h i r d e t é s

Rendet kell csinálni Szekszárdon

Olvasási idő
3perc
Eddig olvastam
a- a+

Rendet kell csinálni Szekszárdon

2018. október 21. - 09:45

"Rendet kell csinálni a jövő évi önkormányzati választáson az már biztos"- mondta lapunknak Kurtyán Ferenc. A Szekszárdi MSZP elnökével készítettünk riportot.

"Beteg dolog amit ebben a városban művel a fideszes többségű Önkormányzat. A városlakók csak addig számítanak nekik, míg fizetik az ingatlanadót." - folytatta.

Mindig higgadtan válaszolt kérdéseinkre, most miért akadt ki ennyire?
Kurtyán Ferenc - „Mert ezek szándékosan szórakoznak a szekszárdiakkal! Közel fél évvel ezelőtt szétszedték a Tartsay utcát, mely a várost elkerülő út is egyben. A korábban lerakott kerekített élű szegélyköveket cserélték ki szögletesre, élesre, felújították a Mega Centrum előtti buszmegálló térkövezését és aszfaltoztak. Hónapokig szinte járhatatlan volt az utca. Miután kész lettek, most ismét szétszedték. Az elejétől a végéig. Ez nem normális dolog!

Nem örül a felújításnak?
Ha ezt annak nevezik, akkor nem. Ez a pénzről szól szerintem, ahogy a "kísérleti" kerékpársáv sem a kerékpárosokról szólt. Normális ember nem szedi szét a frissen felújított utcát csak azért, mert támadt egy rendőrlámpába illő remek ötlete. Rendet kell csinálni végre ebben a városban!

Mit ért rendcsinálás alatt?
Normális, gondolkodó emberekre kell bízni a várost. Most a döntésekben olyanok játszanak szerepet, akiket a pénzen és a kormány kiszolgálásán kívül más nem érdekel. Különféle debil ötletekkel borzolják a lakosok idegeit. Kisvasutat akarnak a városba hozni, "táv hőt" intéznének Paksról, miközben pl. agyrázkódást kap a gyermek amíg anyja betolja a gyerekkocsiban a Csatári üzletházba. A szekszárdiak ettől azért jóval többet érdemelnek.

Mikor 25 éve Szekszárdra költöztem, ez egy békés, fejlődő város volt, tele mosolygós városlakókkal. Most idegrohamot kapnak az emberek a sok sületlenségtől, a közpénz fosztogatástól, az ingatlan és egyéb adóktól. Ahelyett hogy élhetőbbé tennék városunkat, csak a bőrt nyúzzák ők is az emberekről, mint a kormányuk. Lényeg, hogy előttük új az út - a járda, náluk időben elviszik a szemetet, ők nem a szekszárdi kórházban kezeltetik magukat, vagy rokonaikat, stb.

Vagyis rendet kell tenni. Az Önkormányzat van a városlakókért és nem fordítva. A polgármesterség, képviselőség szerintem egy szolgálat, mellyel élni kell és nem visszaélni. Biztos én vagyok az ostoba hogy ezt gondolom, de hát genetikailag így vagyok kódolva.

Közpénz fosztogatást emlegetett.
Igen. Erre mondják azt, hogy a városvezetés nem esett messze a kormányától. Tudja, ha hozzám fordul valaki a problémájával én megkérdezem, hogy miben segíthetek. Ezek azt mérlegelik csak, hogy hol éri meg nekik. Haverokkal újíttatták fel a Polgármesteri Hivatalt is. Hát eltartott egy ideig. Sokan azt hittük, a ciklus végéig romokban lesz. Mégis elengedtek több tízmilliós kötbért! Mily meglepő, a közvilágítást itt is Orbán "Fényevőként" elhíresült veje csinálta, meg is lehet nézni! Szóval van itt bőven mit vizsgálni, ha új testületet és új polgármestert választ a város. Na meg rendbe tenni.

Milyen lenne ön szerint egy jó testület?
Amelynek ugyanolyan fontos "Mari néni" problémája, mint a gazdag vállalkozóé. Amely szépíteni, fejleszteni akarja városunkat, nem kizsákmányolni. Amely nem úgy tekint a választókra, mint egy adókkal fejhető szavazógépre, hanem emberszámba vesz mindenkit, mert fontosak nekik az itt élők. Ez a minimum.

Visszatérve az eredeti témához, mikor lesz kész ön szerint az elkerülő útként is funkcionáló utca Nem tudom. Ha még sokat ötletelnek, akkor az is lehet, hogy folyamatos átalakítás lesz az önkormányzati választásokig. Befejezés helyett majd vesznek fel hitelt ismét a hétvégi bulikra és közlekedés helyett koncerteket kap majd a város. A pénzköltés a lényeg náluk. Na meg az, hogy csak a Polgármester szerepelhessen a helyi újságokban, TV-ben, nehogy a választóhoz a Goebbelsi propagandán kívül más is eljusson.

De hát lesz ez még másként is! Egyszer mindenki odaér a pénztár elé bármilyen hosszú sor áll. És akkor fizetni kell. A jónak a jóért, a rossznak a rosszért.