h i r d e t é s

Novák Katalin durcás kisgyerekhez hasonlította Donald Tuskot

Olvasási idő
3perc
Eddig olvastam
a- a+

Novák Katalin durcás kisgyerekhez hasonlította Donald Tuskot

2020. május 07. - 08:22

A Die Welt című konzervatív német lap "Kívánjuk, hogy Németországban a CDU és a CSU egyedül is kormányozhasson" címmel interjút közölt a hírportálján hétfőn Novák Katalin Fidesz-alelnökkel, az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkárával, aki Donald Tuskot durcás kisgyerekhez hasonlította.

Illusztráció: MTI Fotó: Koszticsák Szilárd

Azzal kapcsolatban, hogy az EPP lengyel elnöke, Donald Tusk egy vírushoz hasonlította Orbán Viktor magyar kormányfőt, elmondta, hogy háromgyermekes anyaként volt alkalma átélni kisgyermekek dackorszakát.

A gyerekek

durcásak lesznek, ha nem azt játsszuk, amit akarnak,

ilyen esetekben

férjemmel gyakran becsuktuk az ajtót  és hagytuk, hogy kitombolják magukat

 - mondta. Hozzátette: Donald Tusk lengyel belpolitikai játszmákhoz is felhasználja EPP-elnöki tisztségét, "de mi nem akarunk a játszótársa lenni", vírusként jellemezni egy embert vagy egy pártot egy világjárvány közepette pedig "komolytalan és ízléstelen", és "nem méltó egy politikushoz". A politikus az Európai Parlamentnek a magyarországi szükségállapot időkorlát nélküli meghosszabbításával is kapcsolatos, az Európai Néppárt (EPP) közreműködésével készített április 17-i állásfoglalására vonatkozó kérdésre kijelentette: "káros és szomorú" a dokumentum elfogadása, mert "a valóságnak ellentmondó állásfoglalások" gyengítik, és nem erősítik az EPP-t.

Egyesek az állásfoglalás ellen szavaztak, mások tartózkodtak, egyesek pedig "ismerethiány" miatt megszavazták. Azonban az Európai Bizottság legutóbbi állásfoglalása szerint nincs jogsértő elem a magyarországi veszélyhelyzeti törvényben, ami jól mutatja, "mennyire abszurd a Magyarország elleni kampány" - tette hozzá.

"Ezekben a nehéz időkben miért nem dolgozunk inkább azért, hogy kialakuljon egy közös elképzelés Európában arról, hogy miként tudunk a jövőben másként élni és politizálni?" - válaszolt Novák Katalin arra a felvetésre, hogy éles bírálatot fogalmazott meg a német kormány is mások mellett Heiko Maas külügyminiszter és Michael Roth, a tárca európai ügyekért felelős államminisztere révén.

Hozzátette: "nekünk mindig fontos a jó viszony Németországgal", de "attól tartok, hogy Maas, és főleg Roth, aki elfogadhatatlan kijelentésekre ragadtatta magát Magyarországgal kapcsolatban", kevésbé kormánypolitikát, sokkal inkább "balliberális pártpolitikát" művel.

A demokrácia és a jogállamiság "magától értetődő elv számunkra", és ebben nincs is nézeteltérés, az "alaptalan vádaskodást" viszont "nem tudjuk elfogadni" - mondta Novák Katalin.

Kifejtette, hogy a szükségállapot szabályozása körüli bírálatok "a múltból erednek", egyesek a koronavírus-járvány miatt keletkezett válságot arra akarják kihasználni, hogy "megbüntessék végre a magyar kormányt a migrációs válságban tanúsított unortodox magatartásáért".

Hozzátette: nem tudja megmondani senki, hogy meddig tart a világjárvány, ráadásul a parlament bármikor véget vethet a szükségállapotnak és visszavonhatja a kormányra ruházott különleges jogosítványokat, aminél demokratikusabb megoldást el sem lehet képzelni.

A rémhírterjesztés elleni fellépés törvényi szabályozásával kapcsolatban kiemelte, hogy

"egyetlen újságíró sincs rács mögött", és csak a valótlanságok szándékos és rosszindulatú, a járvány elleni küzdelmet akadályozó terjesztését lehet büntetni.

Novák Katalin német belpolitikai ügyekről többek között elmondta, hogy a válság elhozza "a klasszikus kereszténydemokrata értékek reneszánszát", elvezet a család, a nemzet, a szuverenitás, a biztonság, a keresztény kultúra, de a piacgazdaság és a szubszidiaritás értékének megerősödéséhez is, és erősíti a bevándorlás, a "globalizmus" és a bürokrácia elutasítottságát.

A Kereszténydemokrata Unió (CDU) és a Keresztényszociális Unió (CSU) támogatottsága már emelkedik is, hiszen a pártszövetség a válságban bebizonyítja cselekvőképességét. "Azt kívánom német barátainknak, hogy rövidesen akár koalíciós kényszer nélküli is kormányozhassanak" - mondta Novák Katalin.

(MTI)