h i r d e t é s

Orbán Viktor ráförmedt a magyarokra, pedig magára kéne haragudnia

Olvasási idő
3perc
Eddig olvastam
a- a+

Orbán Viktor ráförmedt a magyarokra, pedig magára kéne haragudnia

2020. november 03. - 07:41

Szokásos péntek reggeli verdiktjei közül az egyik legvitatottabbat adta ki legutóbb a Magyar Rádióban Orbán Viktor. 

Orbán Viktor - A kép illusztráció! - Forrás: Magyar Hírlap

A járvány eldurvulását ugyanis a magyarok fegyelmezetlenségének számlájára írta, ezért szigorú ellenőrzéseket és büntetéseket ígért azoknak, akik szerinte lazán vették eddig az előírásokat. A baj csak az, hogy maguk a központi szabályok is lazák, a fenyegetőzés pedig már aligha változtat a tényen, hogy totálisan belecsúsztunk a járvány sűrűjébe.

"Nem a szabályok szaporításában, hanem a meglévő szabályok betartatásában hiszek" – mondta Orbán Viktor a Kossuth Rádió Jó reggelt, Magyarország című műsorában. Ez kifejezi a kormányfő hozzállását a koronavírus-járvány második hullámához. Egyrészt nem ismeri el, hogy elégtelenek azok az intézkedések, melyek a nyár végétől léptek életbe, másrészt továbbra is azt gondolja, hogy a gazdasági szempontok fontosabbak az egészségügyi érdekeknél.

Már a tavaszi első hullám is egyértelművé tette, hogy az idő a legfontosabb tényező a védekezésben. Ha ugyanis időben teszik meg a szigorító intézkedéseket az illetékes hivatalok, akkor csökkenteni lehet a fertőzések számát, így a kórházi kapacitás elégséges marad, és a halálozási ráta is jelentősen alacsonyabb lesz, mintha nem lépték volna meg a korlátozó intézkedéseket. A második hullám kezelésénél mintha semmit se használnának fel a magyar hatóságok abból a tapasztalatból, amit tavasszal szereztek. Hagyták kibontakozni a járványt, most pedig mintha már fel is adták volna, hogy határt szabjanak a terjeszkedésének.

Nem beszélve arról, hogy a focistadionokban úgy tolonganak a szurkolók, mintha már rég kiirtottuk volna innen a vírusnak az írmagját is.

Mindez persze nem önálló döntése az illetékes szerveknek. Orbán Viktor szabja meg az irányt ugyanis ebben az esetben is, ami azért borzasztó veszélyes, mert a kormányfő kizárólag az elvárásait veszi figyelembe, magát a veszély jellegét és méretét teljesen másodlagosnak tartja. Orbán szlogenjét, miszerint a legfontosabb, hogy működjön az ország, már rég meghaladta az idő, ugyanis ha a járvány kerekedik felül, sem az ország, sem az egészségügy, sem az oktatás nem fog működni. Arról nem is beszélve, hogy előbb-utóbb a focimeccsek is elmaradnak majd, ami nagy szívfájdalma lesz majd a kormányfőnek.

Orbán Viktor ahelyett, hogy a feje tetejéről a talpára állítaná a rendszert, most abban látja a megoldás kulcsát, hogy a rendőrség majd „szénné bünteti” azokat, akik nem tartják be az amúgy szinte változatlanul hagyott előírásokat. A dolog pikantériája, hogy több fideszes politikusról is bebizonyosodott az utóbbi hetekben, hogy finoman szólva is sajátosan értelmezik a maszkviselésre és kötelező távolságtartásra vonatkozó szabályokat. Nem beszélve arról, hogy a focistadionokban úgy tolonganak a szurkolók, mintha már rég kiirtottuk volna innen a vírusnak az írmagját is.

A miniszterelnök egyre gyakrabban használ militáns kifejezéseket, ami most is meghökkenti az egyszerű honpolgárt. Például azt mondja, hogy: „Eljött a pillanat, hogy erőből kell betartatni a szabályokat.” Ez sok mindent jelenthet, de az szinte biztos, hogy sokkal inkább ellenzéki rendezvényeken, mint focimeccseken lépnek majd fel a rend őrei határozottabban, mint ahogy ez eddig szokás volt. Elismerte ugyan, hogy az állampolgári fegyelmezettséggel nem álltunk rosszul eddig sem, de a most következő nehéz időkben fokozottan oda kell figyelni a szabályok betartására.

Aztán Orbán ismét ízelítőt adott prófétai képességeiből, hiszen kijelentette: „Áprilisban meg fogunk szabadulni a járványtól!” Emlékezzünk rá, hogy tavasszal is pontos dátumot adott a kormányfő arról, mikor győzzük le a koronavírust. Kár, hogy akkor sem volt pontos a prognózis. Ezt a mostani kijelentését inkább értelmezzük úgy, hogy Orbán nagyon nem szeretné, hogy a mozgásterét még a jövő nyáron is korlátozná a járvány. A legfőbb félelme ugyanis az, hogy gazdaságilag annyira megroppantja az országot a koronavírus elleni védekezés, hogy megszorításokkal kell hangolnia a 2022-es parlamenti választásokra. Mert, ahogy egy dakota mondás tartja: „Ha a kocsmában eljátszod a lovadat, nem lesz, aki részegen hazavigyen a hátán.”

Szegedi Kattintós