h i r d e t é s

Nyomoznak Gulyás Mártonék ellen

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

Nyomoznak Gulyás Mártonék ellen

2021. szeptember 08. - 05:50

Kásler Árpád, a Haza Pártja elnöke egy partizános riportsorozatban elhangzott állítások miatt tett feljelentést.

Gulyás Márton - Forrás: YouTube

A bíróság nyomozást rendelt el Gulyás Márton ellen Kásler Árpád, a Haza Pártja elnökének feljelentése után – olvasható a párt közleményében.

A párt szerint az indoklásban azt írja a bíróság, hogy az elérhető YouTube-videó Kásler nevének közlése, továbbá más beazonosításra alkalmas adatok közlése mellett a pártelnökre vonatkozóan, „más előtt a becsülete csorbítására alkalmas valótlan tényállításokat tett”. A videóban még korábbi, a Haza Nem Eladó néven szerepelt a párt.

A Partizán oldalán tavasszal jelent meg egy 5 részes oknyomozó dokumentumfilm, amely a kamu- vagy rablópártokról szólt. Ezekben a sértettről készült felvételt, illetve a nevét jól láthatóan piros színnel kiírták, mint a párt alapítója, „egy olyan szövegkörnyezetben, amely az elejétől a végéig bűncselekmények halmazának elkövetéséről szól, kamupártokról aláíróívek cserélgetésével és ezeken aláírások hamisításával. a teljes riportanyaggal összemosták a sértett személyét”. (mandiner.hu)