h i r d e t é s

Nyolcezer méteres hegycsúcsok meghódítására indulnak magyar hegymászók

Olvasási idő
kevesebb, mint
1 perc
Eddig olvastam
a- a+

Nyolcezer méteres hegycsúcsok meghódítására indulnak magyar hegymászók

2019. május 28. - 18:22

A Kalifa Alpin csapat tagjaként Lengyel Ferenc hegymászó a Himalájában található 8027 méteres Sisapangma, Varga Csaba nagyváradi hegymászó pedig a 8080 méter magas Hidden Peak (Gasherbrum I) megmászását tűzte ki célul, míg Héjja Bálint a Pamír-hegységben található Lenin-csúcsra indul sítalpakon az idei évben - jelentették be a keddi budapesti sajtótájékoztatón.

Hidden Peak (Gasherbrum I) - Forrás: wikipedia

Varga Csaba júniusban kezdi expedícióját, Héjja Bálint Lengyel Ferenccel együtt júliusban indul a Lenin-csúcsra. Ezt követően Lengyel Ferenc augusztusban kezdi a Sisapangma megmászását és a tervek szerint szeptemberben éri el a csúcsot. A hegymászók a nyolcezer méter feletti hegycsúcsokon pótlólagos oxigén és magashegyi teherhordók segítsége nélkül másznak - hangsúlyozta Bíró Dániel, a Kalifa Magashegyi Expedíciók 2019 kommunikációs menedzsere.

Mint mondta, a tizennégy, nyolcezer méter feletti hegycsúcsból, az úgynevezett Himalája Koronája programból már csak a Sisapangma, a K2 és a Mount Everest csúcsának oxigénpalack nélküli elérése hiányzik a magyar hegymászók eredményei közül. (MTI)