h i r d e t é s

Orbán Viktor szerint május-július között jön a szabadulás, az EU pedig korrupt, mert Soros György

Olvasási idő
4perc
Eddig olvastam
a- a+

Orbán Viktor szerint május-július között jön a szabadulás, az EU pedig korrupt, mert Soros György

2020. október 09. - 08:48

Szokásos péntek reggeli interjúját adta a miniszterelnök a Kossuth rádióban. Beszélt az orvosbéremelésről, az egészségügy tűrőképességéről és a válságkezelésben várható intézkedésekről.

A kép illusztráció! - Forrás: MTI

Kormányzati pénzből számos, a koronavírus elleni szer fejlesztését és gyártását támogatják, amivel kapcsolatban Orbán Viktor elmondta: a magyar orvosok nagy koponyák, ebben jól állunk, ennek látjuk a lenyomatát. Mikor legutóbb Brüsszelben járt, megkérdezte az Európai Bizottság elnökét, mikor lesz végre vakcina, mert az EU - a magyarok részvételével - eurómilliárdokat tol bele a fejlesztésekbe, hat gyógyszergyárral már van szerződés, a hetedik "most zajlik". Ursula von der Leyen azt mondta, nem lehet ezt még tudni, de a dolgok úgy állnak, hogy a következő év felénél előbb nem lesz. A kormányfő szerint ez azt jelenti, hogy most már kifelé megyünk, nem befelé a járványba, várhatóan jövő év május-június-júliusig kell kibírni.

A magyar válságkezelési logika

Ha egy olyan szűkszavú, hideg pénzügyi szakember, akinek a szavait komolyan kell venni, vagyis Varga Mihály azt mondja, vannak biztató jelek a gazdaságban, akkor azt kettővel kell szorozni, nem pedig elosztani - mondta Orbán Viktor. Már az első hullám végén arra készültek, hogy jön a második hullám, a nyarat az ország felkészítésére szánták: politikailag felkészíteni az embereket a nemzeti konzultációval, beindítani a védőfelszerelések saját gyártását, beszállni az uniós vakcinafejlesztési folyamatokba.

A legtöbb országban nagyon sok pénzt szétosztottak, ezzel növelték a fogyasztást és juttattak pénzt a vállalkozásoknak. Ez egy jó gondolat, pár hónap múlva kiderül, milyen hatékonysággal segítette ez a gazdaság újraindulását.

"Mi más útvonalon indultunk, munkahelyet akartunk teremteni, a mi gazdasági védekezésünk középpontjában a beruházások állnak - a vállalatok és a lakosság beruházásai. Az 5 százalékos áfa így kapcsolódik a kormányzati intézkedések sorába: ez meglöki a családok beruházásait, és újabb intézkedésekkel fogjuk kiegészíteni, Novák Katalin dolgozik ezen. Ez lehet a gazdasági válságkezelés második lökete" - fejtette ki Orbán Viktor.

"A kivárás a legnagyobb veszély, nem a fogyasztás visszaesése, bár az is súlyos" - mutatott rá a kormányfő a kormány válságkezelési logikájára.

Az egészségügy terhelése

"Nekem a javulás, előrelépés lehetőségét kell látnom mindenben, akkor is, ha közben vannak bajok. Azt látom, tavasszal sikerült győzni, és akkor pedig a második hullámban is tudunk" - mondta. Ehhez az kell, hogy az egészségügy bírja a terhelést, miközben zajlik az élet Magyarországon. "Azért dolgoztatom a minisztereimet, hogy minél később érjünk el arra a pontra, hogy fontos műtéteket kelljen elhalasztani.Most három hetet látunk előre, ez idő alatt a szakemberek szerint nem várható a fentiek bekövetkezte."

Orvosbéremelés

"2018-ra súlyos formát öltött az ápolók hiánya, ez nagyobb gond volt, mint az orvosok elvándorlása. Ekkor döntöttük az ápolók béremeléséről. Utána kezdtünk a kórházfelújításba, vidéken nagy eredményeket értünk el, Budapesten is elindult a folyamat, de itt új kórházak is létrejönnek. A végén elérkeztünk a legnehezebb részhez: mi legyen az orvosok bérével. Időközben pedig alkalmazkodtak az emberek a zűrzavarhoz (hálapénz, magán- és állami ellátás keveredése stb.). Ezért örülök, hogy a Magyar Orvosi Kamara nagy levegőt vett és benyújtott két javaslatot (béremelés, hálapénz), hogy ezt fogadjuk el. Betű szerint megtettük" - sorolta Orbán Viktor. "Ha megszületnek a részletszabályok is, lesz egy rend, nem lesz tökéletes, de rend lesz és erkölcsileg lehet boldogulni abban a helyzetben, amelyet betegállapotnak hívunk" - tette hozzá.

Brüsszeli támadások

"Ez így megy több évtizede, a baloldal ha veszélyes embert lát - nem akarok dicsekedni, de az én esetemben erről van szó -, akkor megpróbálja levadászni" - sommázta a helyzetet Orbán Viktor. Emlékei szerint már 1989-ben is úgy vélekedett a baloldal, hogy a korrupció vádjával kell támadni, hiszen az emberek nem tudják, hogy történt-e korrupció, de azt elhiszik, hogy mód az lett volna rá. Ez nem egy istencsapása, amit nem lehet elhárítani, de egy régi módszer - mondta a miniszterelnök.

Arra azért Orbán Viktor emlékeztetni kell, hogy német nyelvterületen a korrupció nagyobb, mint Magyarországon. "Ma például tele van a világ azzal a botránnyal, hogy van egy globális pénzmosási botránysorozat, aminek a közepén egy német nagybank van. A skandinávoknál is bedőlt néhány nagybank pénzmosás miatt. Tehát a nyugatiak sem állnak Közép-Európa fölött korrupció ügyében" - sorolta a kormányfő, hozzátéve, hogy az ügyeket egyenként végig kell venni, ki kell vizsgálni, de Magyarországon jól hasznosultak az uniós forintok, igaz, mi sem vagyunk hibátlan ország. "Soros György megvesz bizonyos nyugati politikusokat, az Európai Bizottságban is. Ez korrupció. Amíg neki ilyen befolyása van az EU-ban, addig ki kell mondani, hogy az EU korrupt" - hangsúlyozta Orbán Viktor. Úgy gondolja ugyanakkor, hogy Soros György tevékenységét komolyan kell venni, mert a baloldal örömét leli abban, hogy a saját fajtájával szemben az idegenekkel fog össze és azoknak ad igazat. Ahelyett, hogy magyarokkal fogna össze. Ez nekünk, nemzeti jobboldalnak nehezen érthető reflex - zárta az interjút Orbán Viktor. (infostart.hu)