„2002-ben, a választások előtt a liberális barátnőm torkaszakadtából üvöltött velem a Múzeum körúton, hogy szégyelljem magam, ha a Fideszre szavazok, mert Orbán diktatúrát épít, újra jön majd a fekete autó, újra rettegés lesz Magyarországon. Sosem felejtem el.

Igen, szégyelltem magam. Szégyelltem azért, hogy mindenki minket néz, s akkor azt hittem, Dórinak elment az esze. Tizenöt évvel ezelőtt a szocik csinálták a fesztivált: riogattak a 23 millió románnal, kiforgatták Kövér László „köteles beszédét”, az SZDSZ-szel karöltve mételyezték a lelkeket, hergelték egymás ellen az embereket. Családok szakadtak szét, rokonok nem álltak szóba egymással, mert volt fideszes, más meg emeszpés. És a politikai hovatartozás skarlát betűként villogott a homlokokon. A fideszes üldözendő volt, megvetendő, az emeszpés-szadeszes erkölcsi fölényben érezte magát.

Tizenöt éve a Fideszre szavaztam. Szégyellem magam. Kimondhatatlanul, mélyen. És megkövetem a barátnőmet, aki akkor váteszként, vagy csak hiszterizált állapotában, tök mindegy, de megmondta, mivé lesz ez az ország. Szerintem ő sem gondolta komolyan, mégis megvalósult.

Ma a 2002-es hangulatot nyugodtan meg lehet szorozni ezerrel. Mára csak a fideszes vélemény maradt. Mindenki idióta, sorosbérenc, simicskacsicska, aki mást gondol. Mert vagy beállsz a Fidesz-birkasorba, és akkor jó káder vagy, vagy, urambocsá’, vállalod a más véleményed, akkor meg hazaáruló, ballib felforgató.

Borzasztó látni, ahogy emberek okádnak egymásra, akik a saját buta szűklátókörűségüket kérik számon máson, akik ájultan tapsolnak, mert Orbán megállítja a migráncsokat, Sorost, Vona Gábort, bónuszként meg felpofozza Brüsszelt.

Rosszul vagyok ettől. És nagyon-nagyon örülök, hogy van végre néhány ember – legyen akármilyen politikai beállítottságú –, sportoló, színész, vállalatvezető, újságíró, értelmiségi, aki ki meri mondani, hogy ez az ország élhetetlen. És nem Soros meg Simicska meg a migráncsok miatt. Nem.

És azokat nézem a legnagyobb döbbenettel, akik „hipernemzetiek”, akiknek a Jobbik már nem az a Jobbik, jelentsen ez akármit is, akik osztogatják a Habony-média ocsmányságait Bayerestől, Ripostostól, s szépen sorolnak be a „nemzeti” Orbán mögé. A kormánymédia meg a hasát fogja a röhögéstől, maguk sem gondolták, hogy ez ilyen könnyen megy. Hogy még csak ostor sem kell, az emberek maguk mennek a vágóhídra. Hosszú, tömött sorokban.

Én nem vagyok fideszes, de sorosos, simicskás, CEU-s, liberális, még csak ájult jobbikos sem. Normálisnak, józannak mondanám inkább magam. Mert itt szeretnék jövőt a gyerekemnek, szebb jövőt, ha úgy tetszik. Perspektivikus jövőt, jóléttel, szabadsággal, igazsággal, önazonossággal, büszkeséggel.

És nem bocsátom meg senkinek, aki nem veszi a fáradságot a gondolkodásra, s elveszi a lehetőséget a gyerekeinktől. Az enyémtől és a másétól is. Ha hagyjuk, hogy ez az ország így haladjon tovább, ahogy mostanság, azért borzasztó nagy árat fogunk fizetni. Én szóltam.”

Vona Szabó Krisztina