Nemcsak nemzetközi szinten, hanem az országon belül is jelentős területi eltérések jellemzik a koronavírus-járvány egész időszakát – hangsúlyozzák azok a szakértők, akik részt vettek a Közgazdaság- és Regionális Tudományi Kutatóközpont (KRTK) Közgazdaságtudományi Intézete (KTI) a COVID-19 járvány társadalmi és gazdasági hatásairól szóló, tegnap bemutatott Fehér Könyvének összeállításában. Kiderült ugyanis, hogy az egymillió főre jutó többlethalálozás a legtöbb megyében 4000-4500 fő körüli volt a járvány kezdete és idén év eleje között, ugyanakkor Pest és Fejér megyében 2200-2500 fő között alakult az elhunytak száma a járvány előtti adatokkal összevetve, miközben Békés és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében – az ország legkevésbé fejlett térségeiben – meghaladta az 5500 főt.

Részben a koronavírus-járvány kitörése óta megjelent elemzések, nagyobbrészt azonban új kutatások alapján született 35 társadalomkutató munkájával a tanulmánygyűjtemény, amelynek szerzői egybehangzóan sérelmezik, hogy nem kapnak elegendő információt, részletes adatokat a munkájuk végzéséhez, pedig az egészségügyi és oktatási felmérések, foglalkoztatási statisztikák és a lakosság mentális állapotának mutatói alapján pontosabban meg lehetne tervezni, hogy miként csökkentsük a járvány negatív hatásait. Amit lehet, azt saját nagymintás kutatásokkal pótolták a kötet szerzői, de van olyan kérdés, amire a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) még nekik sem felel fél éve.

A járvány egészségügyi hatásai számtalan kutatás vizsgálta az utóbbi két évben. A Fehér Könyv most azt emeli ki, hogy mennyivel rosszabbul állunk a fiatalabb korosztályok többlethalálozásában, mint az európai országok többsége. A járvány majdnem kétéves időszakának egészét vizsgálva Magyarországon a második legmagasabb az egymillió főre jutó koronavírus-halálozások száma az EU-n belül, azonban ahogy eltér a tesztelési gyakorlat, úgy az sem egységes, hogy pontosan mely haláleseteket sorolják a koronavírus okozta halálozásokhoz. Így jutottak el a kutatók a járvány előtti évek átlagos halálozási adataival összevethető többlethalálozás vizsgálatához, ami képes megmutatni a következményeket. Négy korcsoport adatainak értékelése kimutatta, hogy nálunk nem a legidősebbek voltak a legnagyobb veszélynek kitéve, az ő többlethalálozási mutatóik megegyeznek az európai átlaggal, de a fiatalabbak közül sokkal többet veszítettünk el, mint korábban – a 39 év alattiak többlethalálozása az 5. legrosszabb az EU-n belül. Ennél is durvább adatot idéznek a Fehér Könyv szerzői, amikor azt említik, hogy „számos országban 2-3 ezernél kisebb mértékű volt az egymillió főre vetített összesített többlethalálozás a 60-79 éves korcsoportban, míg Magyarországon közel 8500”. Mindezek ismeretében újra hangsúlyozzák a célzott tesztelések fontosságát, mert csak így lehet megszakítani a fertőzési láncokat.

Vizsgálták a magyar egészségügyi ellátórendszer járványra adott válaszait és az egyes emberek hozzáállását is. A kötet is rámutat, hogy a járóbeteg- és fekvőbeteg ellátás visszaesett, a gazdaság befékezése pedig egészségtelenebb életkörülményeket eredményezett, amit a fertőzéstől való félelem tetézett. Így kevesebben mentek orvoshoz a panaszaikkal. Az értékelés szerint nagyon fontos lenne az elmaradt rákszűrések pótlása és az ellátórendszer felkészítése a mentális problémák megszaporodására.

Nem véletlen, hogy a Fehér Könyv külön fejezetben foglalkozik a járvány egyéni és közösségi következményeivel. Egy nagy országos reprezentatív felmérés keretében azt vizsgálták pszichológusok és szociológusok, hogy azok a lélektani tartalékok, amelyeket a járvány első hullámában mértek, hogyan és miért fogyatkoztak meg a pandémia hónapjai alatt 2021 decemberére. Mert ez történt, különösen a nők tartalékai merültek ki, a korlátozások és a stressz a nőket viselte meg jobban. (Ennek látszólag ellentmond, hogy a járvány első évében 2019-hez képest tíz százalékkal több férfi lett öngyilkos, a tavalyi adatok azonban még nem ismertek, így nem tudni, tartós lesz-e a tendencia.)

A felmérés alapvetően arra kereste a választ, hogy ki és hogyan segített másokon a járvány idején, megmaradtak-e a korábbi kapcsolatok és ebben a magyar társadalom elég rosszul teljesített. A már említett kifáradást mutatja, hogy az első három hullámban még nőtt is az eredetileg 53 százalékos arány, akiknek voltak kölcsönös segítségnyújtást jelentő kapcsolatai a család más tagjaival, rokonokkal, barátokkal, szomszédokkal, de ez az aktivitás tavaly decemberre 49 százalékra apadt. Kiderült az is, hogy egy elég széles kör épp ezekben a hónapokban veszítette el ezeket a kötelékeket az anyagi ellehetetlenüléssel párhuzamosan. Mindenképpen szükség van a szakemberek szerint a családi és kisközösségi kapcsolatok erősítése mellett a mentális segítségnyújtás állami formáinak bővítésére is.

A társadalomkutatók tanulmányainak utolsó fejezete a könyvben a foglalkoztatással összefüggő adatokat értékeli. A járványban kevéssé érintett területeken dolgozóknak csak az egyébként megszokott 6-7 százaléka váltott foglalkozást az utóbbi két évben, a pandémia miatt elküldött vagy bizonytalan helyzetbe kerültek között jóval magasabb ez az arány. Azt is megmutatják a szerzők, hogy a csodaszernek tekintett távmunka is csak egy rétegnek jelentett megoldást, hiszen a lehetőséggel élni tudók 80 százaléka diplomás volt. Annyit biztosan tudható, hogy a koronavírus-válság nagyobb sokkhatásként érte az embereket, mint a 2008-2009-es pénzügyi válság, de ennek okait csak akkor tudnák feltárni, ha hozzájutnának sok apró adathoz, amit ma eltitkol előlük a kormány. (Népszava)