h i r d e t é s

Postaszolgálat a szekszárdi rendőrségnél?

Olvasási idő
2perc
Eddig olvastam
a- a+

Postaszolgálat a szekszárdi rendőrségnél?

2018. július 15. - 07:39

A minap meglepő dolog történt Szekszárdon. Rendőrök kézbesítették a bíróság által postára adott levelet.

 

Egy 64 éves szekszárdi lakos panaszosként jelent meg kb. századik alkalommal a Polgármesteri Hivatalban. Egy útfelújítás, csapadékvíz elvezetés miatt évek óta ázik a háza a kókány beruházás miatt. Vélhetően a Hivatal munkatársai unták már a rendszeres látogatását, ezért "ütőember" segítségét kérték. A hivatalos személyként megjelent közterületfelügyelő - a 64 éves férfi elmondása szerint - mellbe lökte a lépcsőnek háttal álló idős embert aki egyensúlyát vesztve megkapaszkodott benne, majd mindketten leestek a lépcsőn. A közterületfelügyelő rázuhant a hanyatt esett idős férfira aki megsérült. Mentőt, rendőrt az idős embernek kellett hívnia, mert senki sem volt hajlandó. 

Eljárás indult az idős férfi ellen hivatalos személy elleni garázdaság szabálysértés elkövetése miatt. Többször beidézték meghallgatásra. Minden alkalommal elmondta, vicc, hogy ő támadott volna a tőle két fejjel magasabb és sokkal izmosabb fiatal közterületfelügyelőre és ezt bizonyítja a Hivatali kamerafelvétel, csak vissza kellene nézni. A hatóság ügyvédet is kirendelt az idős úr számára, aki hihetetlenül fontos dolgai miatt egyetlen meghallgatáson sem jelent meg hogy képviselje védence érdekeit. 

A rendőrség 2018. június 25-én megküldte a bíróságnak az eljárás során keletkezett iratokat. A bíróság 2018. július 4-én tárgyalás nélkül végzést hozott azzal, hogy az idős férfi elleni szabálysértési eljárást megszünteti, mely döntés ellen fellebbezésnek helye nincs. A végzést a dátumbélyegző tanúsága szerint 2018. július 5-én adta postára a bíróság az idős férfinak címezve. 

Ám a levelet nem a posta kézbesítette. 

Az idős embert 2018. július 11-én rendőrök hívták telefonon. Kérdezték merre található, mert egy levelet szeretnének kézbesíteni neki. Július 11-én 14.00 - 14.30 között a levelet ki is vitték a lakcímére és átadták. 

Az ügyben sok kérdés merül fel a normális emberben. 

Az eljárással kapcsolatban az, hogy a kirendelt ügyvéd (aki a kirendelésért pénzt kap az államtól) vajon miért nem jelent meg soha, valamint a kamerafelvételre miért nem volt kíváncsi a hatóság? Kényelmetlen volt az ügy, vagy csak szimpla utasításra az idős férfira akarták ráhúzni a vizes lepedőt hogy megregulázzák? 

A végzéssel kapcsolatban is komoly kérdések merülnek fel. 

  • a postára adott levelet ki vette fel a címzett tudta és hozzájárulása nélkül?
  • mivel igazolta az átvevő a jogosultságát a levél átvételekor?
  • hogyan került a rendőrök birtokába az idős úrnak címzett levél?
  • ki adott nekik utasítást a kézbesítésre?

Vajon miért szaglik ez az egész eljárásmód?

Vagy netán ez lesz a módi, mert bevezették a postaszolgálatot is a szekszárdi rendőrségnél