h i r d e t é s

Példátlan rendszerellenes tüntetéshullám kezdődött Kínában

Olvasási idő
3perc
Eddig olvastam
a- a+

Példátlan rendszerellenes tüntetéshullám kezdődött Kínában

2022. november 28. - 17:58

A kommunista párt alábecsülte az emberek haragját

A tüntetők fehér papírlapokat emeltek fel, hogy tiltakozzanak a cenzúra ellen - Forrás: REUTERS/BBC

Bár kevesebben tüntettek hétfőn, mint hétvégén, a jelek szerint a megmozdulásokat nem könnyű elfojtani Több személyt letartóztattak és hírek szerint elszigetelt összetűzések is kitörtek. A pekingi vezetés igyekszik elhallgatni a tüntetések tényét, a róla szóló jelentéseket és videofelvételeket gyorsan törölteti a közösségi hálózatokról.

Hozzáállását jól mutatja: a pekingi külügyminisztérium szóvivője hétfői sajtótájékoztatóján amikor a tüntetésekről kérdezték, azt állította, a kérdés nem felel meg a tényeknek, és úgy fogalmazott: hisszük, hogy a Kínai Kommunista Párt vezetésével és a kínai nép támogatásával a járvány elleni harcunk sikeres lesz. Ezt a nagy sikert azonban egyelőre nem látni, de az emberek frusztrációja nőttön nő.

Az AFP újságírója erős rendőri jelenlétről és kék kordonokról tett említést a pekingi járdák mentén, nyilvánvalóan a további tüntetések megakadályozására. Az országossá terebélyesedett megmozdulásokat közvetlenül egy lakástűz váltotta ki, amely csütörtökön tíz ember halálát okozta az északnyugat-kínai Hszincsiang tartományban, Ürümcsiben. Az interneten sok felhasználó a szigorú járványellenes intézkedéseket okolta a lassú mentéséért. Arra panaszkodtak, hogy a ház előtt a kijárási tilalom miatt lezárták az épület környékét, hetek óta parkoló autók álltak itt, s akadályozták a mentőalakulatok bejutását. A legtöbb ezt firtató hozzászólást a cenzorok gyorsan törölték.

A tüntetések gyorsan átterjedtek az ország több nagyvárosára, köztük Pekingre, Sanghajra és Vuhanra. Vasárnap este 300-400 ember gyűlt össze a fővárosban, Pekingben - jelentették az AFP tudósítói. Néhányan közülük azt skandálták.

Mi mindannyian hszincsiangiak vagyunk!

de nagyobb politikai szabadságot és Hszi Csin-ping elnök lemondását is követelték.



Hszi Csin-ping kínai elnök 2022. október 23-án integet a Politikai Hivatal Állandó Bizottságának új tagjait bemutató rendezvényen a pekingi Nép Nagytermében (Forrás: AP/Andy Wong).

Ez mindenképp új fejlemény, s még hetekkel ezelőtt is elképzelhetetlen lett volna, hogy a nemrégiben harmadik mandátumát megszerző elnök távozásáért tüntessenek. Victor Gao volt kínai diplomata elismerte: ritkán van példa ilyen megmozdulásokra Kínában.

A külföldi tudósítóknak nagyon nehéz beszámolniuk az eseményekről. Hétfőn reggel a BBC közölte, egyik újságíróját őrizetbe vette és megverte a rendőrség, miközben a sanghaji tüntetésekről tudósított. A műsorszolgáltató közölte, rendkívül aggódik Ed Lawrence újságíróval való bánásmód miatt, akit letartóztattak és megbilincseltek. A brit külügyminisztérium is tiltakozott az eset miatt. A tudósítót hírek szerint később szabadon engedték.

Nem tudni, hány embert tartóztattak le, de az egyértelmű, hogy a rendőrség keményen fellép a tüntetőkkel szemben. Eközben a fertőzések száma tovább emelkedik. Hétfőn több mint 40 000 új esetet jelentettek, ebből 36 500 tünetmentes. A kommunista pártlap, a Zsenmin Zsipao hétfői kommentárjában a világjárvány elleni küzdelem bénultságára és „harci fáradtságra” figyelmeztetett, de nem szólított fel a merev politika megszüntetésére. Sőt, a vírusellenes stratégia hatékony végrehajtását sürgette, ami azt jelzi, hogy a Hszi-kormány nem tervez irányváltást. A lap szerint „a tények bebizonyították, hogy a megelőzési és ellenőrzési terv minden változata kiállta a gyakorlati próbát".

Alfred Wu Muluan, a Szingapúri Egyetem kínai politikai szakértője az AFP hírügynökségnek elmondta, az emberek mostanra már forrongnak, mert nincs egyértelmű irány a zéró Covid politika megszüntetésére. Hozzátette, a párt alábecsülte az emberek haragját.

Kína minimális engedményt mégis bejelentett hétfőn. Egyes esetekben enyhítéseket rendelhetnek el Pekingben, értesült az AP. Az amerikai hírügynökség jelentése szerint a helyi önkormányzat bejelentette, többé nem állít kerítéseket, hogy elzárják a bejutást azokba a lakókomplexumokba, ahol koronavírus-fertőzéseket állapítottak meg. A városvezetés ugyanakkor nem tett említést a múlt heti tűzvészről, amely a tüntetéseket kiváltotta. Az ország déli részén fekvő Kanton városa bejelentette, egyes lakosoknak nem kell többé tömeges koronavírus teszteken részt venniük. Az indoklás szerint az erőforrásokkal való takarékoskodás miatt döntöttek így. A hatalom bizarr döntéseket hoz. Sanghajban nem árusítanak papírt, mert üres papírlapokkal tiltakoztak. A televízióban pedig nem mutathatják a katari labdarúgó világbajnokságon maszk nélkül szurkoló embereket.

A kínai oltóanyagok messze nem olyan hatékonyak, mint a Pfizer, vagy a Moderna mRNS alapú vakcinái,

a helyi média azonban folyamatosan a hangulatot keltette a nyugati oltóanyagokkal szemben. (Népszava)