h i r d e t é s

Prohászka Ottokár és Harrach Péter

Olvasási idő
13perc
Eddig olvastam
a- a+

Prohászka Ottokár és Harrach Péter

2019. január 11. - 07:54

Harrach Péter, a kereszténydemokrata képviselő - a január 6-án tett nyilatkozata szerint - egyetértene az egykori székesfehérvári püspök, Prohászka Ottokár szobrának visszaállításával.

PROHÁSZKA ÉS A MODERN NEMZETISZOCIALIZMUS
"A zsidóság fekélye csontvázzá rágta
a keresztény magyar népet..."

Harrach azért ad felmentést a zsidókat patkányokhoz hasonlító püspök számára, mert szerinte Prohászka minden esetben az emberi szempontot nézte. - Egyetértene Prohászka Ottokár szobrának visszaállításával a Károlyi kertben, amit az elmúlt napokban Szakály Sándor, Orbán főtörténésze vetett fel. A kereszténydemokrata frakcióvezető Prohászkát nem tartja antiszemitának “a szó mai értelmében”, antiszemita megnyilvánulásait azzal magyarázta, hogy akkor “más volt a légkör…”

Prohászka Ottokár, a néhai székesfehérvári püspök politikailag is képviselt modern antiszemitizmusa a két világháború közötti középosztályra, és az 1990. utáni esztendőkben Magyarország jobboldali köreire is, alapvető hatással volt.
A székesfehérvári püspök politikai nézete és antiszemitizmusa elsősorban abból a felvetésből táplálkozott, mely szerint a modernitás, a kapitalizmus és a zsidóság összefüggő fogalmak. „Mi az antiszemitizmust nem faji, vallási, hanem szociális, üzleti reakciónak fogjuk fel – írta már 1893-ban (jóval megelőzve a hungaristák másik ideológusát Istóczy Győzőt), majd hozzátette: "A zsidóság fekélye csontvázzá rágta a keresztény magyar népet.” Nézetei később sem változtak. A zsidóság „sakterkezek alatt vérbe akarta fojtani a magyarságot” – fogalmazta meg 1923-ban – ezért nemzeti önvédelemnek tartotta az általa pozitívnak nevezett, a keresztényeket előnybe helyező antiszemitizmust, a „liberalizmus mételyével” az általa megalkotott nemzetiszocialista eszmét, a hungarizmust állította szembe. Prohászka már 1918 óta követelte a numerus clausust – melyet két másik zsidótörvénnyel együtt Horthy Miklós kormányzó miniszterelnökei iktattak törvénybe – 1944-ben azután éppen Prohászka vált az egyik legtöbbet idézett hivatkozási alappá.

„A magyarság egyik legkiemelkedőbb lelki embere”

Bár a Holokauszt Emlékközpontban Prohászka Ottokár fotóját „A konzervatív antiszemita ideológia egyik vezéralakja” felirattal Hitler fényképe közelében állították ki és a magyarországi szélsőjobboldali szervezetek egyértelműen a hungarista-nemzetiszocialista eszme egyik legjelentősebb ideológusának tartják napjainkban is az 1927-ben elhunyt főpapot. Az elmúlt évszázad borzalmainak ismeretei, az Európa-szerte feltámadó modern nemzetiszocialista mozgalmak sem késztették gondolkodásra azokat a jobboldali politikusokat és egyházi személyeket, akik résztvevői voltak 2008. október 10-én Prohászka mellszobrának leleplezésén a Lakiteleki Népfőiskola kertjében.

A másfél évszázaddal ezelőtt született püspök, főrendiházi tag, országgyűlési képviselő érdemeit Bábel Balázs Kalocsa-kecskeméti főegyházmegye érseke, Prohászka egykori tanítványa méltatta, kihangsúlyozva: „a magyarság egyik legkiemelkedőbb lelki embere” meggyőződéssel vállalta az antiszemitizmust, hangoztatván, hogy mindez a keresztény erkölcstan és a keresztény társadalmi rend reakciója, s mint ilyen: a legjogosultabb mozgalom.

A megemlékezést és Kliegl Sándor szobrász alkotásának felavatását Lezsák Sándor, a Fidesz MPSZ parlamenti képviselője, az Országgyűlés alelnöke szervezte – az a politikus, aki 1990 és 1994 között (az Antall-kormány idején) közbenjárt két háborús bűnös, gróf czegei Wass Albert és Kecskési Tollas Tibor állami kitüntetéseinek ügyében, valamint a beregszászi zsidók 1944-es deportálásában parancsnoki beosztásban volt csendőrtiszt rehabilitálásának érdekében.

