h i r d e t é s

Rágalomhadjáratok szerepe a női viselet alakításában

Olvasási idő
9perc
Eddig olvastam
a- a+

Rágalomhadjáratok szerepe a női viselet alakításában

2020. november 23. - 18:51

Sokat beszélünk a muszlim viseletről, emlegetjük a Szunnát, de arról kevesen tudunk, hogy milyen események alakították ki az Iszlámban gyakorlattá vált női viseletet. A politika talán jobban benne volt ebben, mint a szemérmesség.

Az Iszlám kinyilatkoztatásai i.sz 610-ben kezdődtek és 633-ig, a próféta (béke reá) haláláig tartottak.
Két szakaszt különböztetünk meg, a mekkait (610-622) és medinait (622-633). 622-ben történt a Hidzsra, Mohamed (béke reá) és a muszlimok Mekkából Medinába menekülése és innen számítódik a Hidzsra időszámítás. Ennek első időszaka háborúkban bővelkedett. A hitetlenek mindent elkövettek, hogy meghiúsítsák az iszlám államának létrejöttét és számos alkalommal indítottak támadást Medina ellen. A Hidzsra ötödik évére azonban bebizonyult, hogy katonailag az Iszlám Állam nem verhető. A hitetlenek ezért lejárató kampányba kezdtek a Próféta és a Muszlimok ellen, hogy lerombolják az erkölcsiség bástyáit, amik eddig segítségükre voltak ellenségeik legyőzésében. Stratégiájuk alapja, hogy a Hipokriták bevonásával rágalmakat terjesztenek a Prófétáról és követőiről, amik alapján a pogányok viszályt élesztenek a Muszlimok között és megbontják fegyelmüket.

Az első ilyen alkalom az új stratégia bevezetésére a Hidzsra 5. évének Zil-Qa’da havában történt, amikor a Próféta elvette Zainabot (Dzsahs lányát), aki fogadott fiának, Zaid bin Harithah elvált felesége volt. A Próféta házassága egy régi, tudatlanság korában eredő szokásnak vetett véget, ami a fogadott fiúnak ugyanazt a jogokat biztosította, mint ami vér szerinti fiúnak jár. Ezt az alkalmat a Hipokriták megragadták és a Próféta lejáratásába kezdtek a közösségen belül. Mindezt a pogányok kívülről csúfságok terjesztésével, rágalmakkal támogatták. Ilyen, és ehhez hasonló történetek kaptak lábra: „Egy napon Mohammed (béke reá) meglátogatta fogadott fia feleségét és szerelembe esett. Rávette fiát a válásra, hogy elvehesse őt.” Ez egy képtelen kitaláció volt, de ravasz, alattomos terjesztéssel célt ért. Néhány hagyománytisztelő Muszlim író és kommentátor megemlítették ezt az esetet feljegyzéseikben, amire az orientalisták lecsaptak és szemérmetlen rágalmakat közöltek a Prófétáról. Zainab nem volt idegen a Próféta házában, tehát nem eshetett vele szerelembe első látásra. Zainab első unokatestvére volt. Apai nagynénjének, Umaimahnak volt a lánya. Umaimah atyja pedig Abdul Muttalib volt. A Próféta, tehát gyermekkora óta ismerte. Egy évvel az eset előtt, a Próféta maga győzte meg Zainabot, hogy menjen hozzá Zaidhoz amivel demonstrálták, hogy egy Quraish és egy felszabadult rabszolga egyenlő emberi teremtmények. Mivel Zainab nem tudott kibékülni azzal a gondolattal, hogy férje egykor rabszolga volt, kapcsolatuk megromlott, ami váláshoz vezetett. Ez a történet mindenki előtt tiszta és világos volt, ennek ellenére rágalmak keltek lábra. Annyira sikerült hamis propagandát kelteniük, hogy még ma is van, aki az Iszlám lejáratására használja.

