fbpx Orbán-rendszer a klímaválságban: rendkívüli kormányzás és militarizálódás | CIVILHETES

h i r d e t é s

Orbán-rendszer a klímaválságban: rendkívüli kormányzás és militarizálódás

Olvasási idő
17perc
Eddig olvastam

Orbán-rendszer a klímaválságban: rendkívüli kormányzás és militarizálódás

2021. július 22. - 14:54

 

"Erre előjött egy vörös ló. Aki rajta ült, hatalmat kapott, hogy megbontsa a földön a békét, hadd gyilkolják egymást az emberek. Hosszú kardot adtak neki.”
(Jel, 6:4)

A kép illusztráció! - Forrás: MTI/Bús Csaba

A globális ökológiai és klímaválság olyannyira jelenvalóvá és mindennapivá vált, hogy a „reálpolitikára” kiélezett Orbán-rendszer ingerküszöbét is átütötte. Nagyjából a járvány kezdetétől próbáltak egy „zöld konzervatív” – valójában inkább álságosan „klímapopulista” – politikát kialakítani. A kormányzat által alkalmazott gyűlöletpolitikának, a rendkívüli eszközökön alapuló kormányzásnak, valamint a militarizációnak azonban szörnyű következményei lesznek. Ugyanis az Orbán-rendszer célja nem a globális válságok enyhítése és a magyar társadalom felkészítése, hanem olyan háborúba és fegyveres konfliktusba akarja belevinni az országot és Európát, amelyet csakis elveszíteni lehet…

A globális ökológiai és klímaválság sohasem látott módon és mértékben sújtja a világot és benne immáron magát a Kárpát-medencét is: az amerikai kontinensen (legbrutálisabban Nyugat-Kanadában) tapasztalható, példátlan hőhullám, amely közvetlenül emberek halálát okoztahalak tömeges halálozása oxigénhiány miatt a Velencei-tóban; a Budapest környéki agglomerációban tapasztalható vízhiány; az egyre gyakoribbá váló extrém időjárási körülmények régiónkban.

Az előrejelzések szerint a válság hatásai fokozódnak: Európára, különösen annak déli részére a felperzselődés, az árvizek, valamint a trópusi járványok korszaka köszöntött.

Nem állíthatjuk azt, hogy a környezeti válság csak úgy „ránk rúgta” az ajtót, hiszen a globális északot elérő menekülthullámok, valamint a koronavírus tágabb kontextusa már régóta jelezte, hogy igen komoly baj van. Minderre az Orbán-rendszer is reagált, és a kezdeti „klímaszkeptikus” megközelítését egyre inkább egyfajta álságos „klímapopulizmus” váltotta fel.

Ez azonban csakis akkor következett be, amikor Orbán is kényszerült szembenézni azzal, hogy immáron a mindennapok mennyire a klímaválság hatásai alá kerültek, és ami még fontosabb:

Orbán akkor és úgy karolta fel a klímaügyet, amikor megtalálta benne a politikai megosztás, ellenségképzés, a militarizálódás lehetőségeit.

Lényegében pontosan ez történt a koronavírus okozta pandémiával is: Orbán csak akkor kezdte komolyan venni a dolgot 2020-ban, amikor meglátta benne a politikai kényszert és lehetőséget.

Az Orbán-rendszer tehát, ahogyan eddig minden válságban, úgy most is a társadalmi gyűlölet kiélezésével, rendkívüli kormányzati eszközökkel, diszkurzív és immáron tényleges militarizálódással próbálja meg „kezelni” a környezeti válságot. Rendkívül aggasztó, hogy amíg a világ több pontján (így Budapesten is) bevezetésre kerül a klímavészhelyzet, addig a rendkívüli jogrendben rejlő politikai és kormányzati lehetőségeket (amelyek akár alkalmasak lehetnének arra is, hogy radikális válaszokat adjunk a klíma- és ökológiai válságra) az autoriter populista kormányzatok használják ki.

