h i r d e t é s

Önkormányzati képviselőt választanak vasárnap Salgótarjánban

Olvasási idő
kevesebb, mint
1 perc
Eddig olvastam
a- a+

Önkormányzati képviselőt választanak vasárnap Salgótarjánban

2020. augusztus 31. - 17:26

Önkormányzati képviselőt választanak vasárnap Salgótarjánban, a 3-as számú egyéni választókerületben, a tisztségért négyen indulnak.

A salgótarjáni városháza - Forrás: Google Streetview

Az időközi választást azért kellett kiírni, mert Turcsány László, aki a Fidesz-KDNP frakcióvezetőjeként dolgozott az önkormányzatban és 2010-től volt a választókerület képviselője, januárban személyes okokra hivatkozva lemondott. A politikus ezt követően kilépett a Fideszből is. Turcsány László vasárnap függetlenként újraindul a képviselői posztért.

A voksolást eredetileg április 5-re írták ki, de akkor a veszélyhelyzet miatt elmaradt.
Romhányi Katalin jegyző hétfőn az MTI-nek elmondta, hogy négyen indulnak a képviselői tisztségért: Bangó Krisztián (Munkáspárt), Hegedűs Gábor (független), Kovács Andrea (Salgótarján, Szeretem! Egyesület - DK, Jobbik, LMP, MSZP, Párbeszéd, Tarjáni Városlakó Egyesület) és Turcsány László (független).
A jegyző közölte: vasárnap 2717 helybéli voksolhat reggel 6-tól este 7 óráig hét választókörzetben. (MTI)