h i r d e t é s

Rohamtempóban adósodik el a magyar a babaváró hitel miatt

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

Rohamtempóban adósodik el a magyar a babaváró hitel miatt

2020. március 06. - 06:25

A babaváró hitel látványosan befutott tavaly nyár óta. - írja a 24.hu.

Illusztráció: pixabay.com

Bár a január az eddigi leggyengébb hónapnak bizonyult a babaváró hitel történetében, immár a lakosság banki hiteltartozásának a több mint 7 százaléka van ebben a hitelben, pedig csak tavaly július óta elérhető. Összességében viszont erős volt a január a lakossági és a vállalati hitelezésben is

– írta a Portfolio.hu az MNB szerdán közzétett adataira hivatkozva. Megállapítják, hogy még a lakáshitelek kihelyezésének a növekedése is felgyorsult, a kezdeti hozamemelkedés pedig egyelőre csak minimálisan érződött az új hitelek kamatában.

Idén januárban a lakáshitelek új kihelyezése 25 százalékkal, a személyi kölcsönöké 20 százalékkal volt magasabb, mint egy évvel korábban. A babaváró hitel azonban a leggyengébb hónapját produkálta 49,9 milliárd forinttal. Tavaly július elejétől idén január végéig azonban összesen már 521 milliárd (az MNB tegnapi közlése alapján február végéig pedig 566 milliárd) forint talált gazdára a fiatal házasok által felvehető újfajta hiteltípus formájában.

2019 soha nem látott lakossági hitelfelvételt hozott, és most már az is látszik, hogy a dinamika januárban sem tört meg a piacon. A babaváró hitellel együtt 60 százalékkal több hitelt vettek fel a háztartások az év első hónapjában, mint egy évvel korábban.

Egy év leforgása alatt 2483 milliárd forintnyi háztartási hitelszerződést kötöttek a bankok, ez a válság előtti csúcsnál 10 százalékkal magasabb.

Egy év alatt dinamikusan, 16,3 százalékkal nőtt a bankok háztartási hitelállománya, ezen belül a lakáshitelek állománya 9,0 százalékkal, a személyi kölcsönöké 27,9 százalékkal emelkedett.

24.hu