h i r d e t é s

Orbán Viktor a jövő héten, Kötcsén teszi irányba az övéit

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

Orbán Viktor a jövő héten, Kötcsén teszi irányba az övéit

2022. szeptember 01. - 06:33

A polgári piknikre a kormánypárti politikusok mellett a NER szellemi és gazdasági éltének szereplői kapnak rendre meghívást.

Fotó: Máthé Zoltán/MTI/MTVA

„Mindennek rendelt ideje van. A kötcsei találkozónak is” – válaszolta kitérően lapunk kérdésére a Polgári Magyarországért Alapítvány elnöke, Kavecsánszki Ádám, akit azért kerestünk meg, mert lapunk információja szerint szeptember 10-én, jövő szombaton rendezi meg az alapítvány a hagyományos, immáron 21. polgári pikniket a Somogy megyei Kötcsén. Arra is kíváncsiak voltunk, mi lesz az idei rendezvény fő mondanivalója, illetve melyik civil szervezetnek szerveznek ezúttal adománygyűjtést.

A polgári piknikre a kormánypárti politikusok mellett a NER szellemi és gazdasági éltének szereplői kapnak rendre meghívást. Az esemény csúcspontja minden alkalommal Orbán Viktor beszéde. A kötcsei találkozó ugyanis – Tusványoshoz hasonlóan – rendre meghatározó az orbáni irányvonal szempontjából, az elhangzottak általában jelezték a Fidesz-kormány közeli és középtávú terveit. Például 2009-ben, egy évvel második hatalomra kerülése előtt Orbán Viktor a somogyi faluban bontotta ki először a centrális politikai erőtér fogalmát – vagyis felvázolta a NER-t és működését –, azaz, hogy 15-20 évre egyetlen párt – számára értelemszerűen a Fidesz – válhat domináns szereplővé idehaza.

Persze nem minden jóslat vált valóra, hiszen a miniszterelnök 2017-ben 60 millió, Európába tartó migránst vizionált, míg minisztere, Rogán Antal zavargásokat a 2018-as választásokra. Orbán jövendölése egy évvel később is hibásnak bizonyult, hiszen az EP-választásokkal kapcsolatban európai átrendeződésről beszélt, s a 2019-es önkormányzati választásokon kiderült, hogy a néhány héttel korábban Kötcsén felmagasztalt Tarlós István mégsem bizonyult nyerő jelöltnek az alkalmatlannak titulált Karácsony Gergellyel szemben. Ugyanitt és ugyanekkor Kósa Lajos a már a helyhatósági voksolás előtt összeomlott ellenzéki összefogásról szónokolt, erre a nagyvárosok többségében győzött az „összeomlás”.

Akadtak természetesen megvalósult ötletek is, például 2019-ben fejtette ki mélyebben Orbán Viktor: nehezíteni kell, hogy az azonos nemű párok gyereket fogadhassanak örökbe, s innen egyenes út vezetett a homofób törvény elfogadásához. (Népszava)