h i r d e t é s

Ők lehetnek a 2024-es választások főszereplői

Olvasási idő
6perc
Eddig olvastam
a- a+

Ők lehetnek a 2024-es választások főszereplői

2023. március 30. - 12:02

A pártok már elkezdték megnevezni a polgármesterjelöltjeiket. 

A kép illusztráció, a fotó az áprilisi választáson készült Budapesten, 2022. április 3-án. - Forrás: Vasvári Tamás/MTI

Messzinek tűnhet még a 2024-es önkormányzati (és európai parlamenti) választás, de a pártok már elkezdték megnevezni a polgármesterjelöltjeiket, illetve az általuk támogatott újraindulókat. Összegyűjtöttük a közelmúlt legfontosabb bejelentéseit. - írja az Index

A Demokratikus Koalíció tavaly augusztusban közölte: az elnökség arra kérte fel a párt polgármestereit, hogy folytassák a munkát 2024 után is, és induljanak újra az önkormányzati választáson. Az átlépésekkel azóta bővült a Demokratikus Koalíció polgármestereinek köre.

László Imre, a XI. kerület DK-s polgármestere tavaly novemberben jelezte, hogy újraindul 2024-ben, idén januárban így tett Niedermüller Péter, a VII. kerület DK-s polgármestere is.

Az MSZP tavaly decemberben kezdte el megnevezni a jelöltjeit, bejelentették, hogy

  • Székesfehérváron Márton Rolandot, az MSZP székesfehérvári önkormányzati képviselőjét,
  • Hajdúdorogon Csige Tamást, a település volt polgármesterét,
  • Budapest XVI. kerületében Csizmazia Ferencet, az MSZP helyi elnökét,
  • Budapest XVII. kerületében Lukoczki Károlyt, az MSZP XVII. kerületi önkormányzati képviselőjét,
  • Budapest XXII. kerületében Pajin Bálintot indítják polgármesterjelöltnek 2024-ben.

Budafok-Tétény azért különleges, mert márciusban itt két másik ellenzéki párt is bejelentette a saját polgármesterjelöltjét:

  • a Momentum Havasi Gábort, a párt fővárosi képviselőjét,
  • míg a Demokratikus Koalíció Perlai Zoltánt, a párt helyi elnökét és frakcióvezetőjét.

A Jobbik–Konzervatívok is saját polgármesterjelöltet szándékoznak indítani a XXII. kerületben, erről Staudt Máté, a párt önkormányzati képviselője beszélt a helyi televízióban.

Szintén tavaly novemberben jelentette be Baranyi Krisztina, a IX. kerület polgármestere, hogy a 2024-es önkormányzati választáson is szeretné megmérettetni magát. Az LMP és a Kutyapárt már beállt mögé, a Párbeszéd az Index kérdésére válaszolva jelentette be, hogy támogatják a ferencvárosi polgármestert. A DK, az MSZP, a Momentum és a Jobbik–Konzervatívok még nem döntöttek.

Idén januárban az ATV Egyenes Beszéd című műsorában a Jobbikból korábban kilépett Mirkóczki Ádám, Eger polgármestere azt mondta, hogy függetlenként tervezi az újraindulását 2024-ben, ugyanis nem lát olyan pártot, amelynek a színeiben szívesen indulna.

Január végén az MSZP újabb polgármesterjelölteket jelentett be:

  • Szombathelyen Nemény András MSZP-s polgármestert,
  • Celldömölkön Fehér László MSZP-s polgármestert,
  • Répcelakon Szabó József MSZP-s polgármestert,
  • Budapest X. kerületében Somlyódy Csaba MSZP-s alpolgármestert

támogatják.

A szocialista párt pápai polgármesterjelöltjeként nevezte meg Grőber Attila önkormányzati képviselőt is, de ő nemrégiben átlépett a Demokratikus Koalícióba.

Még Grőber átlépése előtt arról tájékoztatott az MSZP, hogy a párt kongresszusi határozata szerint aki korábban az MSZP színeiben indult el, az MSZP színeiben lett polgármester vagy önkormányzati képviselő, de aztán átült egy másik pártba, azt nem tudják automatikusan támogatni. Csak akkor, ha részt vesz egy előválasztáson, és azt megnyeri. Grőber Attila mellett ez a határozat vonatkozik az MSZP-ből a DK-ba átlépett Szaniszló Sándor XVIII. kerületi polgármesterre és Kiss László III. kerületi polgármesterre is. Utóbbival szemben a szocialista párt Török Ottót, az MSZP helyi szervezetének elnökségi tagját indítja polgármesterjelöltként. Elviekben az előválasztást egyetlen párt sem utasítja el, de megegyezés még nincs róla.

Februárban a szocialista párt jelezte, hogy

  • Siófokon Lengyel Róbert polgármestert,
  • Mezőcsáton Kormos Annát, az MSZP helyi önkormányzati képviselőjét,
  • Budapest XIX. kerületében Gajda Péter MSZP-s polgármestert,
  • Budapest XIV. kerületében Horváth Csaba MSZP-s polgármestert,
  • valamint Sámodon Bónis Imre MSZP-s polgármestert,

támogatják.

Márciusban pedig azt jelentették be, hogy

  • Érden Csőzik László polgármester,
  • Esztergályhorvátiban Brunner Tibor polgármestert, az MSZP keszthelyi elnökét,
  • Ajkán Schwartz Béla MSZP-s polgármester
  • és Alsógagyon Takács László MSZP-s polgármester

újraindulását támogatják.

