h i r d e t é s

Pekarikat loptak az állatkertből, hogy megegyék őket

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

Pekarikat loptak az állatkertből, hogy megegyék őket

2017. augusztus 17. - 17:22

Venezuela súlyos élelmiszerhiánnyal küzd. - írja a 24.hu.

Forrás: 24.hu

A hatóságok nyomoznak, miután tolvajok állatokat loptak Maracaibo állatkertjéből, hogy megegyék őket. A Reuters hírügynökség a történteket az éhezés újabb jeleként kommentálta, mivel a dél-amerikai ország súlyos élelmiszerhiánnyal küszködik.

Luis Morales, Zulia állam rendőrségi szóvivője azt mondta: a tolvajok a vaddisznókhoz hasonló két örvös pekarit vittek magukkal a kolumbiai határ közelében fekvő város állatkertjéből.

Feltételezéseink szerint azért vitték el (a pekarikat), hogy megegyék őket.

Az állatkert vezetője szerint ugyanakkor nem az éhséggel, hanem azzal magyarázta a lopást, hogy “drogkereskedők” el akarják adni az állatokat. Eddig tíz faj képviselői tűntek el az állatkertből, köztük egy bivaly, de vittek már el tapírokat is.

A venezuelai gazdasági modell összeomlása krónikus élelmiszerhiányhoz vezetett.

Nicolás Maduro elnök az élelmiszerhiány mögött az őt elmozdítani akaró ellenzéki tüntetők, illetve az országa ellen “gazdasági háborút” folytató, amerikai támogatást élvező, ellenségei ténykedését látja.

A súlyos politikai, gazdasági válsággal küzdő ország állatkertjeiben az állatok is éheznek, csak tavaly mintegy 50 állat halt éhen a caracasi állatkertekben

– közölte névtelenül egy szakszervezeti vezető. A kormány viszont tagadja ezt, és azt állítja “családként” bánnak az állatokkal. (mti)

24.hu