h i r d e t é s

Orbán biztosította az Audit, hogy a profit privát, a kockázat közös

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

Orbán biztosította az Audit, hogy a profit privát, a kockázat közös

2020. június 18. - 10:04

Ja, persze, majd menjenek közmunkára vagy a seregbe. Köszi. - írja a mandiner.hu.

Illusztráció: MTI Fotó: Koszticsák Szilárd

„Azt pedig remekül tudja az összes multi és Orbán Viktor is, hogy Magyarország jelenlegi kormányát és működését azért tolerálja az Európai Unió, mert ez a kormány olyan kritikátlanul szolgálja ki a nyugat-európai multik érdekeit, mint talán egyetlen másik sem, viszont míg így tesz, nagyjából azt csinál, amit jónak lát.

Így hát a cégnek és a kormánynak egyaránt előnyös, ha Magyarország lakosai finanszírozzák, hogy a tulajdonosoknak ne fájjon a társadalom jelentős része számára igen súlyos következményekkel járó járvány, és még munkahelyvédelem címén is el lehet adni a projektet. Ami persze annak fényében kicsit röhejesen hangzik, hogy úgy egyébként a kormányt teljes mértékben hidegen hagyja, mi is van a néppel, és azért durván álságos munkahely-védelemről papolni, mikor a munkanélkülieket gyakorlatilag leírták. Ja, persze, majd menjenek közmunkára vagy a seregbe. Köszi.

Mert itt két problémát is azonosíthatunk (vagy ha akarunk, akkor sokkal többet, de most erről a kettőről lesz szó). Az egyik probléma Orbán Viktor politikája és kormánya, amely multinacionális nagyvállalatokat meg magyarországi oligarchákat támogat a válságban ahelyett, hogy olyan kezdeményezéseket finanszírozna, melyek a társadalom jólétét és megélhetését szolgálják.

Ez egyébként teljesen idegen az Orbán-kormánytól, valahogy jobban szeretik, ha a társadalom különböző csoportjai egymással látszólagos érdekellentétben, de mindenképp függő és zsarolható helyzetben vannak, ráadásul a munkahelyek védelméről (= cégek kifizetéséről) is sokkal könnyebb beszélni, ha nagy, magántulajdonú cégeknél dolgoznak emberek, és latifundiumokon termelnek éhbérért mezőgazdasági terményeket, mintha például szövetkezetekben. (Közben a CBA-ban spanyol a paradicsom, oda se neki.)”

Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.

mandiner.hu