h i r d e t é s

Olyan 16 ezer pedagógus hiányzik a közoktatásból két héttel az iskolakezdés előtt

Olvasási idő
2perc
Eddig olvastam
a- a+

Olyan 16 ezer pedagógus hiányzik a közoktatásból két héttel az iskolakezdés előtt

2022. augusztus 20. - 06:02

Hogy mekkora a baj az oktatásban, az leginkább a számokból látszik. Nem párszázas vagy párezres hiánnyal küzd az oktatási rendszer. 

A budapesti Vajk-sziget Általános Iskola álláshirdetése - részlet

A következő öt évben 22 ezerrel lesznek kevesebben és akkor még nem számoltuk azokat, akik most szeptemberben nem állnak munkába az eredménytelen sztrájktárgyalások után.

Annyi tanár hiányzik az iskolákból, mint egy kisváros lakossága. Szabó Zsuzsanna Éva, a Pedagógus Szakszervezetének elnöke szerint

körülbelül 16 ezer kolléga hiányzik ebben a tanévben a rendszerből, akkor még hozzá kell adni azoknak a számát is, akik a teljesen eredménytelen sztrájktárgyalásokat követően azt mondják, hogy nem fognak munkába állni szeptember elsején.

Szerinte feketén-fehéren ki lehet számolni, hogy a következő öt évben 22 ezerrel lesznek kevesebben a pedagógusok, mint most, hiszen tudják, hány pedagógushallgató végez ennyi idő alatt, és mennyien mennek majd nyugdíjba.

A pedagógus szakszervezetek már évek óta kongatják a vészharangot, hogy lassan elöregszik a pálya és nincs utánpótlás. Truncsik Viktor, a Budaörsi Herman Ottó Általános Iskola igazgatója a Fókusznak azt mondta,

a sok-sok fiatal, akit felvettünk, nem maradtak a pályán. Nagyon sokan 1-2 év után távoztak.

Az ok szinte mindig ugyanaz, a fizetésükből nem tudnak megélni. Ilyenkor hiába a hivatástudat meg a gyerekek szeretete, a pályán dolgozók szerint egyre inkább elnyomja ezeket a magasztos érzéseket a szorongás a megélhetés miatt és a kiégés. Nem beszélve arról, hogy ezen a pályán nem igazán van feljebbjutási lehetőség, nincs bónusz, se béren kívüli juttatás. És már az sem elég vigasz, hogy a vakáció alatt nem kell dolgozni. Mert sokaknak a nyaralás is csak álom marad.

A pályakezdő pedagógusok bruttó 312 ezer forintot keresnek, ezzel állnak munkába, amikor végeztek. Igen ám, de még 14 év múlva is ezt kapják! Tehát ha van egy olyan pedagógusnő, és nem kevés van, aki elvált és egyedül neveli a gyerekét, ő kérem a létminimum alatt él

– mutatott rá a PSZ elnöke.

A tanévet viszont valahogy el kell indítani, most készülnek az órarendek, de nagyon komoly logisztika kell ahhoz, hogy minden diáknak minden tantárgyat megtanítson valaki, vagy legalább megtartsa az órát. Merthogy 

olyan is előfordult már, hogy a takarítót küldte be az igazgató, hogy legalább valaki felügyeljen a gyerekekre, ha már szakos tanár nincs.

De az igazán elszánt igazgatók nem adják fel: a legkülönbözőbb módon próbálnak kollégát szerezni: álláshirdetéssel, Facebook-reklámmal, de akár óriási molinóval is.

Összegezve tehát igazán szerencsés lesz az a diák az idei tanévben, aki elmondhatja magáról, hogy minden tanóráján valóban megtanítják valamire. A háttérben addig is a szakszervezet küzd, hogy az infláció ne tereljen el még több tanárt a pályáról egy jobb fizetés reményében. (rtl.hu)


Kommentelne? Kattinson ide!

h i r d e t é s