A Jobbik–Konzervatívok a jászberényi időközi választás után új irányvonalat fogalmaztak meg, pártpolitikától mentes, szabad, helyi önkormányzati politizálást javasoltak az ellenzéknek. Álláspontjuk szerint a pártoknak olyan személyeket kell támogatniuk, akik a helyi közösségek érdekeit képviselik. Miskolcon Veres Pál polgármester újraindulását támogatja a párt.

A Momentum bejelentette, hogy Soproni Tamás, a párt VI. kerületi polgármestere ismét elindul 2024-ben, továbbá Pikó András újraindulását támogatják a VIII. kerületben. Egy háttérbeszélgetésen az Index kérdésére válaszolva Kunhalmi Ágnes, az MSZP társelnöke azt mondta, hogy pártja támogatni tudná Soproni Tamás újraindulását, de erről még nem született döntés.

A Demokratikus Koalíció közölte, hogy a IV. kerületben, Újpesten Trippon Norbert a polgármesterjelöltjük. Trippont a jelenlegi polgármester, a Momentumból kilépett Déri Tibor is támogatja, aki a Fővárosi Közgyűlésben már a DK frakcióját erősíti.

Az Index is beszámolt arról, hogy a HírTV-nek nyilatkozott Karácsony Gergely, és kérdésre válaszolva ismét megerősítette: újraindul a főpolgármesteri posztért. Korábban erről már többször is beszélt, azt is kijelentette, hogy ő fogja megnyerni a 2024-es főpolgármester-választást. Saját pártján, a Párbeszéden kívül nem automatikus a többi ellenzéki párt támogatása, de nem is zárkóztak el attól, hogy beálljanak Karácsony Gergely jelölése mögé.

A főpolgármester a HírTV-nek arról beszélt, azt támogatja, hogy az ellenzéki pártok között időben legyen megállapodás a 2024-es önkormányzati választásról, de önmagában ne politikai alkuval döntsenek a jelöltek kiválasztásáról. Az előválasztással összefüggésben ugyanakkor hozzátette: az a legfontosabb, hogy a legjobb jelöltet találják meg, és nem az az elsődleges kérdés, hogy milyen formában válasszák ki.

A pártok közötti megállapodást és együttműködést az MSZP szorgalmazza leghangosabban. A szocialisták szerint ahogy telik az idő, az ellenzék esélyei romlanak, ha nem kezdik meg mihamarabb a közös felkészülést, illetve kampányolást.

„Irány: 2024! – Párbeszéddel a Zöld Magyarországért!” címmel rendezvényt tartott a Párbeszéd, amely bejelentette, hogy nevet változtat: Párbeszéd – A Zöldek Pártja, röviden Párbeszéd – Zöldek néven, illetve megújult logóval futnak neki a jövő évi választásoknak. Arról is szó esett, hogy megkezdték a felkészülést az önkormányzati választásra, minden eszközükkel arra fognak törekedni, hogy növeljék a párt és a zöld elkötelezettségű képviselők, illetve önkormányzati vezetők számát, „legyenek bármely párt vagy mozgalom tagjai, vagy akár civil, független jelöltek”.

Karácsony Gergelyről közölték, a párt különösen büszke arra, hogy Magyarország legmagasabb közvetlenül választott közjogi tisztségének betöltője is zöldpolitikus. Szabó Rebeka társelnök kijelentette: bizonyosak benne, hogy ez 2024 után is így marad. Továbbá arra is büszkék, hogy zöld polgármestere van Budapest I. kerületének. 

Az Index megkeresésére válaszolva az ellenzéki párt arról tájékoztatott: maximálisan támogatják V. Naszályi Márta újraindulását az I. kerületi polgármesteri posztért a 2024-es önkormányzati választáson, ahogyan Karácsony Gergely főpolgármestert is támogatják abban, hogy „2024-től még élhetőbbé és fenntarthatóbbá tegye Budapestet”.

Azt is közölték: „A Párbeszéd – Zöldek elkötelezett az iránt, hogy az ország valamennyi településén olyan jelöltek induljanak a 2024-es választásokon, akik a legnagyobb eséllyel képesek legyőzni a Fidesz jelöltjeit, és akik közül minél többen a zöldértékeket vallják magukénak. A személyi kérdésekről egyelőre még nem született döntés, zajlanak az egyeztetések.”

Biztosra vehető, hogy Hódmezővásárhelyen újraindul Márki-Zay Péter, aki pártalapítási terveiről, ellenzéki kerekasztalról és a 2024-es önkormányzati választásról is beszélt az Indexnek adott interjúban.

A Demokratikus Koalíció kihelyezett frakcióülést tartott Szegeden, ahol Gyurcsány Ferenc bejelentette: a DK Botka László szegedi polgármester újraindulását támogatja a 2024-es önkormányzati választásokon.

A március 23-i Kormányinfón megkérdezték Gulyás Gergelytől, hogy a kormánypártok mikor jelentik be a polgármesterjelöltjeiket, illetve a főpolgármester-jelöltjüket. „A megfelelő időben” – válaszolta a Miniszterelnökséget vezető miniszter.

Tavaly júliusban szavazta meg a parlament többsége azt a módosítást, amelynek értelmében 2024-ben egy napon – várhatóan tavasszal, májusban – lesznek az önkormányzati és az európai parlamenti választások. (Index)