h i r d e t é s

Rétvári Bence betámadta Budapestet a nemzeti konzultációs sajtótájékoztatón

Olvasási idő
2perc
Eddig olvastam
a- a+

Rétvári Bence betámadta Budapestet a nemzeti konzultációs sajtótájékoztatón

2020. június 23. - 12:58

A kormánypártoknak fontos az emberek véleménye, és mivel a 2020-as évet a koronavírus-járvány határozza meg, e téma köré építették fel az újabb nemzeti konzultáció kérdéseit is - mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára keddi budapesti sajtótájékoztatóján.

Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) parlamenti államtitkára sajtótájékoztatót tart a nemzeti konzultáció harmadik kérdéséről, amely az idősotthonok járványügyi védelmének megerősítéséről kéri ki az állampolgárok véleményét, a minisztériumban 2020. június 23-án. MTI/Szigetváry Zsolt

Rétvári Bence kiemelte: Magyarország összességében jól és eredményesen védekezett a járvány ellen, hiszen időben meghozta a korlátozó intézkedéseket. Ezzel kapcsolatban elmondta, az egymillió lakosra vetített elhunytak számában a magyarországi adat jobb, mint a török, a finn, a román vagy az osztrák.

Ugyanakkor az is látható, hogy ha egy főváros, mint például Budapest, nem hoz meg időben bizonyos intézkedéseket, késlekedik, kerüli a problémás helyzeteket, akkor annak súlyos következményei vannak. Budapesten a százezer lakosra jutó fertőzések aránya két és félszerese volt az országos átlagnak

- emelte ki, hozzátéve, az európai fővárosi rangsorban csupán öt főváros fertőzöttsége volt rosszabb.

Az államtitkár azt mondta, hogy ezek mögött a "szomorú adatok mögött" elsősorban a budapesti idősotthonokban történt fertőzések állnak, amelyek meg nem hozott vagy rossz döntések következményei.

Így lényeges, hogy a járvány egy esetleges második hullámára készülve kikérjék az emberek véleményét az idősotthonokra érvényes járványügyi intézkedések erősítéséről

- mondta.

Forrás: MTI Fotó: Szigetváry Zsolt

Jelezte, hogy a koronavírusban elhunytak több mint 80 százaléka 65 év feletti volt Magyarországon, és minden negyedik elhunyt idősotthon lakója volt.

Ezért is fontos, hogy fokozott legyen az idősotthonokban élők védelme

- hangsúlyozta Rétvári Bence.

Azt mondta, az 55 ezer idősotthoni férőhelyből 3800 fővárosi fenntartásban van, ugyanakkor az elhunytak háromnegyede a fővárosi fenntartásúakból került ki.

Emlékeztetett: a fővárosi fenntartású Pesti úti idősotthon számított a legnagyobb járványgócpontnak, ahol végül a katonaság fertőtlenített, és a kormány biztosított 17 100 maszkot és 8400 pár védőkesztyűt.

Rétvári Bence kiemelte: a járvány elleni védekezésben mindenkinek együtt kell működnie, így megvédhető az idősotthonokban és szociális intézményekben lakók egészsége is.

Az államtitkár szerint sok más önkormányzat meg tudta hozni a megfelelő intézkedéseket, azonban a Fővárosi Önkormányzat "inkább a Facebookon folytatott politikai küzdelmet a védekezés helyett".

(MTI)