h i r d e t é s

Palkovics büszkén jelentette be, hogy csökken a gimnáziumba jelentkezők száma

Olvasási idő
2perc
Eddig olvastam
a- a+

Palkovics büszkén jelentette be, hogy csökken a gimnáziumba jelentkezők száma

2019. szeptember 01. - 07:49

Az innovációs miniszter szerint ez a jövő

Palkovics László innovációs és technológiai miniszter beszél a 2019/2020-as Országos Szakképzési Tanévnyitón a Nyíregyházi Szakképzési Centrumban - Fotó: Balázs Attila/MTI/MTVA

Palkovics Lászkló az országos szakképzési tanévnyitón szombaton Nyíregyházán bejelentette, hogy tíz év után először 8,5 százalékkal több diák kezdte meg tanulmányait szakgimnáziumban, mint általános gimnáziumban tavaly, és szerinte ez is jelzi, hogy a szakképzésé a jövő.

Palkovics László a Nyíregyházi Szakképzési Centrumban tartott ünnepségen kiemelte, a magyar tanulók sorra hozzák el a hazai és nemzetközi szakmai versenyek fődíjait, ami igazolja, hogy nemzetközi színtéren is elismert a magyar képzés. A kormány támogatásával minden feltétel adott ahhoz, hogy tovább fejlődjön a szakképzés - tette hozzá.

A miniszter olyanokat is mondott, hogy a szakképzés és a felnőttképzés rendszerszintű megújítását és továbbfejlesztését meghatározó kezdeményezéssel a kormány célja a pályaválasztás előtt állókkal még inkább elhitetni, hogy a jól végzett szakmunka nemcsak versenysikert hozhat, hanem megélhetést is biztosít a családnak, valamint hozzájárul Magyarország gazdasági sikeréhez. Mint mondta, a rugalmas, modern, a munkaerőpiaci igényekhez igazodó szakképzési rendszer fejlesztése az ágazat minden szereplőjének kedvező lesz: növeli az ország versenyképességét, diákok számára több lehetőséget nyújt a tanuláshoz és a továbbtanuláshoz, a vállalatok pedig az igényeikhez igazodó, szaktudással rendelkező és képzett munkaerőt kaphatnak.

Palkovics László szerint a rendszer figyel a felsőoktatásba továbblépőkre is, 2020-tól a szakgimnáziumok négy plusz egy éves képzési struktúráját a technikumok ötéves képzése váltja fel, ahonnan a diákok gyakorlati tapasztalatokkal léphetnek munkába, illetve a továbbtanulás esetén közvetlenül a szakirányú felsőfokú képzésbe. Emellett a szakközépiskolákat hároméves szakképző iskolákká alakítják át, ahol a gyakorlati tapasztalatot az utolsó két év duális képzése biztosítja, a részszakképzést nyújtó műhelyiskolák alapítása pedig azoknak a fiataloknak lesz kedvező lehetőség, akik nem tudják elvégezni az általános iskolát, vagy a hagyományos oktatási környezetben nem tudnak megfelelően teljesíteni.

A miniszter a pedagógusokhoz, tanárokhoz szólva elmondta, a kormányzat dolgozik a számukra versenyképes életpályát és jövedelmet magában foglaló rendszer kialakításán, és azon, hogy ennek „minél előbb számokban mérhető eredménye legyen”.

Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke a tanévnyitón hangsúlyozta, Magyarország eddig elért pozitív gazdasági eredményei mögött az együttműködés áll, amely a gazdasági szereplők, a dolgozó emberek, a kormányzat és a kamarák segítségével jött létre. (MTI) / 444.hu