A lakiteleki szoboravatáson résztvevőként ott volt a parlament emberi jogi, kisebbségi, civil- és vallásügyi bizottsága elnöke, a Fidesz-listás országgyűlési képviselője, Balog Zoltán is – ily módon a legnagyobb ellenzéki párt nyíltan eszmei azonosságot vállalt az egykor volt székesfehérvári püspök ideológiájával: a hungarizmussal és a teológiai műveiben antijudaizmusnak nevezett antiszemitizmussal. A már említett Kalocsa-kecskeméti főegyházmegye érseke mellett – ismételten, immár sokadszor cáfolva a római katolikus egyház által hirdetett politikamentességet – Prohászka Ottokár szoboravatása kapcsán félre nem érhető állásfoglalásként a nyilvánosság elé lépett Spányi Antal székesfehérvári püspök is, aki korábban (2006 júniusában) a nyitrai zarándoklat megszervezésével, majd 2006. szeptember 26-án a szélsőjobboldali erők által rendezett kormányellenes tüntetésen történt részvételével és beszédével hívta fel magára a figyelmet.

„– Fáj, hogy tudatosan és hosszan, megfontoltan hazudtak, becsaptak és félrevezettek mindenkit, miközben Orbán Viktort nevezték hazugnak. Fáj, hogy a múlt miatt és nem a jövőért kell megszorító csomagokat a nyakunkra venni… Fáj, hogy azt állítják szélsőségesek vagyunk, és nekünk kell mindig védekezni. – Változást akarunk! Azt kérjük, hogy a morális válság szűnjön meg! – A miniszterelnök (Gyurcsány Ferenc) mondjon le…” – követelte Spányi, a Szentatyára is hivatkozva az Árpád-sávos lobogók alatt felvonult tüntetők előtt.

Prohászka Ottokár múltjára emlékeztetvén híveit, megtévesztő és meglehetősen támadó hangnemben lépett fel a liberálisokkal és név szerint említve Gusztos Péter volt szabaddemokrata országgyűlési képviselővel szemben, kijelentve: „történelmi tény, hogy Prohászka híresen jó viszonyt ápolt a zsidósággal, a Tanácsköztársaság bukását követően pedig, a keresztényi megbocsátásra hivatkozva, a püspök maga járt közben azokért, akiket a népharag fel akart akasztani…”
Lezsák Sándor ehhez, a nyilas hatalomátvétel 64. évfordulóján – 2008. október 15-én, a Népszabadságnak nyilatkozva, annyit tett hozzá, hogy „Prohászka Ottokár az egyházi-politikai működése idején szót emelt a kozmopolita-parazita réteg visszaszorításáért, a magyarság felemelkedéséért.”

A hitvédelemtől a hungarizmusig

Spányi Antal püspök a liberális képviselőkkel folytatott polémiájából kitűnően nem értelmezése szerint mit jelent a „magyar ideológia” – az 1918. július 31-én eléggé tanulmányozhatta tanítómestere életművét – vagy egyszerűen csak félrevezette az általa is „szélsőségesnek” nevezett neonácikat.
1920-ban a Nemzetgyűlés 6. ülésének jegyzőkönyve szerint ugyanis február 26-án Prohászka Ottokár állapította meg, hogy „a Tanácsköztársaság zsidó forradalom volt, amely teljes egészében idegen volt a magyar ideológiától.” Azt pedig, hogy, Wekerle Sándor miniszterelnöksége idején, a Főrendiház CXIV. ülésén elmondott zsidóellenes kijelentései is igazolják. Talán nem egészen a véletlen műve, hogy ezen a júliusi napon elhangzott megnyilatkozásaira figyelt fel Horthy Miklós kormányzó és Meskó Zoltán belügyi államtitkár, aki 1932 júniusában alapítója volt az első magyar nyilaskeresztes pártnak, a Magyar Nemzeti Szocialista Földműves és Munkás Pártnak, õ alkalmazta pártja jelvényeként először a nyilaskeresztet és a zöld inget. – Horthy éppen a főrendiházi felszólalása hatására kérte fel a székesfehérvári püspököt a miniszterelnöki megbízatás elfogadására 1920-ban, emlékezve hû katonája és belügyi államtitkára, Meskó Zoltán harsány helyeslésére.