Ezek a tendenciák azonban a globális ökológiai és klímaválság korában háborúhoz és fegyveres konfliktushoz fognak vezetni: polgárháborúhoz az országon belül, hiszen az Orbán-rendszernek nem célja az, hogy a társadalom egésze felkészüljön az előttünk álló példa nélküli helyzetekre. Valamint európai fegyveres konfliktushoz (másként: emberek lemészárláshoz) az életkörülményeik ellehetetlenülése miatt ide érkezőkkel (ez a folyamat lényegében meg is indult Európa déli határainál). Én hiszek abban, hogy nem szükségszerű az, hogy mindez bekövetkezzen, ehhez azonban cselekednünk kell!

A klímaszkepticizmustól a zöld konzervativizmusig és „klímapopulizmusig”

A Fidesz 2010 utáni ökológiai álláspontja éppen olyan ellentmondásosan alakult, mint maga az egész kormányzás, az azonban állandónak mutatkozik, hogy a párt politikája (bármilyen kommunikációs panelekben is jelenjen meg) a hatalom és a tőke szolgálatában áll, így a látszólag zöld célkitűzések mögött a gazdasági érdekek kiszolgálása rejlik.

Utóbbit jól jelzi az a mostani témánk szempontjából is beszédes irány, ahogyan a kialakuló Orbán-rendszer a zöld értékeket kezelte az új Alaptörvényben, amelybe számos ökológiai, fenntarthatósági alapvetést helyezett el, de közben szisztematikusan megszüntette az azok érvényesítését végző közjogi intézményrendszert – az önálló környezetvédelmi minisztériumtól kezdve, a jövő nemzedékek önálló biztosán át egészen a környezetvédelmi hatósági rendszer szétveréséig, demoralizálásáig.

Hasonlóan ellentmondásos utat járt be a klímaváltozás tekintetében, hiszen pár éve még aktívan meghazudtolták az antropogén eredetű klímaváltozást, és kampányt hirdettek az klímaválság veszélyeire figyelmeztető nyugat-európai zöldek ellen.

Valószínűleg korábban maga a miniszterelnök sem tulajdonított különösebb fontosságot az emberi eredetű klímaváltozásnak, feltehetőleg azért, mert ekkor még nem látta benne a politikai és társadalmi megosztásra irányuló potenciált. Ugyanakkor Orbán mindig ügyelt arra, hogy ezeket a kétségeit ne ossza meg a nyilvánossággal, és a klímaszkeptikus propagandát kiszervezte.

Így 2019-ben (Kövér László és Nógrádi György mellett) Bayer Zsoltra jutott a szerep, hogy megnyilvánuljon a „klímakatasztrófáról szóló médiaőrjöngés” kapcsán: „Ahogyan az előre jelzett jégkorszak sem köszöntött be, úgy a jövőben megsülni sem fogunk”.

A kormányzati menekült- és bevándorlásellenes gyűlöletkeltő politikának megfelelően Bayer össze is kötötte a klímaválságért való aggódást azzal, hogy emögött valójában az európai „bennszülött” viszonyok átrajzolásának mesterterve van: „A mesterterv az európai népesség pótlása, majd lecserélése migránsokkal.”

2019 fordulópontnak bizonyult: egyrészt a globális klímakrízis minden addiginál jobban éreztette hatását (Magyarországon megdőltek az azt megelőző több mint száz év hőmérsékletrekordjai); ezzel is összefügg, hogy a Fridays for Future (FFF) és az Extinction Rebellion (ER) hazai szervezeteinek köszönhetően a társadalmi figyelem középpontjába került a klímaválság.

Ezt leginkább a 2019. szeptember 27-én megrendezett klímasztrájk jelezte, amely jelentős számú érdeklődőt vitt utcára Budapesten is. Végül ezt a folyamatot tetőzte be azt, hogy az önkormányzati választáson elért ellenzéki sikerek nyomán a budapesti közgyűlés 2019. november 5-én kihirdette a klímavészhelyzetet.

