h i r d e t é s

Óriásit kamuzik az Origo a postáról

Olvasási idő
3perc
Eddig olvastam
a- a+

Óriásit kamuzik az Origo a postáról

2017. január 16. - 11:02
0 komment

A világ kamuja: a fideszes propagandagépezet azt az elképesztő szöveget próbálja beadni, hogy a posta állta a sarat karácsonykor - írja a 444.

Forrás: origo.hu

Az Origo mellett az egész Fidesz-birodalom olyan alternatív valóságot próbálnak kreálni, amit már a legcöfösebb hívek sem hihetnek el, legalábbis azok, akik hallottak valaha a Magyar Postáról.

Mert amíg például a Magyarországot jelenleg alig érintő migrációról lehet összevissza vetíteni, addig azt nehéz bebizonyítani, hogy hiába nem kapta meg rengeteg ember a már november végén megrendelt csomagjait, „valójában” minden rendben ment.

Márpedig a súlyosan befideszült Origo pont erre tesz kísérletet a vezető hírével, aminek címe:

„A posta állta a sarat a karácsonyi csomagrohamban”

Az interjúformában megjelenő közleményben Majláth Zsolt, a Magyar Posta operációs vezérigazgató-helyettese válaszol a kérdésekre, de persze az nem hangzik el, ami a címben szerepel.

Az állami vállalat nem tudott megbirkózni a rengeteg csomaggal és az ehhez hozzácsapott, rohamtempóban kézbesítendő, nyugdíjasoknak küldött Erzsébet-utalványokkal.

A külföldiek hibája volt, ha egyáltalán volt hiba

Majláth ehhez képest arról magyaráz, hogy különbséget kell tenni a csomagként, és a levélként feladott csomagküldemények között, és hogy „azok a szállítási információk, amelyeket a címzettek a webáruházak oldalain elérnek, nem tényleges információk, csupán a feladó előrejelzései becslések alapján, így nem is nevezhetőek nyomonkövetési információknak”. (Ehhez képest a csomag több esetben hetekig állt a budaörsi központban, illetve a Magyar Posta sok esetben karácsony előtt kézbesítési időgaranciával sem tudott időben kivinni belföldön feladott csomagokat sem.)

Az interjúban semmilyen belső hiba fel sem merül, inkább külföldön volt gáz, például „az átfutási időkre hatásuk volt az egyes légitársaságoknál lezajlott, többnapos sztrájkoknak is”. Erre a postának nincs ráhatása, mint Majláth mondja:

„Így fordulhat elő, hogy még most is érkeznek be a Magyar Posta Nemzetközi Postakicserélő Központjába olyan rakományok, amelyekben előfordulnak novemberi feladású tengerentúli és távol-keleti küldemények.”

A Posta mindent jól csinált (csak a jelek szerint alkalmatlan volt)

Csakhogy aztán kiderül, hogy „a karácsonyt megelőző három hétben olyan extrém mennyiségű csomag érkezett, amelynek volumene jelentősen meghaladta a 2015-ben készült, éves tervben szereplő mennyiséget”, 30 százalékkal, és „az Országos Logisztikai Központban végezzük a belföldön feladott csomagok feldolgozásának jelentős részét. Az üzem feldolgozási képessége optimálisan napi 60-70 ezer csomag, ehhez képest voltak olyan napok, amikor 120 ezer vagy a feletti csomag érkezett”.

Illetve megemlítik, hogy munkaerő-hiány van a Magyar Postánál is, de Majláth szerint a legnagyobb forgalmú hetekben a küldemények kétharmadát a vállalt határidőn belül kézbesítették.

A késésekhez köze nincsen Orbán karácsonyi ajándékának (de azért aki élt és mozgott, azzal foglalkozott)

Az is kiderült, hogy a Magyar Posta darabonként 400 forintért vállalta a 2,6 millió, Erzsébet-utalványokat tartalmazó küldemények kézbesítését. És hogy Orbán Viktor karácsonyi ajándéka nehezíthette, hogy a korábban megrendelt csomagokat időben ki tudják vinni? Nyilván nem:

„Az Erzsébet-utalványok kézbesítését a levél- és utalványkézbesítésért felelős kollégák végezték. A csomagkézbesítői hálózat elkülönül ettől. A feladatot szoros határidővel kellett teljesíteni, ami rendkívüli intézkedéseket igényelt ugyan, de ez semmiféle gondot, fennakadást nem okozott. Ez persze annak is köszönhető, hogy mindenki, nemcsak a kézbesítők, hanem a feldolgozást végző szakemberek és az irányításban dolgozó kollégák is mindent megtettek a sikeres kézbesítés érdekében. Az ilyen helyzetekben a postás kollégák tiszteletet érdemlő módon, akár erejükön felül teljesítenek. Ezért köszönet illeti őket!”

444.hu