Az 1858-ban született Prohászka (eredeti nevén: Prochaska) Ottokár mint német-svájci felmenőkkel bíró, német anyanyelvű püspök jól ismerhette az osztrák politikai elitet és a magyar főnemesség gondolkodását – azt az ellentmondást is, hogy a magyar gazdasági és politikai elit (miközben az ország teljes függetlenségére törekedett) elfogadhatatlannak tartotta a Nagy-Magyarország területén élő kisebbségek és népcsoportok egyenjogúságát.
Széchenyi már 1835-ben felismerte, hogy azonos jogokat kell adni az itt élő nemzetiségeknek…, azt is, hogy nem támadni kellene a jóval műveltebb, korszerűbben haladó szellemű Ausztriát, hanem bölcsebb dolog lenne tanulni tőlük. A kiegyezés után az osztrákok kezdeményezték azt is, hogy a Monarchia szövetségi állammá alakuljon át – ez az államforma biztosította volna a nemzetiségek autonómiáját, a vallások közötti különbségtétel megszűnését, a szabad nyelvhasználatot és a választójogot. – A terv azonban nem valósulhatott meg: a magyar nemesség, a magyar társadalmi elit nem tudta elviselni, hogy a csehek vagy a zsidók ugyanolyan jogokat kapjanak, mint ők.

Prohászka a múlt évszázad első felének a legismertebb egyházi személye volt, a nyílt – már akkor is a tömegeknek és az alsóbb néprétegeknek szánt – antiszemita kirohanások helyett a szalonképesebbnek tűnő antijudaizmus kifejezést használta, mint teológiai fogalmat, hitvédelemnek tüntetve fel a zsidóellenességet. A faji alapon differenciáló keresztény-szocialista mozgalmának az 1920-as évek elején is lelkes hívei voltak, ezzel Magyarország, a polgári középosztály és a társadalmi elitet jelentő felső tízezer jóval megelőzte a hitleri Harmadik Birodalom Alfred Rosenberg és Adolf Hitler neveivel fémjelzett faji alapon szerveződött nemzetiszocializmusát. Ahogy azt Ungváry Krisztián történész, a szélsőjobboldali mozgalmak kutatója a tényeknek megfelelően állapította meg: „Tévedés volna azt gondolni, hogy ezek az emberek (ti. a székesfehérvári püspök hívei, politikájának folytatói) műveletlen, a világtól elrugaszkodott futóbolondok lettek volna. A numerus clausus törvényjavaslat a Budapesti Egyetem orvosi karáról indult ki, és a parlamentben 64 képviselő közül csak heten szavaztak ellene…” (Ungváry Krisztián: Értelmiség és antiszemita közbeszéd – Beszélő, 2001. 6. szám.)

A „The Jewish Question in Hungary” című, 1920-ban megjelent – korántsem csak teológiai mű – szerzőjét, Prohászka püspököt támogatta Méhely Lajos, a Cél című fajbiológiai szemle szerkesztője, akadémikus és elismert egyetemi tanár. Rajta kívül Orsós Ferenc akadémikus, a Magyar Orvosi Kamara elnöke (később a Katynba küldött nemzetközi orvos-csoportvezető), gróf Teleki Pál egykori és leendő miniszterelnök, illetve a már említett Meskó Zoltán fajvédő politikus és 1935-tõl a Hungarista Mozgalom, a nemzetiszocialista alapon szerveződött pártok politikusai is.

A zsidóság elleni harc szellemi vezetője

Az 1927-ben bekövetkezett halála után Prohászka a nemzetiszocialisták, mindenekelőtt2 az 1935-től megszervezett Hungarista ozgalom számára megfellebbezhetetlen szaktekintéllyé vált. A zsidókérdést tárgyaló művei adták az ideológiai alapot a képviselőháznak először a numerus clausus törvény elfogadásához, majd a két ezt követő zsidótörvény kihirdetéséhez. Gondolatai közül kiemelték az antiszemitizmust legitimáló érveit, melyek így önálló életre keltek, és a polgári jobboldal, majd a magyarországi nemzetiszocialista pártok fő hivatkozási alapjává váltak.