Ezeknek az eseményeknek a hatására a hatalom megértette, hogy lépnie kell: a klímasztrájk kapcsán a kormányzat még kitartott klímaszkeptikus álláspontja mellett, de a klímavészhelyzet kapcsán Orbán még fellengzősen, de azt nyilatkozta, hogy:

„Én arról kaptam tájékoztatást, hogy bevezetik a fővárosban, ez rendben van, legalább megértjük, mit is kell csinálni. Én a magam részéről kifejezetten támogatom, várom a közgyűlés döntését, hogy megértsem, mit lehet tenni a fővárosban, hogy csökkentsük a vészhelyzetet.”

Mindez jelezte, hogy az Orbán-rendszerben megérett a fordulópont egy újabb konzervatív zöldpolitikai irány kialakítására. A „zöld konzervativizmus” szempontjainak kidolgozása 2019 második felében kezdődött meg, ideológiai alapjait a 2020 januárjában meghalt Roger Scruton munkássága szolgáltatta. A filozófussal egyébként is élő kapcsolata volta az orbáni hálózatnak, Áder János a Magyar Érdemrend középkeresztje kitüntetésben részesítette, amelyet maga Orbán adott át 2019. december 3-án.

Akkor így méltatta Scrutont:

„nem támogatta elvakult módon a nyílt társadalmak ideáját sem, mivel látta ennek hibáit, és felhívta a figyelmet veszélyeire. Emellett előre meglátta az illegális migráció jelentette fenyegetést és Magyarország védelmére kelt igazságtalan bírálóival szemben.”

2019 augusztusában Orbán Balázs, a Miniszterelnökség miniszterhelyettese és parlamenti és stratégiai államtitkára már nyíltan amellett érvelt, hogy el kell venni a környezetvédelmet ügyét a baloldaltól, amely egyébként sem kínál valódi válaszokat a klímaváltozás problémájára. Az államtitkár szerint a konzervatív zöldpolitika nem klímaszkeptikus, és tényként kell kezelni az antropogén klímaváltozást, amelyre globális válaszok helyett a lokális megoldásokat kell keresni.

Ezt követően, 2020 elejétől köszöntött be a járvány időszaka, és Orbán elindított egy újabb játszmát, amelynek célja az volt, hogy ezen területen is politikai, ideológiai előnyre tegyen szert. Egyszerre indult meg kormányzati szinten egy zöld konzervatív irányvonal kidolgozása, valamint a klímaügyi együttműködést Orbán egyfajta zsarolási potenciálként is igyekezett kijátszani az Európai Unió intézményeivel szemben.

Ha lehet hinni a sajtóban kiszivárgó híreknek, Orbánnak többféle ellenérzését kellett legyőznie a klímaválsággal kapcsolatban: egyrészt nem hitt benne, vagy nem tartotta jelentősnek az antropogén klímaváltozást; úgy vélte, hogy a globális klímacélokat azért találták ki, hogy az USA vezetésével háttérbe szorítsák Oroszországot. Valamint a környezetvédelmi célokat felesleges akadálynak látta az iparosítás és egyéb gazdasági célok tekintetében.

A legfőbb probléma azonban az volt, hogy a klímaválság problémája a kormánypárti szavazóknak is fontos, így nehéz politikai törésvonalakat, megosztottságokat felépíteni rá.

Amíg az Orbán-rendszer meg nem találta ezekre a problémákra a politikai megoldást, addig kettős játékot játszott: részben visszavett a klímaszkeptikus politikából, de egyúttal fegyverként is tekintett a zöld ügyre. Utóbbinak fontos állomása volt 2019. június 20., amikor Orbán a lengyel, a cseh és az észt miniszterelnökökkel együtt blokkolta a karbonsemlegesség 2050-es eléréséről szóló uniós megállapodás elfogadását. A magyar vétó azonban sokkal inkább arról szólt, hogy a lehető legtöbb pénzhez férjen hozzá a kormányzat a kohéziós alapokból (a klímarendeletet azóta 2021. június 24-én az Európai Parlament is jóváhagyta).

