h i r d e t é s

Pénzmosás

Olvasási idő
2perc
Eddig olvastam
a- a+

Pénzmosás

2020. november 26. - 19:03

A pénzmosás olyan pénzügyi tranzakció, melynek célja a tiltottan szerzett pénz személyazonosságának, forrásának és rendeltetésének elrejtése.

A meghatározás azt is jelzi, hogy ez egy olyan cselekmény, ami sérti azt az etikát és emberi értékeket, amely a pénzkereset Halal módozataira szólít. Ugyanakkor a pénzmosás szembe megy Allah könyvének a Koránnak és a Próféta (béke reá) hagyományainak előírásaival. A Haram, azaz törvénytelen pénz törvényessé tétele, ill. annak kísérlete, bűncselekménynek számít. A Korán és a Szunna sok meghagyást tár elénk az ilyen típusú pénzügyi bűncselekmények tilalmáról.
A pénzmosás negatívan érinti a gazdaságot, visszaveti annak fejlődését és megnyitja a kaput a Haram-pénz előtt, ami jelentős mértékben kapcsolódik olyan illegális tevékenységekhez, mint kábítószer-kereskedelem, prostitúció, fegyverkereskedelem, csempészet, terrorista tevékenység, pénzhamisítás, ill. pénz lopás.

Ne éljétek fel vagyonotokat magatok közt hiábavalón, megkörnyékezve vele a bírákat azért, hogy más ember vagyonából is elnyerjetek a bűn által és ezt ti tudjátok. (Quran 2:188)

Ó, kik hisznek! Ne nyeljétek el vagyonotokat magatok közt hiábavalóan. Hanem legyen köztetek közös egyezségen (alapuló) kereskedelem. Ne öljétek meg a lelket. Mert bizony, Allah Kegyelmes veletek. (Korán 4:29)

Itt négy mély gondolatot fedezhetünk fel. 1. Minden vagyonért felelősek vagyunk, ami a kezelésünkben van, legyen az a nevünkön, vagy tartozzon a közösséghez, vagy emberekhez, akik gyámságunk alatt állnak. Ezeket elvesztegetni bűn. 2. A 2:188-ban is megjelenik ez a gondolat, hogy figyelmeztessen a kapzsiságra. Itt arra kapunk ösztönzést, hogy kereskedelemmel, áruforgalmazással szaporítsuk a pénzt, ne mohósággal, mások kárára. 3. Figyelmeztet, hogy a pazarlás vesztünket okozhatja („ne öljétek meg a lelket”). Ez mind saját, mind mások életét is jelenti. Nem követhetünk el erőszakos tetteket. Ezzel ellentétes utat ír elő: „Hanem legyen köztetek közös egyezségen (alapuló) kereskedelem.” 4. Erőszakosságunk másokkal visszás. Allah kegyelmes velünk, mi is kegyelmesek kell, hogy legyünk másokkal.

Abu Huraira tudósítása:
A Próféta (béke reá) így szólt: „Eljön az idő, amikor az embereket nem fogja érdekelni, hogy miként keresik a pénzt, törvényesen, vagy törvénytelenül.”

Szahih a-Bukhari 2059

A pénzmosás, amint azt a neve is jelzi, egy közismert eljárás, amelyet a bűnözők azért követnek el, hogy álcázzák a bűncselekményekből származó pénz eredetét, tulajdonát, forrását és mivoltát azzal, hogy azt törvényes csatornákba és projektekbe viszik át. Mosás után a pénz eredetére nehéz fényt deríteni. A pénzmosásban résztvevő felek mindegyike más-más bűncselekményt követ el, melyek megítélése különböző. Az illegális pénz legáltalánosabb forrása a korrupció, adócsalás, csalás, illegális drogértékesítés stb.
Ez a bűncselekmény segítséget nyújt a bűnözőknek abban, hogy tetteiket nagyobb hatásfokkal hajtsák végre anélkül, hogy feltűnést keltenének. A pénzmosás könnyű pénzügyi szolgáltatások nyújtásával biztosítja a bűnözői csoportok erősödését.