Ravasz László református püspök 1944-ben a demokratikus nyilvánosságnak címezve „elborzadt és tiltakozását jelentette be” mikor a deportálások körülményeiről értesült – ugyanakkor számára köztudottan már 1917-et követően a zsidókérdés faji kérdés volt, 19 parlamenti felszólalásában konzekvensen támogatta a zsidótörvényeket. Ennek megfelelően sokan Prohászka szellemi örökösének tekintették, amit dr. vitéz Endre László, a Sztójay-kormány belügyi államtitkára (a magyarországi zsidóság deportálásának egyik fő szervezője) a hozzá intézett levelezőlapja sorai is igazolnak: „Nem csak mint a magyar közélet, és a magyar protestánsok főpapjának, hanem mint boldogult Prohászka Ottokár szellemi öröksége letéteményesének (is) Boldog Új Évet Kívánok.”

A szociálpolitika (értsd: hungarizmus) forradalmasítói az írók köréből eleinte Oláh György és Milotay István voltak, majd Erdélyi József, Kerényi Károly, gróf Wass Albert, Matolcsy Mátyás, Nyírő József tűntek fel – és hát nem tagadható az a tény sem, hogy a faji alapú szociálpolitika és nemzetvédelem szellemi megalapozásáért, majd gyakorlati megvalósításáért felelősség terhelte az ún. népi írók jelentős részét is…

Hungarista szellemiségű írók a XX. évszázadban

Az egyértelműen hungaristáknak nevezhető írók mellett az irodalmi élet akkori jeleseit is bűvkörébe vonta a nemzetiszocialista eszme. A harmincas évek közepétől – mikor Szálasi Ferenc Prohászka hungarista ideológiájára alapítva létrehozta a Hungarista Mozgalmat és a Nemzet Akaratának Pártját, majd a Magyar Nemzeti Szocialista Pártot és ezek utódszervezeteit. – Olyan nagyságok, mint Féjja Géza, Sinka István, Kodolányi János, Darvas József, Kovács Imre, Németh László, Veres Péter, Zilahy Lajos csatlakoztak olyan, a mai szemmel rasszistának és sovinisztának nevezhető körökhöz és egyesületekhez, mint például a Törzsökös Magyarok Budapesti Asztaltársasága (ahol érthetően csak „fajmagyarok” kaphattak helyet.)

Illyés Gyula, aki a Nyugat 1932. augusztusi számában Budapest zsidó szellemi hegemóniájáról panaszkodott, 1938-ban Párizsban már Károlyi Mihálynak is kijelentette, hogy csak a zsidó földbirtokok felosztását tartja szükségesnek és a zsidótörvények kapcsán kifejtette: a magyar kultúra védelmében szükségesnek látja a zsidóságot sújtó rendelkezéseket. – Kovács Imre, Darvas József és Erdélyi József még irodalmi díjakat is átvettek a nyilas Oláh Györgytől, az Imrédy Béla által alapított Egyedül Vagyunk című lap főszerkesztőjétől. – 1938. augusztus 25-én Pethő Sándor, a Magyar Nemzet hasábjain megjelent cikkében (mintha az orgánum múlt heti számait olvasnánk!…) meghirdette, hogy „a lap küzd azért, hogy Magyarország magyar ország maradjon és ezért nem szükséges kitérni a zsidókérdés elől sem: erre nézve se lehet álláspontunkra és magatartásunkra más parancsoló tekintet, mint a fajmagyarság megdönthetetlen felsőbbségének szerves és intézményes megalapozása.”

Szalonképes a politikai antiszemitizmus?