A 2019-es klímasztrájk és a klímavészhelyzet ismertette fel Orbánnal azt, hogy az ökológiai kérdéseknek igen komoly rendszerkritikai jellege lehet. Belátva, hogy ezeket a folyamatokat nem tudja megállítani, megpróbált az élükre állni. Ezt a célt szolgálták a 2020-tól egyre inkább kormányzati politika szintjére emelt zöld konzervatív és klímapopulista koncepciók, ugyanis Orbán azt is felismerte, hogy a klímaügyben sokkal több lehet, mint EU-s zsarolási potenciál.

2020 úgy indult, hogy a miniszterelnök évindító nemzetközi sajtótájékoztatójának kulcstémája volt a klímavédelem és a klímasemlegesség, sőt, azt is kijelentette: „… politikai értelemben annyit szeretnék mondani, hogy megállapítottuk, hogy nem szükségszerű, hogy bármilyen összeomlás bekövetkezzen a Kárpát-medencében.”

Mindez azt jelezte, hogy Orbán tisztában van a klíma- és ökológiai vészhelyzet súlyosságával. Ennek megnyilvánulása azért volt különösen lényeges, mert a kormányzat éppen ekkor fogadta el a Nemzeti Energiastratégia 2030 és Nemzeti Energia- és Klímaterv című anyagokat, ahol fontos célként jelent meg a 2050-re elérendő klímasemlegesség.

Ezekből az anyagokból és azok kormányzati tálalásából nyilvánvalóvá vált a kormányzati „klímapopulizmus”, amelynek pilléreit a miniszterelnök ezen a 2020 év eleji sajtótájékoztatón bontotta ki:

„Az első, hogy a klímarongálókkal kell első helyen megfizettetni a klímasemleges gazdaságnak a költségeit, ezek a nagy szennyező országok és a nagyvállalatok, tehát a teher nem eshet a kicsik vállára. A második, hogy úgy kell végrehajtani ezt a politikát, hogy ne emelkedjen a családok által fizetett energia és élelmiszer ára se. A harmadik, hogy nem a szegényebb országoktól kell elvenni a pénzt. Ez pedig azt jelenti, hogy az Európai Unió következő költségvetésében nem fogadható el, hogy a kohéziós alapokból vegyük el a pénzeket, és tegyük át klímavédelmi célokra, mert ez azt jelentené, hogy a szegényektől vesszük el a klímaváltozás elleni harchoz szükséges forrásokat.”

Vagyis Orbán olyan „klímaharcosnak” állította be magát, mint aki megvédi az embereket a klímapolitika, a klímasemlegesség okozta költségektől. Ez a „konzervatív-keresztény zöldpolitikának” nevezett irány gördült végig az Orbán-rendszeren, amely a „zöld liberalizmussal” szemben (ahogyan Varga Judit igazságügy-miniszter fogalmazott) nem nehezítheti meg az emberek mindennapi életét.

A járvány során a kormányfő többször beszélt a klímaváltozás kérdésről, és a fő üzenet mindig kettős volt: a klímakérdés migrációval való összekötése, továbbá az, hogy a magyar emberekre nem terhelhetik a klímavédelem költségeit.

Kormányzás rendkívüli eszközökkel és militarizálódás

Ebből az összefoglalásból jól látható, hogy az Orbán-rendszer nem ökológiai és abból következő társadalmi tragédiaként tekint a klímaválságra, hanem egy olyan (ezúttal „zöld konzervativizmusként” keretezett) projektként, amelynek révén újfajta módon, de a gyűlöletpolitika régi eszközrendszerében tudja folytatni a politikai szakadékok szélesítését, az ellenségképzést.

