h i r d e t é s

Oroszország kilép a Nyitott Égbolt Szerződésből

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

Oroszország kilép a Nyitott Égbolt Szerződésből

2021. január 19. - 16:19

Oroszország megkezdi a kilépési eljárást a Nyitott Égbolt Szerződésből, miután az Egyesült Államok tavaly elhagyta a fegyvertelen megfigyelő repülőgépek államok közti szabad átrepülését célzó megállapodást.

Iráni rakéták

Az orosz külügyminisztérium január 15-én bejelentette, hogy kilép a Nyitott Égbolt Szerződésből, miután az Egyesült Államok kihátrálása „jelentősen felborította az aláíró államok érdekegyensúlyát”, és Washington szövetségesei elgáncsolták Oroszország javaslatát az egyezmény életben tartására.

"Tekintettel arra, hogy nincs előrelépés a szerződés működését akadályozó tényezők elhárításában, ezért az orosz külügyminisztérium megkezdi az eljárást a Nyitott Égboltból való kilépéshez" - áll a közleményben.

Már többször is megsértették

Az Egyesült Államok hat hónappal azután, hogy bejelentette a kilépési szándékát, november 22-én hagyta el formálisan is a megállapodást, Washington ezt azzal indokolta, hogy Moszkva többször is megsértette a Nyitott Égbolt Szerződésben foglaltakat. Oroszország akkor elítélte az amerikaiak döntését, mivel szerintük az egyezmény hátrahagyása káros Európa, az Egyesült Államok, valamint a vele szövetséges országok biztonságának szempontjából.

Az Egyesült Államok lépése újabb csapást volt a nemzetközi fegyverellenőrzési rendszerre, amit Trump mindvégig kritikusan szemlélt, mivel szerinte az egyezmény tagjaként Washingtont vagy becsapják, vagy igazságtalanul visszafogják katonai erejét.

A Nyitott Égbolt Szerződést 1992-ben írták alá, és 2002-ben lépett hatályba. 34 tagjának lehetőséget biztosított arra, hogy rövid időre fegyvertelen megfigyelő repüléseket hajtsanak végre a tagállamok területei felett abból a célból, hogy adatokat gyűjtsenek katonai tevékenységükről. A megállapodás értelmében mintegy 1500 berepülést hajtottak végre.

A szerződés támogatói szerint a repülések elősegítik a bizalom építését azáltal, hogy a tagállamok hadi tevékenysége átláthatóbb lett. A Nyitott Égbolt Szerződéshez Magyarország is csatlakozott. (szabadeuropa.hu)