Hazánkban – bár a többpártrendszer bevezetése, a rendszerváltást követően azonnal megkezdődött a nemzetiszocialisták szervezkedése – nem alulról indult az a kezdeményezés, amely lényegében kísérletet tett a két világháború közötti eszmékhez történő visszatérésre. Az Antall-kormány egy egész sor olyan háborús bűnöst rehabilitált, akiknek a bocsánatos bűne legfeljebb „csak” az antiszemita magatartásukkal valósult meg a második világháború éveiben vagy azt megelőzően. Horthy Miklós kenderesi újratemetése, gróf Teleki Pál történelmi szerepének átértékelése, Kecskési Tollas Tibor és gróf czegei Wass Albert magas állami kitüntetései után logikus folytatásként következett Prohászka Ottokár erkölcsi felmentése.
A nemzetiszocialista elnevezést, a szinte zavartalanul építkező hungarista akciócsoportok kivételével, hivatalosan sehol sem használták – Szálasi Ferenc nevét is olykor kínos következetességgel hallgatták el az egyre inkább szélsőjobboldali irányba fordult pártok – ezzel pedig akarva-akaratlanul (esetleg tudatlanul?) arra az útra tértek, mint ősellenségük Joszif V. Sztálin. (Magát a kifejezést feltehetően a generalisszimusz utasítására 1931-32-tõl tilos volt használni a Szovjetunióban. Ettől fogva a szovjet politikusok és általában a kommunisták Hitlerre, a nemzetiszocialistákra vagy a Harmadik Birodalomra mindig a „fasiszták” vagy „hitleristák” szavakkal utaltak…)

Azzal, hogy Prohászka Ottokár püspököt, a hungarizmus legnagyobb hatású ideológusát a magyarországi jobboldali pártok a közelmúltban piedesztálra emelték és munkásságában a legkeményebb nemzetiszocialista megnyilvánulásokat a nemzeti szociális szókapcsolattal, a hungarizmust pedig a hit- és nemzetvédelem kifejezésekkel helyettesítették, a lényegen mit sem változtat. – Azt a rehabilitálást, amelyen az Országgyűlés alelnöke és a parlament emberi jogi, kisebbségi, civil- és vallásügyi bizottsága elnöke továbbá a római katolikus egyház két magyarországi főpapja is tevékenyen részt vettek – azt a politikai tevékenységet nem lehet összeegyeztethetőnek nevezni a demokráciával.

A történelmi ismereteinkből merítve tisztában lehetünk azzal, hogy a magyarországi főpapság jelentős hányada aktívan vett részt annak a helyzetnek a megteremtésében, amely a Holokauszthoz vezettek. – A jelen jobb- és szélsőpolitikusai ugyan még nem követték el a múlt évszázad legszörnyűbb bűntetteit, de a megnyilvánulásaik súlyosan sértik a magyarországi lakosság túlnyomó többségének az erkölcsi érzékét és egy egész népcsoport ellen követnek el bűncselekményeket, mikor a hóhérokat és azok segédeit állítják példaképül az ifjúság elé.
Szintén a történelem lapjairól és részben a személyes tapasztalatokból ismert, hogy a napjainkban már kibékíthetetlennek hirdetett ellenfél – a nácizmus és a katolikus egyház – 1933-ban, a nemzetiszocializmus hatalomra jutása évében mégis egyezséget kötött. Bár kezdetben mindkét intézmény a másik ellen prédikált (mai szóhasználattal élve: elhatárolódtak), 1933. július 8-án Rómában a Szentszék és a Német Birodalom között konkordátum aláírására került sor – a katolikus papság hűséget és a politikai életből való kivonulást ígért az NSDAP-nak…

Jelenleg az önmagukat Isten szolgáinak nevező egyházi személyek és az egyre inkább szélsőjobboldali politikát folytató „nemzeti alapokon álló” pártok egyesíteni igyekeznek a legkülönbözőbb típusú elégedetlenségeket. Az elégedetlenkedők tömegében majdnem teljes egészében alulról érkezett, frusztrált, magukat kisemmizettnek érző lumpenrétegek találhatók – amin nem változtat az sem, hogy ennek az utcákon tomboló csőcseléknek olyan úgymond értelmiségi vezetői is vannak, akik nem jutottak jó pozícióhoz 1990-et követően (ezért is frusztráltak), ily módon a politikán keresztül igyekeznek érvényesülni.
Prohászka Ottokár ideológiája ezen a keskeny sávon egyensúlyozik: populista, szociális igét hirdet a társadalom perifériájára szorult tömegeknek – ugyanakkor a felelősök megnevezésével szélesre tárja a kaput a xenofób, rasszista indulatok előtt, a „nemzetvédő hungarizmus” pedig szinte észrevehetetlenül alakul át Rosenberg és Hitler neveivel fémjelzett nemzetiszocializmussá.

 

©Kollár Erzsébet 2019.
Szemenyei-Kiss Tamás
„Prohászka, az első hungarista” c. írása alapján
Bibliotheca Nationalis Hungariae
Kézirattár, Budavári Palota „F” épület