h i r d e t é s

Orbán: a keresztény kultúrát meg kell őrizni

Olvasási idő
3perc
Eddig olvastam
a- a+

Orbán: a keresztény kultúrát meg kell őrizni

2018. február 16. - 21:41

A CDI szerint a keresztény kultúra érték, ezért meg kell őrizni - mondta Orbán Viktor miniszterelnök a kereszténydemokrata irányultságú centrumpártokat tömörítő CDI budapesti konferenciájának keretében tartott sajtótájékoztatón, pénteken. 

Ján Figel, az Európai Unió vallásszabadságért felelős különmegbízottja (b) és Orbán Viktor miniszterelnök, a CDI alelnöke a kereszténydemokrata pártokat tömörítő Kereszténydemokrata Internacionálé (CDI) budapesti vezetőségi ülése keretében a politika és vallás közti párbeszédről tartott konferencián a Marriott Hotelben 2018. február 16-án. Forrás: MTI Fotó: Szigetváry Zsolt

Az internacionálé teljes jogú tagjává választották a Romániai Magyar Demokrata Szövetséget is.

A kormányfő kiemelte: a CDI keresztény indíttatású szervezet, amely az emberi méltóságot tekinti a politika alapjának.

Ez azért fontos, mert az átalakuló világban a politikai viták középpontjába mindenhol az identitáskérdések kerülnek majd, ez Európában látható a leginkább, mert a migráció felerősítette ezeket a kérdéseket

- magyarázta.

Hangsúlyozta: a budapesti ülésen döntöttek arról, hogy elindul a CDI ifjúsági szervezetének megalapítása, a Kaukázusból érkezett pártok közelebb léptek a szervezethez, új tagokat fogadtak be Latin-Amerikából és Közép-Európából, továbbá a térség magyar pártjainak nagy részét is felvették tagnak a CDI-be.

Orbán Viktor kifejtette: Magyarország is olyan európai ország, amely leginkább saját magára és Európára figyel, és kevesebb figyelem jut az Európán kívüli politikára.

A CDI - amelynek csaknem 20 éve az egyik alelnöke - bizonyos értékek, a kereszténydemokrata értékek mentén egy világszerveződést próbál létrehozni, és ebben rendkívül sikeres

- mondta.

Hangsúlyozta, a szervezet erősödésének azonban hullámai vannak, és a mostani budapesti üléssel újabb jelentős lökést szeretnének adni a CDI fejlődésének, valamint Közép-Európa integrációjának is, különös tekintettel a Nyugat-Balkánra. A cél az, hogy minél több ország valamely pártját integrálják a szervezetbe, és az erre vonatkozó döntések ma megszülettek - közölte.

A miniszterelnök kijelentette: vannak pillanatok, amikor különösen fontos a CDI, és most olyan időszak elején vagyunk, amikor az ilyen szervezetek rendkívül lényegesek lesznek, mert a világ jelentősen változik körülöttünk. Megjegyezte: a CDI képes jó kérdéseket feltenni a jövőre nézve, és "ez szép küldetés".

Andrés Pastrana, a CDI elnöke, Kolumbia volt államfője a tájékoztatón arról számolt be, hogy Budapesten 18 új pártot vettek fel a szervezetbe, s immár több mint 100 a társ- és testvérszervezetek száma. A politikus a tanácskozást a jövő generációjának felkészítése szempontjából is fontosnak ítélte.

Az elnök köszönetet mondott Orbán Viktornak, amiért találkozott Antonio Ledezma venezuelai ellenzéki politikussal, aki el tudott menekülni az országból.

Jelezte azt is: biztos abban, hogy a választáson győztesként ünnepelhetik a Fideszt.

Antonió López-Istúriz, a CDI főtitkára, néppárti európai parlamenti képviselő egyértelműnek nevezte Orbán Viktor vezető szerepét a közép-európai és balkáni ügyekben, továbbá létfontosságúnak ítélte, hogy egy ifjúsági szervezet is megjelenjen a CDI berkeiben. A Fidesz is ekként indult még a kommunista hatalom ellenében, ezt példaként tudják felmutatni - jegyezte meg.

A főtitkár a szervezet törekvései között említette, hogy foglalkozzon az elszegényedéssel és a társadalmi egyenlőtlenségekkel.

Azt is megerősítette: az összes tagszervezet vállszélességgel kiáll Orbán Viktor és a Fidesz mellett a választáson.

A Romániai Magyar Demokrata Szövetség MTI-hez eljuttatott közleményében tudatta, hogy a szövetség eddigi megfigyelői státuszát megváltoztatták és teljes jogú tag lehet. Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke reagálásában azt írta, a tagfelvételt tavaly kezdeményezte a szövetség, amely fontosnak tartja a magyar közösség hangját a nemzetközi fórumokon is hallatni, a maga eszközeivel a globális közpolitikák alakításához hozzájárulni. Hozzátette: az elmúlt kétezer évet nem szabad feladni, keresztény örökségét ezután is bátran kellene vállalnia a kontinensnek.

(MTI)