h i r d e t é s

Orbán és az amerikai nagykövet alsógatyában repültek

Olvasási idő
2perc
Eddig olvastam
a- a+

Orbán és az amerikai nagykövet alsógatyában repültek

2019. október 23. - 06:54

Orbán Viktor címlapsztori volt a keddi New York Timesban, mert az amerikai külügyminisztérium helyettes államtitkára egy zártajtós meghallgatáson azt mondta, Putyin mellett a magyar miniszterelnöknek is szerepe volt Trump Ukrajna ellen hangolásában.

Orbán Viktor miniszterelnök és David B. Cornstein, az Egyesült Államok budapesti nagykövete az amerikai nemzeti ünnep, a függetlenség napja 243. évfordulója tiszteletére rendezett fogadáson a Budapest Kongresszusi Központban 2019. július 9-én - Fotó: Koszticsák Szilárd/MTI/MTVA

Estére befutott egy másik kiemelt sztori, amely a budapesti amerikai nagykövet sajátos munkásságáról szól. A New York Times szerzői mintegy két tucat olyan amerikai és magyar tisztviselővel beszéltek, akik dolgoztak David Cornsteinnel, de a nagykövet is kétszer leült velük interjúzni. - írja a 444

cikk számos részlete már ismert lehetett a magyar olvasó előtt, de így együtt minden korábbinál élesebben rajzolja ki azt a tendenciát, hogy - saját elégedetlen kollégáinak megfogalmazása szerint -

Cornstein egyre kevésbé az Egyesült Államok követe Budapesten, és egyre inkább a magyar kormány képviselője Washingtonban.

A lap forrásai szerint Cornstein rendszeresen akadályozza a magyar kormánnyal szemben kritikus üzenetek eljuttatását Washingtonba és sokszor képvisel a külügyminisztériumáétól eltérő álláspontot, ami egy diplomatánál kirívó. Abban már nincs ekkora egyetértés, hogy Cornstein egyszerűen felkészületlen, vagy/ezért megvezetik a magyar kormány képviselői, vagy nagyon is jól értelmezi régi barátja, Donald Trump külpolitikai módszereit és szándékait.

A cikkben szerepel két árulkodó, egyben nehezen felejthető jelenet.

1. A míting

Áprilisban a magyar kormány meghívására Budapestre érkeztek kongresszusi képviselők munkatársai. Amerikai diplomaták úgy alakították, hogy ne csak a sikerszöveget mantrázó kormányzati szereplőkkel találkozzanak, hanem legalább 45 perc legyen, amikor magyar civil szervezetek a korrupcióról és a jogállam leépítéséről mondják el nekik a véleményüket.

Erre a megbeszélésre toppant be hívatlanul Cornstein, kezébe vette a beszélgetés fonalát, és elmondta, hogy 

ő aztán nem lát korrupciót. 

Ligeti Miklós, a Transparency jogi igazgatója állítása szerint emiatt egyáltalán nem tudta elmondani a korrupcióról szóló előadását, és azt nyilatkozta a Timesnak, hogy Cornstein a legrosszabb diplomata, akivel találkozott.

Pardavi Márta, a Helsinki Bizottság társelnöke megdöbbenve mesélte a lapnak, hogy az USA nagykövete elismerőleg mondta a vendégeknek, hogy Orbán a kezében tartja a végrehajtó hatalmat, a törvényhozást és a bírókat is.

2. A repülő

Cornstein nem nagyon fogta vissza magát, amikor az Orbánhoz fűződő személyes kapcsolatáról kérdezte a Times. Elmesélte például, hogy amikor hazafelé repültek a Trump-találkozóról a miniszterelnök különgépén, akkor - hogy is adjam ezt vissza magyarul - 

a hosszú naptól kimerült két férfi „alsóneműre vetkőzött, szunyókált és trécselt a kanapékon”.

(NYT) / 444.hu