h i r d e t é s

​Rákellenes világnap 2017 – fókuszban a társadalmi és az egyéni felelősség

Olvasási idő
4perc
Eddig olvastam
a- a+

​Rákellenes világnap 2017 – fókuszban a társadalmi és az egyéni felelősség

2017. február 04. - 09:57

A Rákellenes Világnapot (World Cancer Day) a Union for International Cancer Control (UICC) kezdeményezte és Párizsban, 2000. február 4-én fogadták el.

A világ 155 országában több mint 800 tagszervezettel rendelkező szövetség, amelynek tagja a Magyar Rákellenes Liga is, a világnapot kezdeményező Párizsi Kartában (Paris Charter) az onkológiai betegségek és a prevenciós lehetőségek kutatása, az érintetteknek kínált lehetőségek fejlesztése, valamint a közvélemény téma iránti érzékenységének növelése állt. A világnapot azóta is minden év február 4-én tartják.

A Rákellenes Világnapon sokan, sokféle adatot mondanak, mivel az Európai Unióban az országok 22%-ában van rákregiszter – ahol pontos adatok állnak rendelkezésre –, a maradék 78%-ában becsült adatokkal számolnak. Ami tény, hogy Magyarországon a szív- és érrendszeri betegségek után a daganatos megbetegedések számítanak fő haláloknak, jelenleg minden 4. magyar ember rákban hal meg.

Évente összesen (melanomákkal együtt) 80.000 új eset adódik, ami azonban igazán ijesztő, hogy a nemrégiben összesített adatok szerint Magyarországon 2005-2015 között évente folyamatosan nőtt a daganatos megbetegedések száma!

Talán nem mindenki tudja, hogy az összes rákbetegség egyharmada megelőzhető, ha felismerjük a betegséget előidéző rizikófaktorokat: alkohol, dohányzás, testsúlynövekedés, mozgáshiány, táplálkozás és a stressz.

Szintén kulcsfontosságú az időben történő felismerés, a szűrővizsgálatokon történő részvétel. Ehhez képest itthon olyan kevesen járnak szűrésre, hogy az orvosok tízből hét daganatot már csak áttétes stádiumában vesznek észre.

Magyarországon a releváns szűrővizsgálatok térítésmentesen vehetőek igénybe, mégis nagyon alacsony a részvételi arány. Az emlőrák esetében a legmagasabb, de ott is alig éri el az 50 százalékot. A skandináv országokban, ahol pedig fizetni kell a szűrésért (!), 90 százalékos a részvétel, és nem is nagyon akad áttétes emlőrák az ottani betegek között.

A méhnyakrák egy olyan lassan kifejlődő ráktípus, aminél megfelelő szűrés esetén gyakorlatilag nincs a betegségnek halálos áldozata. Nálunk évente 1200 olyan nőt látnak el az egészségügyben méhnyakrákkal összefüggésben, akik soha nem voltak szűrésen, és évente több mint 300 magyar hölgy hal meg e betegségben.

A daganatos megbetegedések közül az országban tüdőrák miatt halnak meg a legtöbben, és az onkológusok szerint mindössze minden tízedik pácienst lehet csak operálni. Ennek fő oka a késői felismerés, pedig ha időben észreveszik a bajt, akár a betegek 70 százalékát is meg lehetne menteni. Ehhez képest az ötéves túlélési mutatók ma csupán 15 százalék körül mozognak.

Magyarországon a prosztatarák a férfiak körében a harmadik leggyakoribb daganatos halálok. Évente mintegy 4000 új prosztatarákos esetet diagnosztizálnak, és mintegy 1500-an halnak meg e betegség miatt, pedig az időben felfedezett prosztatarák gyógyítható. Míg Nyugat-Európában és az Egyesült Államokban a frissen diagnosztizált prosztata rákos esetek 80%-a műthető, addig Magyarországon ez az arány pont fordított: a betegek 70-80%-a már későn, áttétekkel kerül orvoshoz. Ilyenkor a sebészi beavatkozás, ami a korai esetek 90%-ában hosszú távú túlélést biztosít, már nem kerülhet szóba.

Látható tehát hogy a helyzeten csak közösen, összefogással tudunk javítani. A Rákellenes Világnap fókuszában – a tavalyi évhez hasonlóan – idén is „A társadalmi és az egyéni felelősség” áll. Fontos hogy minden érintettnek megvan a saját szerepe, amit a többi fél nem tud helyette elvégezni.

A társadalom felelőssége is több csoportot érint: a kormányzat – egészségügy – onkológia szakma – civil szervezetek. Az állam nyilvánvaló alapfeladata a megfelelő szűrési és kezelési lehetőségek megteremtése, de a teljesség igénye nélkül számos további munka is vár rá:

  • Egészségesebb iskolák, munkahelyek, városok megteremtése
  • Az egészségügyi dolgozók oktatása, tudásuk bővítése avégett, hogy mihamarabb felismerjék a rák jeleit és tüneteit
  • Olyan irányelvek megfogalmazása, amelyek támogatják az egészségesebb életmódot (például a dohánytermékek adójának növelése)
  • A diagnosztikai, vizsgálati eszközök és az időszakos vizsgálatok könnyebb elérhetősége illetve a konzultációk számának növelése
  • Országos szintű oltási programok elindítása

Az országos civil szervezetek fő feladata a betegek támogatása ás túl az egészségnevelés, szűrések szervezése és népszerűsítése a lakosság körében. Az 1990-ben alapított Magyar Rákellenes Liga kurzusokat szervez orvosok, ápolók részére, és önkéntes segítőket is képez. A betegeket és hozzátartozóikat szakmai, jogi és lelki segítségnyújtással támogatja, rehabilitációjukat pedig klubfoglalkozásokkal segítik.

A Ligának 40 alapszervezete működik országszerte, közel 4000 fős tagsággal. Elkötelezett civilek bevonásával hirdetik az egészség fontosságát, ingyenes kiadványokkal és ismeretterjesztő előadásokkal hívják fel a figyelmet az egészség megőrzésének lehetőségeire, segélyvonalat és klubhálózatot működtetnek. Lelki támogatást nyújtanak személyesen, levélben, anonim telefonvonalon keresztül és a világhálón.

Az egyén felelőssége a betegségek kialakulásának lehetőség szerinti megelőzése, és az időben történő felismerés (ez utóbbi jól felfogott önös érdek is egyben). A szervezett onkológia szűréseken történő részvétel nyilvánvaló, de emellett több egyéb tennivaló is megemlíthető:

  • Amennyiben dohányzik, azt mielőbb hagyja abba
  • Fogyasszon kevesebb alkoholt
  • Rendszeresen végezzen testmozgást
  • Táplálkozzon egészségesen
  • Ne vigye túlzásba a napozást/szoláriumozást
  • Legyen tudatában a káros környezeti hatásoknak
  • Legyen tisztában a rákos megbetegedés jeleivel és tüneteivel
  • Oltassa be magát (számos daganatos megbetegedést különféle fertőzések idéznek elő)

Ha tehát mindenki a legjobb tudása szerint helytáll (az állam jó minőségű szűrési és kezelési lehetőségeket kínál, a civil szervezetek megfelelően támogatják az érintetteket és aktívan részt vesznek az egészségnevelésben, az egyének pedig eljárnak az indokolt szűrésekre, és igyekeznek egészségesen élni) akkor, és csak akkor lehet a leírt szomorú trendeket megfordítani.