h i r d e t é s

Puzsér megszakértette Nógrádit

Olvasási idő
kevesebb, mint
1 perc
Eddig olvastam
a- a+

Puzsér megszakértette Nógrádit

2022. szeptember 24. - 06:13

A publicista szerint Nógrádi „mondott már mindent és az ellenkezőjét is”.

A Spirit FM Önkényes Mérvadó című műsorában Puzsér Róbert és Horváth Oszkár Putyin részleges mozgósításáról, valamint Nógádi György „háborús szakértéséről” beszélgettek.

Nógrádi szerint Putyin beszédéből kiderült, Oroszország másodiknak alkalmazna atomfegyvert. A biztonságpolitikai szakértő arra számít, hogy a legújabb technikát viszik az oroszok az ukrán frontra.

Nógrádi György mondott már mindent és az ellenkezőjét. Ahogy épp a hadicselekmény alakul, ő annak megfelelően kommentálja 

– fogalmazott Puzsér Róbert a műsorban. A publicista úgy folytatta: „Valójában mit tud Nógrádi György, amit egy kocsmában egy feles mellett akármelyik kevéssé avatott alkoholista ne tudna hozzáfűzni a hadicselekményhez?”

„Meg mer szólalni. Talán ezt tudja” – válaszolt a beszélgetőpartner.

Puzsér szerint „a döntő különbség az, hogy valaki nem ért hozzá, de nem is játssza el a szakértőt, valaki meg nem ért hozzá és az éppen aktuális hírekből önmaga számára egy szakértői pozíciót kreál”. (mandiner.hu)