Nem a magyar társadalmat akarja felkészíteni és megmenteni, hanem saját maga és politikai rendszere túlélése számára épített „bárkát” és így lehetőséget arra, hogy kihasználja folyamatosan bekövetkező katasztrófákat. Ez természetesen morálisan és politikailag elfogadhatatlan, de ezen túl felmérhetetlen veszélyeket is hordoz. Ugyanis Orbán „klímapopulizmusa” nemcsak elaltatja az emberek minden felelősség- és veszélyérzetét, de párosult még két tendenciával: a rendkívüli eszközökkel való kormányzás állandósításával, valamint a rendszerszintű militarizálódással. Én ez utóbbiakban látom az orbáni politika legveszélyesebb irányát.

Amíg az utóbbi évek nemzetközi és hazai klíma- és ökológiai mozgalmai tisztességes, ám hiábavaló harcot vívtak a klímavészhelyzet bevezetéséért, addig az Orbán-rendszer immáron több mint fél évtizede folyamatosan a rendkívüli jogrend eszközeivel kormányoz. 2015-ben került bevezetésre a „tömeges bevándorlás okozta válsághelyzet” (2015. szeptember 15-től helyi, majd 2016. március 9-től országos szinten), amely mind a mai napig kilencszer került meghosszabbításra, a pandémia eddigi hullámai alatt végig hatályban volt, és lesz is 2021 szeptemberéig (nagy tétekben lehet rá fogadni, hogy utána is).

A menekült- és bevándorlásellenes gyűlöletpolitika hatására bővült a kormányzat alkotmányos lehetősége a kivételes állapot bevezetésére és az Alaptörvénybe került az ún. „terrorveszélyhelyzet”. A koronavírus kapcsán az Orbán-rendszer három felhatalmazási törvénnyel (2020. évi XII., 2020. évi CIX., valamint 2021. évi I. törvények) háromszor vezetett be rendkívüli jogrendet rendeleti úton [40/2020. (III. 11.), 478/2020. (XI. 3.), 27/2021. (I. 29.) Korm. rendeletek]. Ehhez jön az, hogy 2020-ban egy rövid ideig (2020. június 18. és december 18. között) hatályban volt egy teljesen új, ún. egészségügyi válsághelyzet is, amelyet szintén rendeleti úton [283/2020. (VI. 17.) Korm. rendelet] vezettek be.

Orbán tehát azoknak a rendkívüli kormányzati eszközrendszereknek az alkalmazásában szerzett gyakorlatot, amelyre sokan (többek között e sorok szerzője is) a globális ökológiai- és klímaválság jogi, politikai, gazdasági és társadalmi kezelésének egyik lehetséges megoldási módjaként tekintett.

A miniszterelnök ezeket az eszközöket azonban nem a társadalom akár radikális módon való megmentésére, hanem hatalma autoriter formában való konzerválására használta fel. Előre menekült, és a jogi, valamint politikai rendszert már azelőtt rendkívüli módba állította, mielőtt a kivételes kormányzás eszközeivel egyáltalán megpróbálhattunk volna radikális válaszokat adni a klíma- és ökológiai vészhelyzet immáron mindennapos (a cikk elején felsorolt) problémáira.

Azonban van ennél egy nagyobb probléma is, mégpedig az Orbán-rendszer militarizálódása. A kormányzat jól láthatóan (szóban és tettekben) elkezdett valamiféle háborúra készülődni. Egyrészt az utóbbi hónapokban a miniszterelnök részéről szintet lépett a „szokásos” háborús diskurzus. 2021. június 5-én a Magyar Honvédség a Magyar Honvédség parancsnoki beosztásának átadás-átvételi ünnepségén azt mondta Orbán, hogy „A mi feladatunk egy olyan modern, erős hadsereg felépítése, hogy Magyarországot megtámadni véletlenül se jusson eszébe senkinek. Se másik államnak, se terrorszervezetnek, se ránk zúdított migránsinváziónak. A magyar hadseregnek elrettentő erővel kell bírnia.”

