mecsetbe, mert nem akarok bugyuta témákat hallgatni, melyeket azok a muszlimák vetnek fel, akik egy éve még kérdeztek az Iszlámról, de egy arab férjjel az oldalukon már az Iszlám professzorai lettek. Biztos nem tudnék érvelni velük, hiszen kutatásaim, tanulmányaim, lassan négy évtizedes Iszlám létem nem versenghet Ahmed, vagy Juszuf aranyköpéseivel.

Így inkább megmaradok saját mecsetemnél, az internetnél, ahol bárki olvashat, kommentelhet, független attól, hogy muszlim-e, vagy sem. Mohamed (béke reá) idejében is valahogy így működött. Mohamed (béke reá) beleszületett egy körülménybe, de nem ezt a körülményt tette hite tárgyává! Mi mind beleszülettünk egy körülménybe és ha ezt a körülményt tesszük meg hitünknek, akkor ebből én nagy ívben kifarolok! Nekem az kell, amit Mohamed és Ábrahám (béke reájuk) hirdetett, amire az öreg Sabri Koci emlékeztetett.


 

Kommentek

h i r d e t é s