h i r d e t é s

Rejtélyes éjszakai szakmai utak taxikártyával

Olvasási idő
5perc
Eddig olvastam
a- a+

Rejtélyes éjszakai szakmai utak taxikártyával

2017. február 16. - 09:18

A Nemzeti Szakképzési és Felnőttképzési Hivatal nem cáfolta a használatot, ugyanakkor feljelentéssel fenyegetőzött - írja az MNO.hu.

Forrás: gelencserattila.com

Rendszeresen késő esti, illetve éjszakai időpontokban taxiztak a Nemzeti Szakképzési és Felnőttképzési Hivatal (NSZFH) egyik állami taxikártyájával. A fuvarokat az intézmény főigazgatójának, Kanzsalics Eszternek a nevére rendelték – derült ki a lap birtokába jutott dokumentumokból. A tavaly augusztus és november közötti, NSZFH-s taxikártya-használatról szóló adatokból az látszik: a főigazgató nevére rendszeresen hívtak fuvart olyan időpontokban, amelyek a hagyományos munkaidőn kívül estek, például péntek estére, illetve szombat vagy vasárnap hajnalra. 23 ilyen alkalmat számoltunk össze, s ezek együttes értéke meghaladta a 47 ezer forintot. Például tavaly szeptember 2-án – egy pénteki napon – este fél 12-kor érkezett egy budapesti címre, Kanzsalics Eszter nevére taxi, hogy a III. kerületbe vigye. Bár nem tudhatjuk, hogy a kártya használóját nem halaszthatatlan munkavégzés szólította-e az őszi éjszakába, mindenesetre figyelemre méltó, hogy pár órával később, hajnali 2.20-ra már a Bécsi útnak arra a pontjára érkezett, ahol egy magát „exkluzív, üzleti, privát rendezvényhelyszínként” hirdető szórakozóhely található. Az ott töltött órák után a taxi újabb helyszínre, az V. kerületi Széchenyi István térre vitte a kártya használóját.

Bár a téren és környékén például a háttérintézményhez tartozó telephelyek közül egy sem található, szórakozóhelyből, bisztrókból és kávézókból annál több van a turisták között is népszerű városrészben. A Széchenyi tér, illetve az attól nem messze található utcák egyébként több alkalommal is szerepeltek a különös időpontú éjszakai taxizások kiindulási címeiként, illetve úti céljaiként. Végül az említett szeptemberi éjszaka hajnalán négy órára érkezett újabb taxi, amely ugyanabba az utcába vitte az utast, ahonnan éjfél előtt elindult. Csak ennek az egy éjszakának a taxiköltségei összesen 6300 forintra rúgtak.

Hasonló útra több más példát is találni. Tavaly szeptember 24-én, szombat este 11.41-kor is taxi érkezett a már korábban is említett budapesti címre, hogy utasát ismételten a Széchenyi térre szállítsa. Legközelebb hajnali háromnegyed hat előtt kértek kocsit Kanzsalics Eszter nevére egy vendéglátóipari egységekben gazdag VII. kerületi utcához. A két út összesen 4850 forintba került.

Feljelentéssel fenyegetőznek

A Magyar Nemzet az ügyben az intézményt fenntartó Nemzetgazdasági Minisztériumnak, illetve a szakképzési hivatalnak is elküldte kérdéseit, hiszen ha állami pénzen finanszíroztak volna magáncélú utakat, az nyilvánvalóan súlyos kérdéseket vetne fel. Választ végül csak az NSZFH-tól kaptunk. Azt nem cáfolták, hogy használták volna az állami taxikártyát az általunk közölt időpontokban az említett úti célok eléréséhez. Ugyanakkor azt állították: a hivatal „a taxikártyák használatával összefüggésben a megjelölt időszakra vonatkozóan kifizetést nem teljesített, ilyen számlák a könyvelésben nincsenek”. Azt is írták: amennyiben a jogosult felhasználó a taxikártyát magáncélú fizetésre használná, úgy az NSZFH gazdasági főigazgató-helyettese a taxitársaság számlájának könyvelésével egyidejűleg köteles az összeget haladéktalanul továbbszámlázni a kártyabirtokosnak, akinek ezt maradéktalanul meg kell térítenie. „Ettől eltérő gyakorlatról az NSZFH-nak egyetlenegy esetben sincs tudomása, a sajtóorgánum forrása valótlan tényeket közölt” – írták. Válaszában az állami háttérintézmény arra is kitért, hogy feljelentést tesznek jogosulatlan adatkezelés miatt, ami szerintük azzal valósult meg, hogy valaki az adatokat eljuttatta hozzánk. Álláspontjuk szerint ezzel a Magyar Nemzet „törvényi védelem alatt álló személyes adatokat” is megismert, és szerintük ezt semmiféle közérdek nem támasztja alá. Ugyanakkor a lap jogi álláspontja szerint igenis közérdek megtudni, hogy használta-e egy állami háttérintézmény bármely munkatársa az adófizetők pénzéből finanszírozott taxikártyát magáncélokra. A hivatal egyébként azt is kilátásba helyezte, hogy ha a Magyar Nemzet információiból cikk születik, akkor a Magyar Nemzet ellen is feljelentést tesznek, személyes adattal való visszaélés és rágalmazás miatt.

