h i r d e t é s

Óriási áramszünet volt Debrecenben

Olvasási idő
kevesebb, mint
1 perc
Eddig olvastam
a- a+

Óriási áramszünet volt Debrecenben

2019. március 17. - 06:19

Több mint kétezer debreceni lakásban ment el az áram szombat este

Este nyolc óra után teljes sötétségbe borult több háztömb a Sestakertben. Az E.on szakemberei mérsékelték az üzemzavart, de így is sokan maradtak órákra áram nélkül.

Először kisebb áramkimaradások, majd hosszú sötét órák köszöntöttek a Sestakertben élők egy részére. Néhány háztömbben több órára elment az áram. Az E.ON tájékoztatása szerint először kétezernél is több fogyasztót érintett az áramszünet, majd kilenc óra körül jelentősen javult a helyzet, akkor már csak 1178 lakásban nem volt villany.

Az E.ON több kábelmérő autót indított útnak, hogy a szakemberek minél hamarabb elhárítsák az üzemzavart, az este kilenc órakor adott tájékoztatás szerint a javítási munkák egy két órát vehetnek majd igénybe, de legkésőbb éjfélre helyreáll a szolgáltatás mindenhol. (dehir.hu)