A második alkalommal a Próféta másik feleségének, Aishának becsületét próbálták kikezdeni. Ez akkor esett meg, amikor Bani al-Mustaliq ellen vívott csatából tartottak visszafelé. Két ütközet zajlott, ez utóbbi volt a keményebb és ez adta a Szúra mondanivalóját, ezért részletesebben térünk ki rá. Essen pár szó Abdullah bin Ubayról, aki ebben a támadásban nagy gazságot követett el. A Khazradzs törzsbe tartozott és Medina egyik legmeghatározóbb vezetője volt. A Próféta Medinába érkezése előtt az emberek királlyá akarták megtenni, de a megváltozott körülmények miatt ezek az álmok nem válhattak valóra. Felvette az Iszlámot, de szíve mélyén Hipokrita volt és a képmutatók vezetője lett. Egy alkalmat sem szalasztott el, hogy belső elégtételként gúnyt ne űzzön az Iszlámból.
A Hidzsra 6. évének Sha’ban havában a Próféta hírét vette, hogy Bani al-Mustaliq háborús előkészületeket tett a Muszlimok ellen. Több klánt felkeresett és hívta őket a csatlakozásra. A Próféta elébe ment az eseményeknek és meglepte az ellenséget. Foglyul ejtette a klán embereit, felszereléseiket lefoglalta. Megálltak pihenni Muraisi közelében egy forrásnál, ami még a klán területére esett. Egy napon vita kerekedett Omar egyik szolgája és egy szövetséges Khazradzs klán tagja között, akik vízért mentek a forráshoz. Ez a vita odáig fajult, hogy összetűzés alakult ki a Muhadzsirok (menekültek) és az Anszarok (Medina befogadó Muszlimjai) között, de ez hamar lecsillapodott. Nem nyugodott ebbe Abdullah bin Ubay ilyen könnyen, aki nagyszámú Hipokrita élén, szintén jelen volt a hadjáraton. Az Anszárokat buzdította: „Ti hoztátok ezeket az embereket Quraishtől, Mekkából és megosztottátok velük vagyonotokat, tulajdonotokat. Most vetélytársaitok lettek és uralkodni akarnak fölöttetek. Ha megvonjátok tőlük a támogatást, akkor arra kényszerülnek, hogy elhagyják a várost.” Majd fogadkozott és így szólt: „Amint visszaérkezünk Medinába, a tisztes polgárok kiűzik ezeket az alávalókat a városból.”Amikor a Próféta tudomást szerzett erről, parancsot adott az azonnali visszamenetelésre Medinába.
Az erőltetett menet megállás nélkül, másnap délutánig tartott, az emberek kimerültek és nem volt idejük értelmetlen dolgokkal foglalkozni.Bár a Próféta gyors döntése és intézkedése elejét vette a nemkívánatos eseményeknek, Abdullah bin Ubay talált egy másik lehetőséget a zavarkeltésre, ami sokkal hitványabb volt, mint az előzőek. Rágalmat talált ki, mellyel Aisha, a Próféta feleségének tisztességét árnyékolta be. Ha a Próféta és követői nem kezelték volna ezt a kérdést kellő súllyal, kimértséggel és komolysággal, az ifjú Muszlim társadalmon belül könnyen polgárháború robbanhatott volna ki. Az eset hitelességének megőrzése miatt a „Rágalomra” vonatkozó leírást a következőkben Aisha saját szavaival közöljük:

„Amikor a Próféta kivonult, határozott, hogy melyik felesége kövesse el őt az útjára. A Bani al Mustaliq hadjáratra engem vitt el. Visszafelé, a Próféta egy éjszakára megállt egy helyen, ami az utolsó állomás volt Medina előtt az úton. Még éjjel volt, amikor összekészültek a menetelésre. Kimentem a táboron kívülre, hogy elvégezzem dolgomat. Amikor visszamentem és a pihenőhelyemre érkeztem észrevettem, hogy nyakláncom leesett valahol. Visszamentem megkeresni. Eközben a karaván útnak indult és engem ottfelejtettek egyedül. A hintóm négy hordozója sem vette észre, hogy üres, amikor felrakták a tevére. Ez amiatt is történhetett, mert akkoriban nagyon sovány voltam az éhínség miatt. Betakaróztam és lefeküdtem a helyemre. Vártam, míg felfedezik, hogy nem vagyok velük és elküldenek egy csapatot a felkutatásomra. Elaludtam. Reggel Safwan bin Mu’attal Sulami jött azon az úton. Felismert, hiszen többször is látott még azokban az időkben, amikor a kendő viselése még nem volt kötelező. Amint észrevett, megállította tevéjét és felkiáltott: Milyen szomorú! Itt felejtették a Próféta feleségét! Erre felébredtem és azon nyomban befedtem arcomat a kendőmmel. Anélkül, hogy egy szót is szólt volna, mellém térdepeltette tevéjét, ő maga mellé állt én pedig felmásztam a teve hátára. Ő az orrkarikájánál fogva vezette a tevét és délre beértük a karavánt, amikor éppen pihentek, de még akkor sem fedezték fel, hogy ottfelejtettek. Ezek után megértettem, hogy Abdullah bin Ubay számára ez elég okot adott, hogy rágalmat terjesszen rólam. (Egy másik változat szerint Aisha a tevén, amit Safwan vezetett, utolérte a tábort, de addigra észrevették, hogy őt ottfelejtették. Abdullah bin Ubay felkiáltott: Istenemre! Ez a nő nem maradhatott szeplőtelen. Nézzétek, ahogy a ti Prófétátok felesége jön azzal az emberrel, akivel az éjszakát töltötte!)”

