Nincs szándékomban elsütni azokat a Szúrákat sem, melyek tiltják a kényszer alkalmazását, felhívnak a párbeszédre, egymás megismerésére. Ezeket más fejezetek cikkeiben már idéztem. Kizárólag a Korán teológiai bázisán maradok.
Szómagyarázattal kezdem. A nyugati kultúrák harcokban gondolkodnak. Osztályharc, evolúciós küzdelem a fajok fennmaradásáért, az erős győz, a gyenge elbukik stb. A szavak, kifejezések jelentéstartalma erőt, erőszakot tükröz. Ha pedig ilyen a szókincs, ilyenné válik a gondolkodás. Ez a hozzáállás tükröződik Samuel P. Huntigton Civilizációk összecsapása és a világrend átalakulása címéből is. A címből sugárzik egy hatalmas leszámolás képzete. Itt valakinek győzni kell, a másik pedig megsemmisül.
A Korán által használt szavak jelentéstartalmában nem találok ilyen értelműt. Van ugyan szó háborúkról, küzdelemről, dzsihádról a jó védelmében és a rossz ellen, de népcsoportokra, civilizációkra, kultúrákra vonatkoztatva nem tudok olyan példát találni, ami az „összecsapás, győzzön a jobbik, egyik falja fel a másikat” értelmet hozná. Olyan is van, hogy ne tegyünk meg utat a hitetlenek számára, de ez is abban az értelemben, hogy védjük meg magunkat, ne legyen útjukmódjuk ahhoz, hogy rajtunk üssenek. Nem olyan értelemben szól, hogy falazd körbe őket, meg se tudjanak moccanni. Kifelé, támadólag nem értelmezhető. Az is van, hogy öld le őket, de ez is csak támadókra vonatkozik. Kifejezetten agresszió alkalmával hangzanak el ezek a szavak.
A különböző népcsoportok egymás mellett és egymásban élésére vonatkozó szóhasználatra jellemző kifejezés a Koránban a védelem és felszólítás egymás védelmének ellátása. Ez a تدفافع ,دفع dafa’a, tadafu’a, azaz védelem. Arra szólít, hogy aki fölényben van, az védje meg a gyengét. Pont az ellenkezője tehát. Nem erőltethet a fölényben levő a gyengére semmit.

…Ha nem utalná Allah az embereket egymás védelmére, a Föld elzüllene. De Allah Kiváltságos minden teremtmény felett. (Korán 2:251)

Ami pedig a Shariát illeti, az mindenkit felszólít saját Könyvének követésével. Ez törvényt is jelent, hiszen a muszlimok esetében a könyv nem zsoltáros imádságoskönyv, hanem doktrína és törvény. A vers feltételezi, hogy mindenkinek hasonló áll rendelkezésre és erre utal:

Lebocsátottuk neked a Könyvet az Igazzal, megerősítve azt, ami előtte volt az Írásban, s megőrizve azt. Hát ítélj közöttük azáltal, amit Allah kinyilatkoztatott és ne óhajaikat kövesd, melyekkel hozzád fordulnak, hogy eltérj az Igaztól. Mindnek megtettük közéjük a Törvényt és a szabályokat. Ha Allah akarná, egy Ummát teremtene belőletek, de próbára tesz titeket azátal, amit már elküldött nektek. Versengjetek hát a jókban! Allahhoz vezet visszautatok mind, Aki kihirdeti majd nektek azt, amiben különböztetek. (Korán 5:48)

Az általános jelentés az, hogy a világszerte alkalmazott rendeletek és szabályozások Isteni eredetűek. Ha ezeket az ember farigcsálja, manipulálja, és azt gondolja, hogy az ember által készített alkotmányok és nemzeti joggyakorlatok jobbak, mint az Isteni eredetű törvény alkalmazás, akkor csak idő kérdése és az ember elbukik. Ez történt a Zsidókkal, Keresztényekkel és mi, Muszlimok sem mentesültünk ettől. A mi esetünkben még valamivel számolni kell. Mi szó szerint veszünk egy Istentől származó Törvényt, ami az idő és tér dimenzió felett áll, majd ezt egy korábbi korhoz kötjük. A Korán Törvényei, ahogy más Isteni eredetű Törvények, általánosak, keretet biztosítanak arra, hogy minden korban és régióban kidolgozzuk a részleteket. Nem lehet tartósan ráerőszakolni ezeket egy specifikus korra, majd annak alkalmazását így kötelezően előírni.
Az emberek valaha egy Umma, nemzet voltak. (4:1 és 2:213). Ha Allah úgy akarta volna, akkor ebben a formában tartott volna meg, egy nyelvvel, egy elhelyezkedéssel, ugyanolyan fizikai bírással, tűrőképességgel. De az Ő bölcsességével diverzitást rendelt közénk, ami miatt mások vagyunk koronként és helyenként.

Ami az Iszlám klasszikus tanításait illeti, a pluralizmust, tehát a civilizációk egymás mellett élését nem csupán engedi, hanem természetesnek tartja, erről rendelkezik. Az összecsapást az Iszlám nem civilizációk között jövendöli meg, hanem Góg és Magóg, Dadzsal rontó erői és Mehdi, Jézus csapata között hirdeti meg. Igen itt használunk a könyveinkben ilyen szavakat, de népek, kultúrák, civilizációk között nem.
Vallási alapon tehát a pluralizmus az Iszlámban üdvözlendő.
Hogy mi a valóság? Az más. Ehhez nem tudok hozzászólni. A valóság emberi gyengeséggel, tudatlansággal, gőggel függ össze és nem Allah szavával. Ez a helyzet nálunk és máshol. Góg, Magóg és Dadzsal nem válogat.