h i r d e t é s

Rajtuk spórol a kormány – Mi lesz jövőre a közmunkásokkal?

Olvasási idő
3perc
Eddig olvastam
a- a+

Rajtuk spórol a kormány – Mi lesz jövőre a közmunkásokkal?

2017. május 10. - 14:17

A kormány a jövő évi költségvetési törvény javaslatában 100 milliárd forinttal kevesebbet szán a közfoglalkoztatásra, mint az idei tervekben szerepelt. - írja a 168ora.hu.

Forrás: 168ora.hu

A Policy Agenda elemzésében azt a kérdést vizsgálta, hogy mi lesz a közmunkásokkal, egyáltalán lesz-e olyan, akit az útszélén hagy a kormány, vagy a munkaerőhiány mindenre a megoldás.

A kormány a költségvetési javaslat alapján 2018. évben 225 milliárd forintot kíván közfoglalkoztatásra fordítani.

Idén a tervek szerint ez az összeg magasabb, 325 milliárd forint.

A Policy Agenda értékelése szerint ez radikális (100 milliárd forintos) forráskivonást jelent. Az elemzés úgy értékeli, hogy a kormány tudatosan többet tervezett tavaly is és idén is a kormány erre a költségvetési sorra.

Ezt támasztja alá, hogy a 2016. évben 70 milliárd forint maradt meg a közfoglalkoztatásból, ami egyik fedezete volt az év végi jelentős költekezésnek.

Ezzel a kabinet direkt mozgásteret teremtett magának.

És ez idén is várhatóan így alakulhat majd, hiszen az év első három hónapjában is lényegében ugyanannyi pénzt költöttek el közfoglalkoztatásra, mint tavaly ugyanekkor

– áll az elemzésben.

A valóságban tehát nagyjából 270 milliárd forintot kerül a közösből a közfoglalkoztatás mostani szinten történő működtetése. Ebből jövő évben „visszavágni” 45 milliárd forintot már nem látszik olyan jelentős megszorításnak.

Mennyien fognak közmunkásként dolgozni?

Amennyiben az Országgyűlés a tervezett számot fogadja el, akkor a közfoglalkoztatásra szánt pénz 2018-ban lecsökken a 2014. évi szintre.

Abban az évben havi szinten mintegy 180 ezer közmunkás havi foglalkoztatására volt elegendő az a forrás.

Ugyanakkor az elmúlt években 5,5 százalékkal nőtt a közfoglalkoztatottak bére (a rendszer igazságtalanságát mutatja, hogy ugyanezen időszak alatt 11,3 százalékkal nőtt az országos átlagbér).

Ha ezt a növekedést hozzászámoljuk, valamint 2018-ban az idei évhez hasonlóan az inflációhoz igazodó közfoglalkoztatotti béremeléssel számolunk, akkor várakozásaink szerint 170 ezer közmunkást foglalkoztathatnak havi átlagban a jövő évben.

A Policy Agenda számítása szerint z körülbelül 30-40 ezer fős csökkenés jelent majd a közfoglalkoztatotti létszámban.

Az elemzés szerint kormány a pénz miatt közmunkából kikerülők estében három dolgot tehet:

  • Az első, hogy nem gondoskodik róluk. Ez nehezen elképzelhető egy választási évben. Igaz ugyan, hogy arra minden eszköze megvan, hogy az év első felében erőltesse a közfoglalkoztatást, és a második félévben, a választások után már kevesebb embert engedjen be a rendszerbe.
  • A második lehetőség szerint az állami cégeknél dolgozó közmunkásokat át lehetne venni rendes állományba, ezzel emelve a bérüket, és tehermentesítve a közfoglalkoztatás rendszerét. Erre elvileg van egy érvényes kormányhatározat, amelynek határideje 2017. április 30. volt. Ugyanakkor erről szóló döntés nem ismert. („kormány felhívja a belügyminisztert, vizsgálja meg annak a lehetőségét, hogy a jelenleg állami intézményeknél közfoglalkoztatásban lévő személyek miként tudnak saját állományba kerülni és ennek mennyi a többletforrásigénye, továbbá a nemzetgazdasági miniszterrel közösen tegyen javaslatot a megvalósítás módjára, továbbá vizsgálja felül az állami foglalkoztatók által támasztott közfoglalkoztatási igényeket”)
  • A harmadik lehetőség, a kormány bízik abban, hogy a közmunkásokat „elviszi” a versenyszféra. A munkaerőhiány miatt a cégek arra panaszkodnak, hogy a közfoglalkoztatás merev rendszere benntartja a számukra potenciális munkaerőt. Ezen vélekedés szerint a növekvő minimálbér – főleg a közfoglalkoztatotti bérhez viszonyítva – elég csábítást jelent a mai közmunkásoknak arra, hogy máshol vállaljanak munkát. Ennek a lehetőségnek az a nehézsége, hogy a közfoglalkoztatás nagyon egyenlőtlenül oszlik el az ország területén. Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében például nehezen elképzelhető, hogy a helyi gazdaság képes lenne lendületbe jönni, és munkahelyeket generálva lehetőséget adni a közmunkásoknak. A jobb gazdasági helyzetben lévő megyékben pedig már most is kevés a közmunkás.

A Policy Agenda értékelés szerint a kormányzati logika alapján az lehet a cél, hogy elkezdjék lebontani a saját maguk által

felhizlalt közfoglalkoztatási rendszert,

a jövő évi költségvetés ebbe az irányba tett pénzügyi lépés. Egyelőre kérdőjeles, hogy társadalompolitikai szempontból is képesek lesznek-e ezt a folyamatot levezényelni.

168ora.hu