h i r d e t é s

Puzsér élő adásban hívta fel Varga Viktort, hogy a kölcsönösség jegyében oltogassák egymást

Olvasási idő
4perc
Eddig olvastam
a- a+

Puzsér élő adásban hívta fel Varga Viktort, hogy a kölcsönösség jegyében oltogassák egymást

2020. október 22. - 06:49

Élő adásban hívta fel Puzsér Róbert Varga Viktort, akivel a nyilvánosság előtt kölcsönösen minősítették egymást. A felek erős szavakkal illették egymást, a vita végére sem sikerült semmiben megegyezniük.

Puzsér Róbert és Varga Viktor

Puzsér Róbert az Önkényes mérvadó című, SpiritFM-en futó rádióműsorában Varga Viktor énekest tevékenységét minősítette, aki Puzsér szerint a celebek "legsemmirekellőbbje, legirritálóbbja, legostobábbja, legszégyentelenebbje". A műsorvezető szerint Varga azért talál ki olyat, hogy tonhallal mos fogat, mert azt akarja, hogy ezt megírják róla. Puzsér szerint Varga "valójában nem énekes, valójában egy szemérmetlen pojáca. Egy ótvar kis senki."

"Előadja azt, hogy egy végtelenül szabad és zabolátlan fiatal, aki azt tesz, ami csak az eszébe jut, de valójában nem magát éli, hanem a maga nyilvánosságát éli" – hangzott el Puzsér szájából, majd így folytatta: "Azt csinálja, amiről ravaszdi módon a fejében ülő kis PR-os kitalálja, hogy ma ezzel címlapra kerülhetsz. Ma ezzel a hitványságoddal még több nyilvánosságot szerezhetsz és akkor ő azt elvégzi. Ezeket nem az ösztön világa diktálja".

Varga Viktor instagramon reagált Puzsér kijelentéseire, "idegbeteg, produktum nélküli, irigy f****fejnek" nevezve a kritikust. Megjegyezte, hogy Puzsér nyugodtan gyűlölködjön, "mint az átlagmagyar", de ha vele szeretne foglalkozni egy műsorban, akkor inkább hívja fel, mint hogy valótlanságokat mondjon róla.

Az Önkényes mérvadó szerdai adásában ennek eleget is tettek Puzsér Róbert, és műsorvezető társával, Horváth Oszkárral felhívták Varga Viktort.

Az énekes és a műsorvezető ezt követően közel fél órán keresztül vitatkoztak, de álláspontjaik nem közeledtek egymáshoz.

Először is Varga Viktor azt kifogásolta, hogy Puzsér nem személyesen hívta fel, hanem a rádiós műsor szerkesztőjén keresztül, valamint az se tetszett neki, hogy nem szemtől szembe rendezik a konfliktust.

"Ismerem a fajtádat, tudom, hogy ilyenkor nagy szád van. Én arra vágytam, hogy szemtől szembe beszéljünk"- jegyezte meg a híresség. Puzsér erre azt mondta, hogy azt írta Varga az instagramon, hogy hívja fel a műsorban legközelebb, ő ennek a kérésnek tett eleget. "Ha ott ülnék veled szemben , akkor azt kifogásolnád, hogy miért nem szexelünk?"- kérdezte Puzsér. 

Varga ezután közölte, hogy azért fogadta el a műsorban való szereplést, mert le akarta szögezni hogy amiket Puzsér állított róla az egytől egyig valótlanság. "Ezt nem lehet csinálni, egy emberrel, mert akkor lesz Hajdú Pétered, Berki Krisztiánod, de én nem szeretnék börtönt neked, más szinten rezonálok"- mondta Varga.

Horváth Oszkárral kapcsolatban az énekes megjegyezte, hogy nincs személyisége. Azt is kifogásolta, hogy Puzsér Róbert a felvezetőben azt mondta, hogy cikket íratott róla, megjegyezte, hogy ő ilyet nem csinál, a média viszont átveszi, amit a közösségi oldalára tesz.

Puzsér Róbert közölte a műsorban, hogy Varga szerinte szégyentelen és igénytelen, és ezt mindenkinek beletolja az arcába. Az énekes leszögezte, hogy ő nem tehet arról, hogy az újságok megosztják a posztjait. Szerinte a bejegyzéseiben fele-fele arányban szerepel a viccesség és az alkotásai, és a média forgatja ki a posztjait.

Puzsér ennek kapcsán megkérdezte tőle, hogy "igénytelen, öncélú celebkedésen túl a Mona Lisa lesmárolásának mi volt a célja". Varga kifejezte a csalódottságát annak kapcsán, hogy Puzsérék ezt nem értik, és el kell nekik magyarázni: azt akarta ugyanis ezzel megmutatni, hogy semmi sem lehetetlen. Ennek előzményeként elmondta, hogy volt egy tévéműsor, ahol a lehetetlenről beszélgettek vele, ahol azt mondták, hogy van lehetetlen, pl megcsókolni a Mona Lisát. Erre fel ő vett egy repülőjegyet, és megcsókolta Leonardo da Vinci híres festményét.
Varga Viktor szerint számára nem, de Puzsér számára rengeteg lehetetlen van, mert nagyon rossz irányba megy, de ő sajnos "nem tudja megjavítani".

Varga Viktor szerint nem őt kellene b***ogatni, mert mindent a média csinál, és ugyanolyan problémája, hogy a médiának a sötétség, a primitívség kell. Saját magát a bulvármédia elszenvedőjének érzi.

A kilincs lenyalásával azt akarta jelezni, hogy nem ért egyet a kormány rendelkezéseivel, "a világ f****ságával", ami most történik.

A posztokat a barátainak, ismerőseinek csinálja. Varga szerint Puzsér direkt nézi azt, ami nem szeret, hálát kellene adnia az összes celebnek, mert ők szolgálják azt az anyagot, amiből tud építkezni. Puzsér azt kérte Vargától, hogy tűnjön el a semmirekellő médiatartalmaival, és akkor nem fog vele foglalkozni.

A végén Varga leszögezte, hogy ezért provokálta ki a beszélgetést, mert Puzsér lealacsonyította, úgy, hogy közben szerinte nem tud semmit róla. "Olyan dolgokat csinálok, amit ebben az országban nagyon kevesen tudnak, 4-5 hangszeren improvizálom a zenét.

Puzsér végig fenntartotta az állítását, miszerint Varga mindent azért csinál, hogy üzemanyagot gyártson a bulvárnak, és azt mondta, hogy legalább erről nem hazudjon magának.

"Azt írtam a posztban, hogy ha segítek a nyomorult lelkeden, hívj fel, nem hiszem, hogy téged meg tudlak gyógyítani, azt gondolom, hogy egy nagyon erős ember kell ehhez"- mondta a kritikusnak az énekes.

Puzsér Róbert azt válaszolta erre, hogy neki a Varga Viktorhoz "hasonló fertőző, igénytelen celebekkel" van baja meg "a hazug, tolvaj politikusokkal".

"Orbán Viktorról beszéljetek, ahhoz már nincs tökötök!"- mondta Varga Viktor, majd a végén ismét azt kívánta, hogy legyenek boldogok. Puzsér pedig azt kívánta, hogy "egyszer érezzen szégyent magával szemben, és vegyen vissza a szemérmetlenségéből".

 

atv.hu