h i r d e t é s

Nyomoznak a magyarországi egészségügyi kartell ügyében

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

Nyomoznak a magyarországi egészségügyi kartell ügyében

2020. január 17. - 10:35

Bár kihallgatás még nem történt.

Illusztráció: MTI Fotó: Koszticsák Szilárd

Nyomoz a rendőrség a 2015-ös egészségügyi kartell ügyében

versenyt korlátozó megállapodás közbeszerzési eljárásban bűntettének gyanúja miatt

 - erősítette meg Polt Péter legfőbb ügyész a parlament honlapjára feltöltött képviselői kérdésre adott írásos válaszában. Hozzátéve, hogy eddig

még egyetlen gyanúsítottat sem hallgattak ki a nyomozó hatóságok.

A legfőbb ügyész megjegyzi, hogy mivel egy 2018-as változtatás miatt a nyomozást immár két részre bontják – felderítésre és vizsgálatra -, ami között a határvonalat a kihallgatás jelenti, ezért a nyomozás felderítési szakaszában az ügyészségnek csupán felügyeleti jogköre van. Így pedig a „nyomozás ura tehát nem az ügyészség, hanem maga a nyomozó hatóság.”

Ismeretes, hogy január elején közölte a Gazdasági Versenyhivatal, hogy összesen 1,6 milliárd forintnyi bírságot szabott ki kartellezésért - az egészségügyi képalkotó berendezkedések piacának felosztásáért - egy uniós pályázat közbeszerzései esetében. Az „Egészségügyi eszközök energia-megtakarítást célzó beszerzésének támogatása” elnevezésű EU-s pályázaton iduló vállalkozások – azaz, a Siemens Healthcare Kft., a Siemens Termelő, Szolgáltató és Kereskedelmi Zrt., a GE Hungary Ipari és Kereskedelmi Kft., a PHILIPS Magyarország Kft., a HOGE Orvosi Műszer Kft., a Premier G. Med Kft., az Euromedic Technology Kft., a Chemium Zrt. ,,f.a.”, a Medirex Zrt., valamint a Mediszer Kórháztechnika és Kereskedelmi Kft. – a GVH szerint az egyik legsúlyosabb versenyjogi jogsértést követték el 2015-ben.

Néhányan azonban, mivel együttműködtek a hatósággal a bírság megfizetését is megúszták, vagy éppen jelentősen (akár 70 százalékkal) is megvágták azt

- írta a hvg.hu.

Ezzel kapcsolatban tett fel kérdést Hadházy Ákos független országgyűlési képviselő és Bangóné Borbély Ildikó MSZP-s képviselő Polt Péter legfőbb ügyésznek az iránt érdeklődve, hogy mivel az eset nemcsak a tisztességtelen piaci magatartás és a versenykorlátozás tilalmáról szóló törvény előírásait sértette meg, hanem büntetőjogi vonatkozásokkal is bírhat, ezért folyik-e bármilyen nyomozás az ügyben.

Erre válaszolva erősítette meg Polt Péter, hogy zajlik a nyomozás az ügyben.

inforadio.hu.