h i r d e t é s

Kálmán Olga kimentette magát az első előválasztási vitáról

Olvasási idő
5perc
Eddig olvastam
a- a+

Kálmán Olga kimentette magát az első előválasztási vitáról

2021. május 14. - 07:29

A nézetkülönbségek ellenére személyeskedéstől mentes, nyugodtabb hangvételű beszélgetést folytattak a jelöltek

Tordai Bence és Berg Dániel előválasztási vitája Kálmán Olga képviselőjelölt-jelölt nélkül - Forrás: PARTIZÁN

Csütörtök este zajlott le a az előválasztás első jelölti vitája, melyen a budapesti 4. számú választókerület ellenzéki jelöltjei, a párbeszédes Tordai Bence, és a momentumos Berg Dániel csaptak össze, miután Kálmán Olga, a Demokratikus Koalíció jelöltje pártközi egyezségre hivatkozva nem vállalta a részvételt. - írja a Mérce

A Partizán által szervezett vitán a budai kerület jelöltjei szót ejtettek az alapjövedelemről, az euró bevezetéséről, valamint azt is megtudhattuk, valóban elengedhetetlen-e baloldalinak lenni a zöldpolitika kialakítása során. 

A jelöltek kezdetben az Orbán-rendszerrel kapcsolatos kritikáikat hangoztatták, de a vita előrehaladtával később egymás álláspontjaira is érdemben reagáltak. Bizonyos kérdésekben akadtak nézetkülönbségek, de egy személyeskedéstől mentes, nyugodtabb hangvételű beszélgetést folytattak a jelöltek. Berg Dániel bemutatkozásában arról beszélt, budai lokálpatriótának tartja magát, programjában a válságból való kilábalást és a budai vállalkozók támogatását tűzte ki célul. A gazdaság színvonalának emelésére elengedhetetlennek tartja az euró bevezetését, kritizálta azonban a Párbeszéd alapjövedelem-ötletét. Tordai Bence az ellenzéki összefogás fontosságát emelte ki, és pártja zöld vízióról is beszélt. Szerinte először az embereket kell megkérdezni az euróról, aztán érdemes megfontolni, mikor és hogyan vezetjük be. A beszélgetés során azt is elmondta, miért szükségszerű a baloldaliság a zöldpolitikában. 

A koronavírussal kapcsolatos kérdésekben mindkét jelölt egyetértett abban, hogy a kormány rosszul kezelte a válságot.

Berg a közvetlen támogatások bevezetését javasolta a gazdasági károk enyhítésére, míg Tordai az alapjövedelmet, melyet a Párbeszéd egy hibrid koncepcióban képzelne el, de javasoltak egy válságkezelő alapjövedelmet is a járvány alatt.

A Párbeszéd képviselője kiemelte V. Naszályi Márta polgármestert, aki már bevezette kerületében a támogatást.

Berg erre úgy válaszolt, "Miért segít nekünk az, ha Mészáros Lőrincnek adunk alapjövedelmet?"

A momentumos jelölt hatékonytalannak gondolja a szakpolitikát, szerinte ez az oligarcháknak is támogatást nyújtana, ezért nem megengedhető. 

A lakhatási válság témakörében a politikus elmondta, Budán nem az a probléma, hogy nincs lakása az embereknek, hanem hogy a lakosok nem tudják szinten tartani vagy felújítani ingatlanjaikat. A momentum jelöltje ezekre adna támogatásokat, az önkormányzat és a piaci szereplők közös munkáját hangsúlyozta. A hajléktalanság problémájára úgy válaszolt, civil szervezeteket kell bevonni a megoldáshoz: „Meg tudom érteni a lakosokat, akik azt mondják, hogy zavarja őket, ha valaki a közterületeket nem rendeltetésszerűen használja” mindemellett kiemelte, pártja támogatja a lakhatás mint alapjog beemelését az alkotmányba. 