Sajnos a menekültek- és bevándorlók kapcsán rendre előfordul, hogy a hazai erőszakszervezetek jogsértő és kegyetlen módon lépnek fel, azonban itt a miniszterelnök sokkal tovább megy, amikor az amerikai „terror elleni háborúból” jól ismert „megelőző csapás” (neoliberális) doktrínájához hasonló „elrettentésről” beszélt. Az is félelmetes, hogy a kormányfő 2021. június 14-én a NATO-tagországok egynapos brüsszeli csúcstalálkozóján ugyanebben a háborús retorikában olvasztotta össze a járványok és a „tömeges migráció” jelenségét, mintha ezek a konfliktusok csakis erővel és fegyverrel lennének megoldhatók.

Ha ezeket a kijelentéseket összevetjük az elmúlt évek fegyverkezési és a háborúban üzletet látó tendenciáival, akkor korántsem lehetünk nyugodtak: már az is elgondolkoztató, hogy az innovációs és technológiai miniszter (Palkovics László) lett felelős a „magyar hadiipar újjáélesztéséért”2019-ben brit-osztrák fegyvergyárat vásárolt a magyar állam; az Orbán-rendszer sorra köt hadiipari együttműködéseket német és brit cégekkela hazai oligarchák is meglátták már az üzleti lehetőséget a gazdasági prioritássá emelet hadiiparban; és a számos új hadiipari üzem létesítésével lényegében vezető gazdasági ágazattá akarják fejleszteni az elkövetkező évtizedben a hadiipart.

Érdemes mindehhez azt is hozzátenni, hogy

az Orbán-rendszer ezt az üzleti alapú militarizációt (ahogyan szinte mindent) jogszabályi keretbe próbálja bebetonozni. Magyarország Nemzeti Katonai Stratégiája [1393/2021. (VI. 24.) Korm. határozat] ugyanis előrevetíti, hogy a költségvetés garantálni fogja a védelmi kiadásoknak a GDP 2%-os részarányra történő emelését legkésőbb 2024-től.

Másrészt utal arra is, hogy a rendvédelmi szerveket túl fogja terhelni az „illegális tömeges migráció”, ezért be fog avatkozni a Magyar Honvédség is. Vagyis az Orbán-rendszer megpróbálja a NATO-kötelezettségebe ágyazni legújabb gazdasági-politikai projektjét, és egyúttal új szintre is emeli a 2015 óta tartó társadalmi militarizációt azzal, hogy kimondja: a válságok kezelésében „növekvő szerepet kap a katonai erő egyre gyakoribb agresszív alkalmazása”.

Akkor most Orbán „az ökológiai Apokalipszis lovasa”?

Az Orbán-rendszer a globális ökológiai- és klímaválság kapcsán jelentős mértékben átalakította a kezdeti klímaszkeptikus álláspontját. Azonban a meghirdetett „zöld konzervativizmus” nem tekinthető többnek álságos „klímapopulizmusnál”, hiszen a kormányzat korántsem a válsághalmaz okait, a klímaválság által szétszakított társadalom bajait és az ebből következő elviselhetetlen társadalmi katasztrófát akarja kezelni. Hanem a 2015-ös menekültválság, valamint a 2020-tól kibontakozó pandémia után megtalálta azt az újabb válságot, amelyre önmagát ráépítheti.

Ez nem egy válságmegoldó, hanem egy válsággeneráló rezsim, amelyet az éltet, hogy miként tud politikai, gazdasági hasznot húzni egy válságból. Orbán tehát a globális ökológiai- és klímaválság kapcsán háborúra készül: belföldön és európai kontextusban egyaránt. Hiszen, ha nem készítjük fel a társadalmat, ez a válság elviselhetetlen sokként éri majd azokat, akik eleve a mindennapi megélhetésért küzdenek, és a klímamenekültek kapcsán az EU előbb-utóbb fegyvert fog alkalmazni.

