h i r d e t é s

Orbán a NATO-ról – Egér mondja az elefántra, hogy gyenge

Olvasási idő
2perc
Eddig olvastam
a- a+

Orbán a NATO-ról – Egér mondja az elefántra, hogy gyenge

2019. február 15. - 09:05

Már a NATO-ban sem bízik Orbán Viktor. Azt állítja, hogy nem lehet a szervezetre bízni Magyarország biztonságát. Majd megfejeli az egészet azzal, hogy egyedül is meg tudjuk védeni magunkat. Kétségtelenül megmosolyogtató kijelentés és szinte biztosak vagyunk benne, hogy a miniszterelnök is tisztában van azzal, hogy ordas nagyot lódított.

A Miniszterelnöki Sajtóiroda által közreadott képen Orbán Viktor miniszterelnök (j) fogadja Mike Pompeo amerikai külügyminisztert hivatalában, a Karmelita kolostorban 2019. február 11-én. - MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Szecsődi Balázs

Persze mivel Orbán Viktor nem esett át az utóbbi néhány évben nemzetbiztonsági átvilágításon – ahogy azt Pintér Sándor is megerősítette – nem tudhatjuk biztosan, hogy mely stádiumot érhette el bizonnyal létező pszichés leépülése.

Bizonyára Mike Pompeo, amerikai külügyminiszternek erről világosabb képe van, mint nekünk, elvégre az Egyesült Államok, még a jelenlegi elnök mellett sem engedheti meg magának, hogy ne legyen tisztában a tárgyalófeleik jelentette esetleges bárminemű kockázattal.

Márpedig Pompeo a napokban találkozott Orbánnal. Hogy mi hangzott el a találkozó során, arról csak találgathatunk, mert ugye Orbán szava ritkán egyenes és soha nem őszinte. Mondjuk ki, ő akkor egyenes, amikor egyenes pofánkba hazudik.

Orbán szerint Pompeo két okból látogatott Magyarországra: egyrészt a két ország szövetségese egymásnak, másrészt az előző amerikai elnök, Barack Obamának nem volt fontos Közép-Európa, de Donald Trumpnak igen.

- Ha a NATO keretein túli együttműködés lehetőségeit keressük, akkor mindig észben kell tartanunk, hogy az amerikai külpolitikában Közép-Európára nézve nincs tartós politikai elem - tette hozzá Orbán, arra utalva, hogy az USA törekvései a térségünkben hajlamosak változni, így nekünk erre is fel kell készülni. /168 óra/

Ahhoz képest, hogy szövetséges a két ország, Orbán nem fukarkodott a hazánkban úgy dívó Amerika-ellenes retorikával. De csak óvatosan természetesen, hiszen lóvé, vagy épp a fegyver mindig jól jön. Utóbbi természetesen azt a látszatot hívatott kelteni, hogy létezik bármiféle védelmünk.

- Nem gondolom, hogy Magyarország katonai biztonságát a NATO-ra lehetne alapozni.

Ennek némileg ellentmondva Orbán azt is kijelentette, hogy az egységes európai hadsereg létrehozásának elkötelezett híve. A kormányfő ugyanakkor bírálta az Európai Unió szankcióit Oroszország ellen, de inkább az oroszokkal való gazdasági együttműködést, illetve a gázkérdést járta finoman körül.

Orbán egyaránt nyitottnak mutatkozott a Románia fekete-tengeri területén kitermelésre váró földgáz, valamint egy horvátországi LNG-terminálból érkező amerikai cseppfolyós gáz magyar felvásárlására, de azt hozzátette:

- Magyarok vagyunk, nem balekok.

Teljes képzavar. Azt eddig is világosan tudni lehetett, hogy Orbán Viktor, ha nem is akaratlagosan Putyin ügynöke az EU-n belül. De annyira hülye még ő sem lehet, hogy olyan békét fenntartani képes katonai szövetség, mint a NATO nélkül több, vagy akárcsak bármiféle esélye lehet Magyarországnak.

Amiből világosan adja magát a következtetés, hogy az EU után a NATO meggyengítése a célja.