fbpx Nyílt levél Gyurcsány Ferencnek | CIVILHETES

h i r d e t é s

Nyílt levél Gyurcsány Ferencnek

Olvasási idő
2perc
Eddig olvastam

Nyílt levél Gyurcsány Ferencnek

2017. március 19. - 07:45

 

Kedves Ferenc!

Kedveltelek. Sőt, nemcsak kedveltelek, de igen sokáig, erős ellenszélben támogattalak is minden rendelkezésre álló eszközömmel. Megvan Benned az a ritka képesség, hogy az emberek elhiszik Neked: komolyan is gondolod, amit mondasz. A legutolsó alkalom, mikor élőben meghallgattalak, 2014 őszén volt, az Egyetem téren. Egy mondatodra a mai napig emlékszem: "a párt semmi, az ország minden". Ez, ha valaki komolyan is gondolja, és aszerint is tesz, akkor egy gyönyörű, államférfiúi mondat. Önfeláldozásról szól, hazafiságról, az önérdek közérdek mögé rendeléséről. A probléma csak az, hogy azóta fehéren-feketén kiderült: nem gondoltad komolyan.

Aztán az elmúlt években az is kristálytiszta lett, hogy nagyjából az összes kulcsmondatoddal ugyanez a helyzet. Mondtál olyasmiket, hogy ezt a Rezsimet nem lehet parlamenti eszközökkel eltávolítani, éljen az utcai küzdelem, és mindenki, aki biodíszletként a kupolás épületben melegedik, az kollaboráns. És mint sok mindenben, ebben is igazad volt. Csakhát megint azok a fránya tettek, azok hiányoztak. Vagyis inkább nagyonis megvoltak, csaképp pont azzal ellentétesen, mint amit szavakban közöltél. Magad váltál a parlamenti kollaboráció élharcosává, aki minden alkalmat megragadott, hogy az időnként felbuzgó utcai ellenállást lehűtse, és lejárassa.

Tudod Feri, egyszerűen sok volt. Éveken át az ellenkezőjét tenni, mint amit mondasz, az nem megy ám. Ott ülsz a politikusok népszerűségi listájának legvégén, Te vagy a legelutasítottabb közszereplő kies hazánkban. És ez már rég nem a Fidesz korábbi karaktergyilkosságainak eredménye. A demokrata oldal szavazóit is elvesztetted, és nem újságcikkek, hanem a saját rettenetes ellentmondásaid miatt. Te Magad váltál a "vizet prédikál, és bort iszik" mondás élő jelképévé. És adtunk Neked 2009. után egy második esélyt, de harmadik már nincs. Vannak még, nem túl sokan, akikre hat a szómágiád, de a Te parlamenti küszöbön billegő támogatottságodnak hatalmas ára van: háromszor annyit taszít el a demokratikus oldalról. És nem máshová, mint Orbán ölelő karjaiba.

Elbuktál, az már nem kérdés, a kérdés pusztán annyi: képes vagy-e legalább így, pályafutásod végén, legalább egyszer állni a szavadat. És akkor most emlékeztetlek arra az államférfiúi mondatra, onnan az Egyetem térről, 2014 őszéről: "a párt semmi, az ország minden". Nyilván észrevetted, hogy senki nem akar a demokrata oldalon Veled együttműködni. Nyilván azzal is tisztában vagy, hogy miért: minden pártfőnök pontosan tudja, hogy Veled összefogni saját szavazótáboruk lenullázására jó, semmi másra. Így aztán ha tényleg komolyan gondolod, hogy Orbán legyőzhető összefogással 2018-ban a választáson, akkor állnod kell a saját szavad: "a párt semmi, az ország minden". Ha komolyan gondolod, akkor lemondasz, és elmész haza.

Politikai pályád a kudarcok sorozata. Egy valaha a magyarok többsége által támogatott embernek aligha siker parlamenti küszöbön billegő pártot vezetni. És ez már nem lesz jobb. Új, friss erők jönnek, lassan a Nép is ráébred, hogy újat nem lehet a régi elveken és személyekkel létrehozni. Politikusi pályád a végéhez ér nemsokára, de maradt egy utolsó esélyed, hogy javíts a megítéléseden, legalább a történelem számára. Számodra 2018. már csak annyiról szól: milyen módon kerülsz ki végleg a Parlamentből. A saját döntésed alapján fejezed be a politizálást, vagy megvárod, hogy a Nép hozza meg Rólad a végső ítéletet. Ennyi volt, Feri. Tudod: "a párt semmi, az ország minden". Dönts helyesen.

Távozni méltó módon is lehet.

 

Szerző: Szabó Gábor / tuaregblog.blogspot.hu


 

Kommentek

h i r d e t é s