Az euró bevezetése kapcsán is eltértek a vélemények. Berg Dániel elmondta, a Momentum támogatja az euró bevezetését,ami szerinte egy politikai kérdés. „Be kell vezetni hogy részesei lehessünk az egyik legerősebb gazdasági körnek.” Tordai Bence hangsúlyozta, „Legyen euró, de legyen okosan.” Szerinte ez egy komoly döntés, amiről pártja népszavazást kezdeményezne a magyar lakosság körében. „Szociális európát akarunk, nem kétsebességeset”, mondta. „Ehhez az euró is hozzájárulhat, de ha túl hamar csatlakoznánk a monetáris unióhoz, a gazdaság sínylené meg. „

Az európai identitás erősítésében mindkét jelölt egyetértett, annak kivitelezésében azonban már más véleményen voltak. Tordai szerint a politika és az identitás között nem kell, hogy legyenek ellentétek.

Én lehetek egyszerre lokálpatrióta, második kerületi, és uniós állampolgár.

Úgy véli, ha az emberek ezektől az ellentétektől el tudnak szakadni, sokkal jobban megélhetik magyarságukat és európaiságukat. Berg az európai életszínvonal létrehozásában látja a megoldást, de szerinte ezt nem „pénzszórással” kell elérni (utalva a Párbeszéd alapjövedelem-javaslatára). A Momentum ingyenessé tenné az első diplomát, és a felcsúti per néven elhíresült kampányígéretével elszámoltatná a Fidesz-kormány oligarcháit. Elmondta, pártja a jogállamiság mellett elkötelezett, így csak annak eszközeivel büntetné a kormányt. 

Szó esett arról is, hogy az Országház mennyire képes betölteni reprezentatív funkcióját.

Mi úgy kezdtük el 2012-ben, hogy konstruktív kritikával, javaslatokkal készülünk, de a kormány nem hallgatta meg azokat, így a parlament megmaradt az ellenállás terepének.

Tordai kijelentette, ő sem az alaptörvénynek, sem a miniszterelnöknek a legitimitását nem fogadja el. Ettől függetlenül pártjával a nyilvánosság minden eszközét felhasználják, ráadásul a képviselő szerint az, hogy Magyarországnak klímatörvénye van, neki köszönhető, még akkor is, ha a kormány „kibelezte” az ő eredeti javaslatát.

Berg Dániel nem kért bocsánatot azért, hogy halálgyárnak nevezte a János kórházat, szerinte a Fidesznek kellene bocsánatot kérnie, hogy nem vitt végbe átfogó egészségügyi reformot.

Elmondta, a kifejezést a kerületi lakosok használják a kórházra az ellátás színvonala miatt. A képviselőjelölt javasolja az észak-budai szuperkórház létrehozását. Kormányváltás esetén a momentum felállítana egy korrupcióellenes ügyészséget, de a parlamenti vizsgálóbizottságok visszahozását is tervezik.

„Én örülök, hogy 2021-ben már mindenki zöld akar lenni.” A környezetpolitika és a baloldaliság kérdésében Tordai Bence kifejtette, zöldnek lenni nem csak azt jelenti, hogy „nem vágunk ki fákat”, hanem hogy komolyabb társadalmi változásokért harcolnak. Szerinte ezek a változások azonban szembemennek a tőke logikájával, hiszen a környezetvédelmi szabályozások plusz terheket rónak rájuk.

„A kapitalizmus alapvető logikáját is meg kell törni, az egészen biztos, a mindenféle korlátok nélküli verseny elpusztítja a bolygót. Nagyobb tér kell a szolidáris és nonprofit gazdaságnak.”

Berg Dániel szerint azonban nemzetállami szinten nem lehet a nagyvállalatokat megadóztatni. „Azzal kell foglalkoznunk, hogy egy magyar és budai polgár hol találkozik a zöld politikával.” Berg a parképítés mellett támogatná a sharing economy gazdasági modellt is. A Párbeszéd politikusa szerint ez a hozzáállás felelősséghárítás, amely rátolja a változás terhét a polgárokra. „A budai polgárok nem egyesével fogják elérni a változást, hanem úgy, hogy egy zöld politikust küldenek a parlamentbe.” 

Zárszóként Tordai elmondta, „velem nem vesz senki zsákbamacskát.” A politikus bízik a budai polgárokban, szerinte budapest legzöldebb kerületének zöld képviselőt kell küldeni a parlamentbe. Berg Dániel a budai vállalkozók megsegítésére tett ígéretével fejezte be a vitát, valamint kiemelte, a versenyképes oktatás és a válságból való kilábalást fogja kitűzni céljául. (Mérce)