h i r d e t é s

Parkolás Vecsésen

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam

Parkolás Vecsésen

2017. november 23. - 10:44

 

Budapest agglomerációjában található a kis város, amely alig több, mint 36 km2-t tesz ki. Körülbelül húszezer lakossal bír, de kiemelkedő a szerepet játszik az ország és a főváros életében is. Vecsés híres káposztájáról, de sokan elfelejtik, hogy közlekedés szempontjából is előnyös választásnak bizonyulhat. 

Fekvése rendkívül előnyös, hiszen akár vasúttal, repülővel is könnyedén meg lehet közelíteni. Szerencsére a lakosság ezeket az előnyöket hamar felismerte, amelyet ki is használnak. A reptéri terminál körülbelül öt percre van, így több helyi vállalkozás is kiaknázva a lehetőséget, a reptéri parkolásra szakosodott. Az M0-ás autópályához csatlakozó 4-es főút halad át területén, amely érinti Budapest-Cegléd-Szolnok vasútvonalat, de a Liszt Ferenc Repülőtér egy részét is felfedezhetjük itt. A cégek azt a célt tűzték ki, hogy megkönnyítsék azon utasok helyzetét, akik saját autóval, vagy tömegközlekedéssel szeretnék megközelíteni a repülőteret. A repülés rendkívüli népszerűségnek örvend az utóbbi időben, a helyi parkoló társaságok éppen ezért igyekeznek minden igénynek megfelelni, kezdve azzal, hogy csökkentették a parkolási díjakat. 3-5 parkolási vállalkozással találkozhatunk a városban, a kínálatot összehasonlítva látható, hogy az online foglalási rendszeren az utasok kényelmét a parkolótól a terminálig transzferbuszokkal és más extra szolgáltatással, mint pl. poggyász fóliázással, bőröndök mérlegelésével is kiegészítik ezeket.

Utazásunk alatt abszolút biztonságban tudhatók a járművek, hiszen 0-24 óráig kamerával figyelik őket, és az árakat nézve Vecsésen igazán nem mondhatóak drágának a különféle szolgáltatások. Kis alapterületüknek köszönhetően jobban beláthatóak a területek, így bármely probléma esetén azonnal közbe lehet lépni. Egyaránt találhatunk kisebb vagy nagyobb parkolókat, amatőröket és profibb szolgáltatókat is. A biztonság a fő szempont minden társaságnál, családias és emberbarát szolgáltatást nyújtanak, és a számláért sem kell órákat sorba állni. Azok számára a legelőnyösebb a szolgáltatás, akik elsősorban vidékről terveznek külföldre utazni jó árban, ezáltal elkerülhetőek a tömegközlekedés kellemetlenségei.


 

Kommentek

h i r d e t é s