„Amikor Medinába érkeztünk, megbetegedtem és egy hónapig ágyban feküdtem. Tudtomon kívül a városban elterjedt a „rágalom” és botrányt kavart, ami a Prófétát is elérte. Csak azt vettem észre, hogy ő nem törődik velem annyit a betegségem idején, mint ahogy szokott. Amikor eljött, velem személyesen nem beszélt, másoktól kérdezte, hogy vagyok, és elment. Magamat emésztettem, mi történhetett? Ezért inkább elmentem a házából és anyámnál telepedtem meg, ahol több gondot fordítottak rám.
Míg ott tartózkodtam, egyik este Mistah anyjával, aki anyám első unokatestvére volt, kimentünk a városba. Amint sétáltunk, megbotlott valamiben és felkiáltott: Bár pusztulna Mistah! Mire én visszavágtam: Milyen anya vagy te, hogy fiadat átkozod! A fiút, aki ott volt Badrnál! Ő így szólt:
Kedves lányom! Nem tudsz arról, hogy milyen rágalmat terjeszt? Akkor ő mindent elmondott a „rágalomról”. (A Hipokriták mellett néhány igaz Muszlim is beszállt a lejárató kampányba, ezek között szerepelt Mistah, valamint Hassan bin Thabit, a neves költő, Hamnah, Dszahs lánya és Zainab nővére). Mindezt hallva megfagyott bennem a vér, hazarohantam és egész éjjel sírtam.”

„Távollétemben a Próféta konzultált Alival és Usamah bin Zaiddal erről az ügyről. Usamah ejtett pár jó szót rólam: Ó, Allah Prófétája! Mi semmi rosszat nem találtunk róla. Csak jót mondhatunk a feleségedről. Minden, amit róla terjesztenek hazugság és hamis vádaskodás. Ali így szólt: Ó, Allah Prófétája! Nem szűkölködünk asszonyokban. Ha úgy tetszik, válassz másik feleséget, De ha ki akarod vizsgálni az ügyet, küldj el a szolgálójáért és kérdezd ki felőle. Ekkor elküldtek a szolgálóért és kikérdezték. Ő így szólt: Allahra esküszöm, Aki elküldött téged az Igazzal, hogy semmi rosszat nem láttam benne, kivéve azt az esetet, amikor a gyúrt kelt tésztát hátrahagytam azzal, hogy vigyázzon rá, de elaludt és a kecske megette.”

„Ugyanezen a napon a Próféta így szólt a néphez a pulpitusról: Ó Muszlimok! Ki védi meg köztetek becsületem a támadóval szemben, aki áthágta a törvényt, hogy feleségem megrágalmazásával ártson nekem? Allahra! Részletesen megvizsgáltam az ügyet és semmi terhelőt nem találtam sem feleségemre, sem az emberre, akinek neve a „rágalomban” felmerült. Ekkor Usaid bin Hudair (más hagyományok szerint Sa’d bin Mauz) felállt és így szólt: Ó Allah Prófétája! Ha a rágalmazó a klánunkba tartozik, mi magunk öljük meg. Ha a Khazradzsok klánjába, akkor megöljük, ha parancsot adsz rá. Ezt hallva Sa’d bin Ubadah, a Khazradzsok klánjának főnöke felállt és így szólt: Hazudsz! Soha nem tudnád megölni! Csak azért mondod ezt, mert tudod, hogy a rágalmazó a Khazradzsokhoz tartozik. Ha a te klánodhoz tartozna, soha nem mondanál ilyet. Usaid erre visszavágott: Hipokrita vagy! Ezért véded a Hipokritát! Ekkor zavar támadt a mecsetben, ami zendüléssé fejlődött volna, ha a Próféta nem lett volna jelen. Ő lecsillapította haragjukat és lejött a pulpitusról.”

Abdullah bin Ubay, bűnös szándékával több irányban akart bomlást indítani a Muszlimok társadalmán belül: 1. Támadás intézett a Próféta és Abu Bakr Siddig, Aisha apja tisztessége ellen. 2. Aláaknázta a Muszlimok magas morálját és értékeit, ami az Iszlám mozgalmának ekkor a legnagyobb vívmánya volt. 3. Polgárháborút akart szítani a Muhadzsirok (migráns Mekkai betelepülők), Anszarok (Medinai befogadók), valamint a két klán, az Awasz és a Khszradzs között. E két klán maga is Anszar, azaz a Mekkaiakat befogadó törzsek voltak.

A női viselet kialakulásában a két rágalomhadjáratnak volt meghatározó szerepe. A Hidzsra 5-ik évéig nem volt szokásban a hidzsab viselése. És innen pedig Szunna.

De lenne egy hozzáfűzésem. Egy személy nem mindegy, hogy mit mutat meg magából és kinek. Döntés kérdése, hogy egy biológiai lényt, egy hivatalos személyt, üzletembert, egy adott társadalom átlagát, vagy bármi mást mutatunk magunkból. Minden „megmutatásnak” van egy köre, amit magamból annak a körnek üzenek. Ennek egy eszköze a viselet. Ezzel nem mindig megy párhuzamosan a divat. Ezért sokszor dilemma előtt állunk, hogy mit adjunk ki magunkból, az üzenetet, vagy azt, ami a trendi? Én az üzenetet fontosabbnak tartom, de ez magánvélemény.

Címkék: