h i r d e t é s

Orbán csak álmodhat arról, amit Málta elért

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

Orbán csak álmodhat arról, amit Málta elért

2021. augusztus 25. - 08:21

90% felett a beoltottság, ez most a világrekord, Málta bezárja oltóközpontjai nagy részét.

oltópont Máltán - Forrás: Global Times

Beoltották Málta 12 évesnél idősebb lakosságának a 90 százalékát koronavírus elleni vakcinával - közölte kedden a vallettai egészségügyi minisztérium.  Málta ezzel a világon az első ország, amely elérte ezt az átoltottsági szintet. A fejlemények nyomán a vallettai vezetés a oltóközpontok bezárása mellett döntött, egyedül az ország északkeleti felében található Msidában működő Máltai Egyetem kampuszán tartanak meg egy ilyen létesítményt.

Az egészségügyi tárca szerint több mint 792 ezer dózis védőoltást használtak fel 410 ezer ember immunizálásához a valamivel több mint félmillió lakosú szigeten. "Világrekordot döntöttünk. Már nem szükséges nyitva tartani minden oltóközpontot, mivel Málta (és a Máltához tartozó) Gozo sziget lakosságának 90 százaléka be lett oltva" - jelentette ki Chris Fearne egészségügyi miniszter.

A tárcavezető közölte azt is, hogy szeptember 6-tól a beoltott személyek részt vehetnek a legfeljebb százfős nyilvános rendezvényeken. Az ülve tartott rendezvényeken, mint például koncertek és esküvők esetében a résztvevők maximális számát az eddigi háromszázról ötszázra emelték.

Míg a következő hetekben további lazítások várhatóak, a vallettai hatóságok továbbra is kitartanak a szigorú beutazási korlátozások mellett. Csakis teljeskörűen beoltott emberek utazhatnak be az uniós országokból, Nagy-Britanniából, illetve az Egyesült Államok egyes tagállamaiból. Máltán a járvány kitörése óta 35 866 fertőzöttet azonosítottak, akik közül 437-en hunytak el a kórban. (Portfolio)