h i r d e t é s

Önismeret

Olvasási idő
3perc
Eddig olvastam
a- a+

Önismeret

2021. január 19. - 18:02

Létezik négy fogalom, ami az egyén személyiségét meghatározza.

Beszélünk Ruh-ról ( روح ,( ami a lélek, melyet Allah (SWT) teremtésünkkor anyáink méhében belénk lehel. Ezzel programozza belénk azokat a kódokat, melyeket neveltetésünkkel, környezetünk hatásai alatt és szabad akaratunk döntései által elő tudunk hívni, érvényre tudunk juttatni, vagy éppen elherdáljuk, elvesztegetjük azokat.

Az Ego ( نفس ,( azaz Nafsz, melyet az Iszlám gondolkodók egy lóhoz hasonlítanak. Ha lovasa nem neveli, elhanyagolja elvadulhat, ha ráül levetheti magáról, megbokrosodik. Ha azonban a lovas karban tartja, akkor kezessé vélik és lesi gazdája minden kívánságát, hogy eszköz lehessen azok teljesítésében. A Nafsz távozik a testből, annak halálakor úgy, hogy bele van ágyazva a Ruh, a lélek. A nafsz, azaz ego a túlvilági elszámolás alanya. A vele távozó Ruh, azaz lélek csupán a potenciális lehetőségek tárháza, amiből az egónak lehetősége nyílt volna lehívni kódolt attribútumokat, értékeket.

A szív ( قلب ,( azaz Qalb, szintén részt vesz döntéseinkben, hiszen vannak érzéseink, érzelmeink, szubjektív ítéleteink. A szív nem csak érez, hanem lát is. A szívvel való látás a Baszirah ( بصيرة .( Ennek kialakítása, fejlesztése minden hívő kötelessége, enélkül megfosztjuk magunkat a Jelek észrevételétől, melyek olvasása a döntések meghozatalakor lényeges. Modern világunk egyik sajátossága a Baszirah kioltása. Ha a szív nem lát, akkor egyedül az értelem, tudatosság (عقل ,(azaz Aql marad, ami csak logikai, érdekeltségi szinten teszi össze az információkat. Modern világunk ennek ad prioritást, a többi elemet vagy tagadja, vagy nem tulajdonít azoknak jelentőséget. Ezek tehát a lélek, ego, szív és értelem, melyek az egyént kifelé sugározzák, ítéleteit befolyásolják. De létezik egy ötödik fogalom, amiről eddig nem beszéltünk. Ez a Szirr (سر ,( azaz titok. A titok, amit csak mi magunk ismerünk és Allah.

(Allah) ismeri a szemek megtévesztésének (trükkjeit) és mindazt, mit a keblek rejtenek8 . (Korán 40:19)

Szemek megtévesztése:

  1. Bűvészmutatvány, mágia, ahol az ember nem azt látja, ami a valóság, hanem azt, ami hamis. Saját szeme téveszti meg.
  2. Akaratlagos megtévesztés, amikor pl. a szem szeretet jelez, de valójában a szívben gyűlölet ül.
  3. Kémlelő szem, ami azt látja, amit nem kellene, ezzel bűnt követ el.

Csak mi tudjuk, milyen kapcsolatot ápolunk Allahhal, magunkkal és mi az, ami másokkal összeköt. Hiába élünk családunkkal, párunkkal, hozzátartozóinkkal. Egy adott állapotban az egónk belsejében lévő Szirr akár teljesen ellentétesen motiválhat ahhoz képest, mint amilyen képet magunkról kialakítunk. Ha a Szirr összhangban van a külső megjelenéssel, az egyénről tiszta kép alakul ki, akár hívő, akár hitetlen. De ha a Szirr tudatosan különbözik attól a képtől, mint amit az egyén magáról mutat, az a képmutatás, azaz Nifaq (نفاق .( Ezt a legbelső motivációt csak mi ismerjük, ha egyáltalán ismerjük. Mert nem mindenki van tisztában saját legbelső énjével. Ha a Szirr és a többi négy elem nem dolgozik összhangban, az egyén nem képes felismerni önmagát, önmaga számára is idegenné válik. Ezek után mi a titok? Egy definiálhatatlan fogalom, mert nem minden esetben racionalitás. Sőt! Legtöbb esetben irracionalitás. A kérdésre adott „csak” válasz, ez a titok. Miért voltál ott? Csak! Néha magunk sem tudjuk. És az ilyen irracionalitások átírják életünket, mások életét, előre nem kalkulálhatók és visszatekintve saját múltunkra, népünk történelmére, ezek meghatározó része ilyen irracionalitásokban zajlott le. Véletlenek, „csak-ok” halmaza.

Ezek a véletlenek, „csak-ok” juttatnak el a sorshoz ( قدر ,( ami arabul Qadr és egyben a titok, a Szirr kulcsa. Mert a sors egy része elrendelt, amit ember nem tud befolyásolni, pl. földrengés, baleset, sorscsapás, vagy szerencse, valamilyen áldás. A sors másik része nem elrendelt és teljes egészében az egyén kezében van azáltal, hogy a fent említett képességeit miként alkalmazza az elrendelt sorson belül. Az ember kezében levő sorsot, szabad akarata szerint alakíthatja bárki.

A fenti elemek mindegyike hat együtt és külön-külön is. Hiszen nem egyfajta életet élünk és minden minőségünkben más motivál. Egy tudós nem csak tudós életet él, hanem egyben férj, apa, esetleg szabadidejében egy horgászklub tagja. Ugyanarról a személyről van szó és mégis más kvalitások, belső értékek nyilvánulnak meg minden esetben. Feltehetőleg tudósként az ismereteire alapozott tudatosság, ego, apaként a szív hívja elő a lélek kódjait, de a sors kettőssége (elrendelt és szabad akarat függő), valamint a titok ott lappang minden motiváció mögött.

Címkék: