h i r d e t é s

Nőtt az alternatív hajtású autók részaránya az ausztriai forgalomba helyezésekben

Olvasási idő
2perc
Eddig olvastam
a- a+

Nőtt az alternatív hajtású autók részaránya az ausztriai forgalomba helyezésekben

2021. november 10. - 11:57

A január-októberi periódusban nagyjából ugyanannyi személygépkocsit helyeztek forgalomba Ausztriában mint egy évvel korábban, ezen belül azonban számban és részarányban is lényesen nőttek az alternatív hajtású autók az osztrák statisztikai hivatal, a Bundesanstalt Statistik Österreich szerdán publikált jelentése szerint.    

Forrás: NLC

A januártól októberig terjedő periódusban 204,6 ezer új személygépkocsit helyeztek forgalomba Ausztriában, ami nagyjából megfelel az egy évvel korábbinak, mindössze 0,1 százalékkal marad el attól. A válság előtti bázishoz, 2019 január-októberi periódusához képest, amikor 283,4 ezer személygépkocsit helyeztek forgalomba, az elmaradás 27,8 százalék.

Az év elejétől nézve a forgalomba helyezések száma nagyjából meg is felel az egy évvel korábbinak, októberben viszont már jóval kevesebb volt: 14,7 ezer, ami 39,2 százalékos visszaesés 2020 októberéhez képest. A január-októberi szinte változatlan forgalomba helyezéseken belül a dízelmotoros autók száma 35,1 százalékkal csökkent, a benzineseké pedig 13,0 százalékkal. Nagymértékben nőtt viszont az alternatív hajtású autók száma, az akkumulátoros, teljesen elektromos hajtású (BEV) autók száma 151,5 százalékkal, a dízel-hibrid autóké 97,4 százalékkal, a benzin-hibrid autóké pedig 87,1 százalékkal nőtt.

A forgalomba helyezéseken belül a legnagyobb részaránya a benzines autóknak volt január-októberben, 39,1 százalékos. A második legnagyobb részarányban az összes alternatív hajtású autó együttesen 36,6 százalékot ért el, a dízeles autók pedig 24,2 százalékot. A benzin-hibrid autók 18,1 százalékban, a teljesen elektromos autók 12,9 százalékban, a dízel-hibrid autók pedig 5,6 százalékban képviseltették magukat a január-októberi forgalomba helyezések között. Az októberi forgalomba helyezésekben az alternatív hajtású autók érték el a legnagyobb arányt, 44,8 százalékot, ami nagyjából tíz százalékponttal haladja meg a benzinesek 33,9 százalékos részesedését és duplája a dízelesek 21,3 százalékának.

Márkák szerint a legnagyobb részarányt a VW vívta ki magának a január-októberi forgalomba helyezésekben, 15,6 százalékosat. A második helyet a Skoda szerezte meg 8,8 százalékkal, mögötte a Seat 6,6 százalékkal, majd a BMW 6,3 százalékkal. Az előző évihez képest az Audi növelte a legnagyobb mértékben az eladásait, 23,1 százalékkal, majd a Fiat 17,6 százalékkal, a BMW 4,1 százalékkal és a VW 2,0 százalékkal. A legnagyobb csökkenés a forgalomba helyezések számában a Renault márkánál volt, 15,6 százalékos. A Hyundai 12,8 százalékkal, a Skoda 11,6 százalékkal, a Ford 6,7 százalékkal kevesebb autót adott el, míg a Mercedes 2,3 százalékkal, a Seat pedig 2,2 százalékkal kevesebbet. (MTI)