A miniszterelnök ezúttal azonban rosszul méri fel a helyzetet: az eddigi menekültválság és a mostani pandémia csak előszele annak, ami ezután fog következni. Orbán és köre bizonyára azt hiszi, hogy a militarizálódással fel lehet készülni erre a sohasem látott helyzetre és ennek ráadásul dupla haszna is van, hiszen a dolog üzletileg is nyereséges, plusz olyan muníciót kap a gyűlöletpolitika és a félelem, amely politikai hatalomban lesz mérhető.

Gyűlölettel, itthon és külföldön gyártott fegyverekkel nem csak nem akadályozható meg az ökológiai és társadalmi összeomlás, hanem ráadásul bezárjuk magunkat egy olyan Európa-erődbe, amely minden tekintetben megakadályozza azt, hogy egyáltalán az esélyét megadjuk annak, hogy társadalmainkat felkészítsük az ökológiai- és klímaválság előttünk álló kihívásaira. És végre radikálisan szembenézzünk azzal, hogy a globális kapitalizmusnak a működésmódja vezetett el ide.

Azok az emberek, akik klímamenekültként Európa határaihoz fognak érkezni, valamint azok is, akik Európa határain belül „nem engedhetik meg maguknak a túlélést” egyaránt a mi életmódunk, felelőtlenségünk, hanyagságunk áldozatai.

Orbán nem az „Apokalipszis lovasa”, hanem hatalommal kereskedő és könnyű álmot ígérő politikai kufár, túlbecsülni nem kell, alábecsülni viszont nem szabad, legalábbis fő „árucikkét”, a társadalmi gyűlöletet. Orbán politikai „előnye” mindig is az volt, hogy szándékosan vak az égető társadalmi igazságtalanságokra, számára érdektelen a magyar társadalom zömének nyomora, amíg ki tud keverni egy olyan koktélt, amelyben a felsőbb osztályok gazdaságilag érdekeltek a hatalmában (és függenek attól), az alsóbb osztályokkal pedig elhiteti, hogy ő jelenti a „biztonságot”.

Orbán tudja, hogy történelmileg bizonyított: mindig kényelmesebb a tőkét támogatni. A globális ökológiai- és klímaválság ezt az osztálykompromisszumot fogja felborítani, hiszen tömegesen annyi ember válik érintetté, hogy az Orbán-rendszer képtelen lesz fenntartani az elmúlt évtized kényszeregyensúlyát. Illetve lesz egy legutolsó eszköze: ez pedig a militarizáció.

Orbán azt látta be, hogy az ökológiai- és klímaválság hatásai közvetlen társadalmi következményekként fognak jelentkezni, amelyekre reagálnia kell: nem akar kiegyenlíteni, az alsó társadalmi osztályok túlélését biztosítani (ekkor ugyanis „felül” kellene megszorítani). Marad a militarizálódás.

Orbánt látszólag sokan gyűlölik az európai politikában, azonban az kétségtelen, hogy a menekültválság kapcsán végül is az európai vezetők kimondva-kimondatlanul az embertelen orbáni megoldást vették át. Ha ugyanez fog megtörténni a klíma- és ökológiai válság a mostaninál is erősebb begyűrűzésével, akkor Európai határainál állandó fegyveres összecsapások lesznek: a mostani „passzív mészárlást” (menekültek hajóinak visszaszorítását, kikötésük megtiltását, menekültek vízbe fulladásnak végignézését) aktív embertelenség fogja felváltani.

A következő hónapok, évek legfontosabb feladata ennek megakadályozása, hiszen ez a kulcsa a klíma- és ökológiai vészhelyzet kezelésének – legalábbis akkor, ha az orbáninál igazságosabb, szolidárisabb, humánusabb válasz szeretnénk adni!

 

magyardiplo.hu

 


A cikk eredetileg a Mércén jelent meg július 12-én - https://merce.hu/2021/07/12/az-orban-rendszer-a-klimavalsagban-rendkivuli-kormanyzas-es-militarizalodas/


 

h i r d e t é s

Kommentek