fbpx Orbán jó dohos beszédet mondott | CIVILHETES

h i r d e t é s

Orbán jó dohos beszédet mondott

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam

Orbán jó dohos beszédet mondott

2021. október 23. - 18:27

 

Orbán soha nem felejti 2006-ot, Márki-Zay szerint a miniszterelnök barátai is a szabadságukért küzdenek

Orbán Viktor ünnepi beszédet mond - Forrás: Magyarország Kormánya/Facebook

Az 1956-os forradalom és szabadságharc kitörésének 65. évfordulóján, szombaton több tömegrendezvényt is tartottak Budapesten.

A programsorozatot a Magyar Kétfarkú Kutyapárt nyitotta délben a maga Békemenetével, a résztvevők az Oktogonról a Széll Kálmán térre mentek, útközben többször is megálltak, képviselőjelöltek mondtak beszédeket. Kovács Gergely pártelnök közölte, bár sikerült megállítani a bevándorlást, egy tetőt is építeni kell az ország fölé.

A Civil Összefogás Fórum (CÖF) által szervezett Békemenet gyülekezője 13 órától volt a Műegyetem rakparton, majd a menet több tízezer résztvevővel indult az Andrássy út és a Bajcsy-Zsilinszky út sarkára. Nem telt ugyanakkor teljesen békésen az út, a vonulók nyugalmát egy „Orbán egy geci” molinó zavarta meg.

Orbán Viktor ünnepi beszéde szűk fél órát késett. A miniszterelnök inkább beszélt a 2006-os eseményekről, mintsem az 1956-ban történtekről, de szót ejtett a jövő évi választásokról, ahogy arról is, amit a baloldal csinál, annak több köze van a szórakoztatóiparhoz, mint a felelős politikához.

Az ellenzék nagyjából ezzel egy időben tartott nagygyűlést, az Egységben a szabad Magyarországért! címmel meghirdetett megemlékezésen felszólalt az összes, előválasztáson részt vett miniszterelnök-jelölt is. A győztes Márki-Zay Péter beszédében hangsúlyozta, csak együtt lehet nyerni jövő áprilisban, ameddig szerinte csak egy kérdés maradt: Fidesz vagy nem Fidesz. (24.hu)


 

Kommentek

h i r d e t é s