h i r d e t é s

Orbán korábbi embere szerint semmi szükség nincsen a Fudan Egyetemre

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam

Orbán korábbi embere szerint semmi szükség nincsen a Fudan Egyetemre

2021. április 21. - 19:43

 

Pálinkás József szerint biztos lesz olyan diák, aki ezzel jól jár, csak kérdés, milyen áron.

A kép illusztráció! - Forrás: DIREKT36

"Ide lehetett volna hívni valamelyik európai vagy amerikai egyetemet is. Ennek a beruházásnak a teljesen felesleges gigaberuházás volt az, ami sokakban felébreszti a gyanút, hogy mi szükség van erre" - jelentette ki Pálinkás József, az MTA volt elnöke az ATV Egyenes beszéd című műsorában a Fudan Egyetemről.

Úgy véli, semmi szükség nincsen egy ekkora méretű külföldi egyetemre Magyarországon. Gondolatkísérletként eljátszott azzal, hogy a kínai egyetemre szánt pénzt a magyar felsőoktatásba kellett volna befektetni, olyan fizetéseket adva, hogy Nyugat-Európából idejöjjenek az oktatók. Szerinte elsősorban külföldiek lesznek az oktatók, noha a hazai egyetemekről is fognak elszívni tanárokat. Arra a kérdésre, hogy a hallgatók ezzel jobban járnak-e, úgy reagált, hogy biztos lesz olyan diák, aki igen, de fontos azt is megnézni, hogy milyen áron.

Pálinkás József elmondta, az egész magyar felsőoktatásból pénzt fognak kivenni, hogy lehessen működtetni az óriási méretű egyetemet. Ugyanakkor elismerte, a magyar tudásbázis gazdagodik a Fudannal. 

"Csak milyen áron?" - tette fel a kérdést, majd hozzátette: a magyar tudásbázis tízszeresére növekedhetett volna fele ilyen áron. (nepszava.hu)


 

Kommentek

h i r d e t é s