h i r d e t é s

Rászállt Alföldire az Orbán-média

Olvasási idő
2perc
Eddig olvastam
a- a+

Rászállt Alföldire az Orbán-média

2017. május 23. - 10:37

Folytatódik az Orbán-média boszorkányüldözése, mindenkire rászállnak, aki ki mer állni az alapvető emberi jogok védelmében. Úgy tűnik, nagyítóval pásztázzák a demokrata véleményformálókat, kit lehetne pellengérre állítani. - írja a Gépnarancs.

Forrás: MTI Fotó: Bársony Bence, zaol.hu

A Gépnarancs által idézett Zárójel.hu azt írta, hogy kifújni érzik a már untig ismételt neveket, kapóra jön egy-egy ismert, elismert ember felbukkanása.

Alföldi Róbert nem új ebben a szerepben, az Orbán-média pocskondiázta már évekig, mint érdemtelent, aki a Nemzeti Színház igazgatói székében trónol, és számukra érthetetlen, értelmezhetetlen színdarabokat rendez, vagy mutat be.

Rászálltak nemi identitása okán is, amit nem győztek hangoztatni, obszcén fordulatokat is megengedve maguknak. Eddig sikertelennek bizonyult a lejárató hadjárat a színész-rendezővel szemben, aki igazi világpolgár, és magasról tesz a honi pártérdekek kiszolgálóira.

Világszerte ismert és elismert szereplője a kulurális életnek, rendez, játszik, fest – polihisztor a XXI. században. Nincs szüksége – sok pályatársával szemben – arra, hogy bármely szekértáborhoz csatlakozzon az orbáni hatalom letéteményesei közül, mert ő maga egy „szekértábor”, a tehetsége mentesíti ez alól.

Legközelebb Dél-Koreában és Németországban vendégrendez, ahol pontosan tudják, hogy milyen Magyarországon a helyzet. Egész Európában – elmondása szerint – döbbenten nézik, nem értik, hogy lehetséges mindez, és ha őt kérdezik – mint bármelyikünkkel előfordul, ha külföldön járunk –, akkor kutya kötelessége, kötelességünk elmondani, mit gondol.

A Magyar Idők nevű nyomtatvány ezzel a bájos címmel adott új utálni valót híveinek:

„Alföldi Róbert ismét coming outolt”

Az Orbán-média Csépányí tollából rendelt írása egy füst alatt próbál karaktert gyilkolni, kirekeszteni, árkot mélyíteni az amúgy is kétsebességessé váló Magyarországon:

„A színész-rendező nemrég a Momentum olimpia-ellenes mozgalma mellé állt, pedig állítása szerint megkönnyezi a magyar himnuszt.”

Ezzel a mondatával azt üzeni, hogy aki magyarnak vallja magát, az nem lehet gondolkodó européer. Jelentem, az ország jelentős része az, vagy az szeretne lenni. Hiába vágyik a miniszterelnök a keleti áldemokráciák követője lenni, a magyarok inkább választanák a nyugati civilizáció lehetőségét.

Az Orbán-kommandó jeles harsonája így folytatja:

„Most a Soros-csapatba is bejelentkezett. Közösségi oldalán buzdított a civilek melletti petíció aláírására. Mint írta a civilek üldözése „aljas és gyáva arrogancia”

És végül levonja végső következtetését:

„Úgy látszik a Soros- polip csápjának a liberális művészvilágban is erős a szorítása.”

Az egész blőd ostobaság, és attól tartunk – vagy csak remélni szeretnénk –, hogy ilyen töménységben kontraproduktív is.