h i r d e t é s

Polt belezavarodott a magyarázkodásba

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

Polt belezavarodott a magyarázkodásba

2016. május 01. - 11:44
1 komment

A vádlottak 18 százalékát hallgatták ki a nyomozóhatóságok a nyomozások során előzőleg tanúként, az ilyen tanúkihallgatások többsége ugyanakkor nem volt törvénysértő, mivel a nyomozás ezen időszakában még nem volt adat arra, hogy a tanú bűncselekményt követett el - állítja a Legfőbb Ügyészség "reprezentatív vizsgálatára" hivatkozva.

Polt Péter egy korábbi felvételen. - Fotó: Népszava

Polt Péter azt követően rendelte el a szúrópróbaszerű átvilágítást, hogy Bárándy Gergely MSZP-s képviselő a Quaestor-ügy kapcsán számon kérte rajta, miért nem hallgatták ki tanúként azokat, akikről "biztosan lehetett tudni, hogy érintettek és bűncselekményt követnek el". A legfőbb ügyész erre úgy reagált, hogy aki potenciális gyanúsított, az nem hallgatható ki tanúként, "ez mindenfajta emberi jognak ellentmond". Ezt követően a Népszavának "szuperhazugságnak" nevezte ezt az állítást Magyar György, s az ügyvéd emlékeztetett arra is, az ügyészség bevett gyakorlatáról van szó, 50-70 százalékra tehető azon gyanúsítottak aránya, akiket korábban tanúként hallgattak ki. Az LÜ most közölte: nem rendelkeznek olyan nyilvántartással, amely alkalmas lenne annak statisztikai kimutatására, hogy hány olyan büntetőügy volt az elmúlt öt évben, amelyben a tanúként kihallgatott személyeket az eljárás későbbi szakaszában gyanúsítottként hallgatta ki a nyomozóhatóság. Ennek megállapítására kizárólag több százezer ügy tételes átvizsgálása alapján kerülhetne sor, ehelyett saját kezdeményezésre szúrópróbaszerű vizsgálatot végeztek, így jött ki, hogy "csak" az eljárásaik 18 százalékában "mondanak ellent mindenféle emberi jognak".

 

nepszava.hu

1 komment