h i r d e t é s

Orosz szenátor: nem alkotmányellenes a védőoltás kötelezővé tétele

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

Orosz szenátor: nem alkotmányellenes a védőoltás kötelezővé tétele

2021. november 10. - 12:43

Nem ütközik az orosz alkotmányba a védőoltás kötelezővé tétele - jelentette ki Andrej Klisasz, az orosz parlamenti felsőház alkotmányjogi bizottságának elnöke kedden a RIA Novosztyi hírügynökségnek nyilatkozva, miközben Oroszországban újabb csúcsot döntött a Covid-19 miatti napi halálozási adat.

Forrás: MTA

Klisasz ugyanakkor megjegyezte, hogy a kötelező oltás bevezetése csak akkor lehetséges, ha erről külön szövetségi törvényt fogadnak el. Alekszandr Gincburg, a Szputnyik V vakcinát kidolgozó Gamaleja Központ igazgatója, akit keddi számában a 70. születésnapja alkalmából szólaltatott meg a Rosszijszkaja Gazeta kormánylap, hangsúlyozta, hogy az új koronavírusos fertőzés elleni védőoltást kötelezővé kell tenni Oroszországban. "Annak érdekében, hogy ez (a járvány fellángolása) ne ismétlődhessen meg, a gyerekeket hozzá kell szoktatni ahhoz, hogy kötelezően meg kell kapniuk a védőoltást, mint a szüleiknek" - fogalmazott az akadémikus.

Gincburg szerint a vírus legyőzéséhez arra lenne szükség, hogy a lakosság 70-75 százalékát átoltsák. Mihail Murasko orosz egészségügyi miniszter az alsóházi szakbizottság ülésén azt mondta, hogy eddig több, mint 62 millió ember, a lakosság 53 százaléka kapta meg a vakcina legalább első adagját. A második oltáson a tárcavezető szerint alig 4,5 millióan vannak túl. Vlagyimir Putyin elnök korábban többször is kijelentette, hogy ellenzi a védőoltás kötelezővé tételét. Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője kedden kijelentette, hogy szövetségi szinten ebben az ügyben nem született döntés.

Az orosz operatív törzs keddi adatai szerint a koronavírus-fertőzés következtében egy nap alatt 1239-en - ez újabb rekord a járvány kezdete óta - vesztették életüket, ezzel az áldozatok száma immár 250 454-re nőtt. Az újonnan diagnosztizált fertőzöttek száma 38 058-cal emelkedett - ez viszont a legalacsonyabb szám október 27. óta -, s ezzel 8 911 713-ra nőtt az eddig regisztrált fertőzések száma. A napi növekmény 0,43 százalék, a tünetmentes esetek aránya 8,4 százalék. A felépültek száma 34 565-tel 7 654 161-re gyarapodott. Az országban 1 007 098 aktív esetet tartanak számon.

Oroszországban a járvány kezdete óta több mint 214,3 millió, az elmúlt napon pedig 495 ezer laboratóriumi tesztet végeztek el. Koronavírus-fertőzés gyanújával jelenleg 1 989 101 embert tartanak orvosi megfigyelés alatt. (MTI)