Taxizás és szolgálati autó

Még különösebb megvilágításba helyezi az éjszakai taxizásokat, hogy a lap úgy tudja, az NSZFH főigazgatójának jár szolgálati autó is. Így érthetetlen, hogy ez esetben miért vetődött fel több alkalommal nevével kapcsolatban az állami taxikártya igénybevétele. Természetesen szerették volna, ha a hivatal megerősíti, van-e Kanzsalics Eszternek szolgálati autója, ám ezzel kapcsolatos kérdésükre nem kaptunk választ.

Egyébként az állami taxikártyák használatát igen szigorúan szabályozza például az NSZFH fenntartója, a nemzetgazdasági tárca. A 2012-ben megjelent minisztériumi utasítás szerint a taxikártya kizárólag hivatali célú utazásra vehető igénybe, és csak abban az esetben, „ha az ügyintézés sürgőssége, a szállítandó anyag, eszköz jellemzői vagy egyéb rendkívüli körülmény nem teszi lehetővé tömegközlekedési eszköz igénybevételét”. A taxikártya még abban az esetben használható fel, ha a tömegközlekedési eszköz igénybevétele a hivatali munka zökkenőmentességét veszélyeztetné, illetve az alkalmazott teherbírását meghaladná. Sőt, arról is rendelkeznek: „Az állami vezetők kivételével a személyi használatra biztosított személygépkocsik jogosultjai taxikártyát csak abban az esetben igényelhetnek, ha a gépkocsi valamely oknál fogva nem üzemel.” Ehhez hasonló kivétel az, ha a jogosultat valamilyen ok (például személyi sérülés) korlátozza a gépjárművezetésben. Állami vezetők alatt a tárca meghatározása szerint csak a minisztert, a közigazgatási államtitkárt, az államtitkárokat, illetve a helyettes államtitkárokat kell érteni. A Nemzetgazdasági Minisztérium utasításában olvasható szabályozással kapcsolatban az NSZFH csak annyit jegyzett meg: rájuk nem vonatkozik, de azt már nem részletezték, hogy ez esetben a hivatalban milyen elvek irányadók a taxikártya-használattal kapcsolatban.

Sokan elhagyták az NSZFH-t

A Magyar Nemet számolt be korábban arról, hogy az NSZFH-ból 35-40 szakember is távozott az elmúlt hónapokban, és információink szerint ezek az esetek nem voltak függetlenek attól, hogy Kanzsalics Esztert tavaly nyáron nevezték ki az intézmény élére. Hogy a hivatalban nagy a fluktuáció, a Magyar Közoktatási és Szakképzési Szakszervezetet vezető Tóth József is megerősítette a Magyar Nemzetnek. Mint a szféra legjelentősebb érdekvédelmi egyesülésének elnöke elmondta, meglepődve vették tudomásul, hogy a tavaly őszi tanévkezdéshez képest szinte egyetlen korábbi szakmai vezető sincs már eredeti beosztásában az NSZFH-nál. Megírtuk azt is, nem teljesen világos, miért pont Kanzsalics Esztert találta alkalmasnak a posztra az intézményt fenntartó Nemzetgazdasági Minisztérium. Ugyanis önéletrajza szerint – amely csak lapunk közérdekűadat-igénylése után vált nyilvánosan elérhetővé – a főigazgatónak semmilyen, a szakképzésbe vagy felnőttképzésbe vágó végzettsége vagy a területen korábbi érdemi tapasztalata nem volt. Lapunk egyébként több alkalommal is kérdezte a tárcát Kanzsalics Eszter kinevezéséről, ám nem árulták el, milyen szakmai kompetenciák alapján választották ki pozíciójára. Arra sem válaszoltak, a főigazgatóhoz hasonlóan szintén nagykanizsai kötődésű Cseresnyés Péter munkaerőpiacért és képzésért felelős államtitkár volt-e az, aki a kinevezést javasolta.

 

mno.hu