h i r d e t é s

Orbánnak nincs ideje a megvert lengyel újságíróra

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

Orbánnak nincs ideje a megvert lengyel újságíróra

2016. január 04. - 09:31
0 komment

Nem tud időt szakítani a kormányfő arra a lengyel újságíróra, akit magyar rendőrök vertek meg Röszkénél.

A riporter a menekültválságról tudósított. A rendőrök megbilincselték és előállították, Szegeden egy fogdába zárták, és nem hagyták neki, hogy felvegye a kapcsolatot országa nagykövetségével. Azzal vádolták, hogy rátámadt egy rendőrre és illegálisan lépett be az országba - írja a delmagyar.hu.

Az újságíró az eljárás lezárásáról szóló határozatot magyarul és lengyelül is megkapta, és miután elolvasta, annyira felháborodott, hogy a honlapján közzétett nyílt válaszában részletesen leírta, hogy a hatóságok állításával szemben mi történt vele. Szerinte nem lépett jogosulatlanul a határzáron keresztül Magyarországra, az úgynevezett senki földjén volt, ahol a menekültek is, és ott vetették rá magukat a magyar rendőrök, verték meg, és vitték magukkal a magyar oldalra. Jacek Tacikot két órán át hallgatták ki, de állítása szerint a törvényi előírás ellenére sem kapott másolatot a kihallgatási jegyzőkönyvből, nem tudott arról, hogy végül mi került a vallomásába. Meg is lepődött azon, amikor az eljárást megszüntető határozatban azt olvasta, hogy véletlenül lépte át a határt.

- Ez nem igaz. Én ilyet nem mondtam. Sőt, eleve az önök emberei kényszerítettek, hogy belépjek Magyarországra - írta a válaszlevélben.

Azóta sem tisztázott, hogy a meghurcolt újságíró állításai mennyire megalapozottak, és különös, hogy elkerülvén a rendőrségünk hírnevének csorbítását, nem indult egy minden részletre kiterjedő belső vizsgálat az ügyben. Egy demokratikus jogállamban az efféle gyakorlat vagy visszaélés nem maradhat büntetlenül, és ha annak bármiféle gyanúja felmerül, a körülmények tisztázása közös érdek.

Ezzel szemben Magyarországon, fátylat rá elven megy minden tovább, és még a kormányfő is elhatárolódik az esettől azzal, hogy nincs ideje interjút adni egy lengyel újságírónak, akit az ő rendőrsége hozott kellemetlen helyzetbe, és ha igazak Jacek Tacik állításai, akkor jogszerűtlenül lépett fel a fegyveres testület.

Ha feltételezzük, hogy a lengyel újságíró emlékszik rosszul a történésekre, akkor is a levegőben lóg, hogy mi van, ha mégsem. Vizsgálat nélkül ez az ügy mindenképpen kínos Magyarországnak...

 

sztarklikk.hu / Jabronka Richárd